Az év legszebb napja, már akinek van családja, otthona, és körülveszik olyan dolgok, amiben megnyugvást talál.

Minden karácsony szép a maga nemében, mégis akad olyan ünnep, amelyre nem szívesen emlékezik vissza az ember…

Saját életemből egyetlen egy szomorú karácsonyra emlékszem, amikor 1984. októberében meghalt a 28 éves öcsén, s rá egy hónapra a 86 éves nagymamám…mindkettőjüket szerettem, és bizony ezen a karácsonyon nélkülük kellett körbeállnunk a  feldíszített karácsonyfát.

Egy másik karácsony elevenedik meg előttem, az 1988-as az akkor még Ifjú Gárdának nevezett nevelőotthonban, az állami gondozásban levő gyermekek karácsonya. Hogy mennyire voltak ők árvák, nem tudhatom, hiszen közülük volt, akinek éltek a szülei, csak még arra sem voltak képesek, hogy legalább erre az egy estére hazavigyék gyermekeiket…

Szívet szorító volt az az este…a vacsora előtt betlehemest játszottak a nagyobb gyerekek, karácsonyi, sőt vallási énekeket énekeltek, és amikor a vacsora utáni ajándékosztásra került a sor, nekem is könnybe lábadt a szemem, mert átadva az ajándékokat, a kicsik nem a babát és az autót szorongatták, hanem csöppnyi kis kezüket nyakam köré fonva, hosszú percekig mozdulatlanul, némán élvezték a szeretetet, amit ezen az estén éppen tőlem kaptak…Alig bírtam leplezni könnyeimet, és már az sem érdekelt, hogy odahaza minden készen lesz-e, megfőtt-e a vacsora, és egyáltalán hogyan alakul a szent este további része…megállt körülöttünk a világ, csend volt nyugalom, és csak a szeretet volt a főszereplő…

Aztán gyermekkoromra nyúlik vissza egy régi karácsony…mi még hittanra is jártunk, s a tisztelendő úr arról beszélt, hogy jócselekedetekkel kell kibélelnünk a megszületendő Jézuska jászolát.

Faluhelyen nem volt nehéz szalmát gyűjteni, de ez mégsem volt ennyire egyszerű.

A szalmaszálakért meg kellett dolgoznunk, jócselekedetet kellett érte tennünk. Ha ötöst kaptunk az iskolában, ha segítettünk odahaza a házimunkában, ha segítettünk a szomszéd néninek… mind, mind egy-egy jócselekedet volt, s egy-egy szalmaszálat tehettünk félre..

A karácsony előtti napon pedig korán délután ott sorakoztunk a templomban, a kis csokor szalmaszálakkal, melyeket apánk gondosan egyforma hosszúra vágott.

A tisztelendő úr megszámolta őket, dicséret közben barackot nyomva fejünkre, nyugtázta, hogy az idén is szép lesz a karácsony, s a kis Jézus most sem fog fázni…

Az éjféli misén pedig örömmel néztük a csillogó fényben a mi szalmaszálainkon nyugvó Jézuskát…

Kép: Fortepan 10477
Évszám: 1932
Orig: Kurutz Márton