Hófehér falak, neszez a fájdalom. Nem mer hangoskodni, tudja, nincs irgalom. A törékeny test, mint egy gyermeké… hogy már hatodik iksz, senki el nem hinné. 

Ő is fürge volt egykor, vidám és bohó. Ha kellett a munkában alapos, és komoly. De megfáradt a szív, gondok és bánatok… oly keveset látott vidámabb napot.

Zokog a lélek, ütemet hozzá az infúzió adja. E gyönge testet, még gyöngébb szív lakja. El kéne hagyni, gondolja magában, el kellene menni amúgy bánatában. De nincs jobb megoldás, hisz összetartoznak, ez a szív, ez a test, minden egy mozdulat…

S aztán egy sóhaj… új sziréna hangja… a fájdalmas szív feldobban nyomban.

Jön a segítség, s nem fehér lovon érkezett… egy másik ember élte bevégeztetett. A rossz dobogó szív egyre enyhébben ver, tudja jól magáról, ő itt már felesleges.

Hamar az újat, ne várass ma, ez a törékeny test új életet akar! Küszködik a team, izzadó homlokkal dolgoznak azon, hogy egy új szív itt dobogjon.

Egyet dobban, látod… beteljesedő lett várakozásod, s még egy dobbanás, még egy, ritmusra jár a billentyűje… oly hangos, de most ez sem zavar… ez a szív már új testben marad…

Még néhány nap, pár lépés csupán… s a team tanácskozik egy szívkonferencián.

Elindul a test, a láb mozog. Egy lépés… még egy… s már nincs fájdalom.

A természetet járod, s karod ölel újra… az élet ilyen… lelked sután mondja… ki elveszíti, s ki megkapja az újat…

Kép: Kőszeg, MÁV Árvaház és internátus, betegszoba
Fortepan 13633
Évszám: 1926
Orig: Baráth Endre