Szombat van, verőfényes reggel. Piaci kavalkád. Kofák konyhanövényeiket kínálgatják. Portékájuk egyedi mindnek, de mégis más más. Van itt minden, a színes sütőtöktől – Halloween lévén-, a fehér karfiolon át a még színesebb sárgarépáig minden, de minden.

S mint a búcsúkban felszálló ringlispil, forog a tömeg, s hangzavar kísér minden standot.

Kényeztetni akarom magam, méghozzá azzal, hogy amit meglátok, megkívánok, megveszem…már látom a tarkababot a fehér gyöngybab mellett üvegben, kamrán polcain, s hallom, ahogy a hosszú téli estéken beszélgetnek. S a kapor csokrok sorakoznak a zeller gumóval, s zöldjével, ahogyan méregzölden néznek egymásra.   A fokhagyma, mintha egy hangszer lenne, gurul ide-oda.

A virágárusok foglalják el a legnagyobb helyet. Asztalaikon a bordó, sárga, lila krizantémok mellett ott kérkednek a nagyfejű Turnerek. Már évek óta nincs halottak napi fagy, így virulhatnak szabadon, s a csarnok ablakain besütő nap előnyösen világítja meg szirmaikat. Állok és nézem, gyönyörködök bennük, és érezni lehet, itt a halottak napja. Számba veszem szeretteim, rokonaim. Jó barátokat, közeli távoli ismerősöket, jó szomszédokat. S a piac összes virága sem lenne elég, hogy mindenhova jusson. Ahogy öregszünk egyre többet számlálunk, egyre kevesebb lakodalomba, s egyre több temetésre megyünk. Délen a mediterrán vidéken, ha nincs virágod, egy kis követ, apró kavicsot teszel a sírra, hogy jelezd, voltál itt.

Egy másik történet arról ír, hogy régen májusban tartották a halottak napját: „A 4. századból is maradtak fent adatok Mindenszentek ünnepéről. Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János például már tudott az ünnepről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. (E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. )

Halottak napját november 2-án 998 óta tartja meg az egyház. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal “jóban lenni”, az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy “szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat”.

A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem is kapcsolódik. Némelyik szerint ennek az a célja, hogy a világosban a “véletlenül kiszabadult lelkecskék” újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket.”

Itt-ott nézem, egy-egy gyertya ég, elemes… utánozva a gyertya lobogó lángját. Giccses, de kevésbé veszélyes, s ha lemerül az elem, eldobható lesz… s szeretteink ettől még békében nyugodhatnak.

Kép: Fortepan 55034
Évszám: 1988
Orig: Vova