Takácsok
A szövőgépek ütemesen csattogtak. Fülsiketítő zaj volt a hatalmas gyárteremben.
Itt kell dolgoznom? Hűltem el, s máris megbántam, hogy így döntöttem. De akkor már nem akartam tanulni, dolgozni akartam, hogy pénzt keressek, s függetlenítsem magam, ne szoruljak szüleimre, akik a kornak megfelelő szigorral neveltek.
Szóval elindult az első nap. Félelmetesen zörgött, csattogott a szövőgép, ahogy közelebb mentem, és szemügyre vettem.
A hófehér szálak vakítottak, és a szakszavak röpködtek előttem: Szádnyílás, vetélő, nyüstök, lamellák, szélfeszítő, 13-as kulcs, lábító, exenter, sorolhatnám az 1511-es kínai szövőgép részeit
Aztán másnap beültem az iskolapadba. Takácscsomót tanultunk kötni, amit ma is nagy-nagy biztonsággal használok, ha komolyabb kötést kell valahol alkalmaznom.
A zakatoló gép mellett nézem a nyüstök mozgását. A fonal egy-három, és kettő-négy nyüstszemekbe befűzve. A Szád nyílás váltakozó, a vetélő, benne a fonallal átmegy ezen a nyíláson, majd a bordadorong az előző szálhoz feszíti, üti, s jön a következő, az ellentétes nyílás, mígnem az anyag szinte a végtelenségig feltekeredik a szövettartó hengerre… amikor ez megtelik, jön egy mester, s leszedi a véget, majd indulhat az újabb tekercs.
Közben a vetélőből kifogy a fonal, s ledobja a gép egy gyűjtőbe, ahonnan a táröltő-nő újra csévéket rak beléjük… s így folyamatos a szövés…
Aztán a hét hátralévő három napján újra elméleti oktatás.
Kép: Fortepan 76107
Évszám: 1986
Orig: Erdei Katalin