Amikor olyan kicsi voltam, mint ti, nagyon szerettem játszani egy kopott bádogdobozzal, amelyben a nagymama varrós kellékei voltak, és sok-sok gomb. Mindig kincset kerestem benne.

Egyszer így kincskeresés közben nagymama elmesélt egy történetet, ezt hallgassátok meg!

Hűvös őszi éjszaka volt, a nagy sárga Hold be-bekukucskált az ablakon, és nagymama nem tudott aludni. Csak nézte a Holdat, az meg őt…

Egyszer csak a sublót fiók felől beszélgetést hallott, ami egyre hangosabb lett. Jobban fülelőzött, hát hallja ám, hogy a varrós doboz lakói vitatkoznak arról, hogy ki a fontosabb, hasznosabb?

Azt mondja egy icipici vékonyka hangocska, egy apró fehér Gombocska:

  - Én vagyok a legszebb, és nagyanyó engem szeret a legjobban, mert az esküvőjén a menyasszonyi ruhája mandzsettáján voltam, apró fehér gombtársaimmal együtt, és akkor nagyanyó nagyon boldog volt.

Erre egy sötétkék Gomb, melyre egy horgony volt rányomva, ráförmedt:

- Csak ne legyél olyan nagyon kényes, mert nélkülem te sem ülhettél volna ott az asztal mellett, mert én meg a nagyapa vőlegény öltönyén éltem, és látod ezeket a nagy füleket? Ezek sok mindent hallottak, míg nagyapa a tengeren járt.

Én vagyok a legfontosabb nagyapónak, hozzám fűzi a sok emlék, amíg bejárta a világot a nagyobbnál nagyobb hajókkal. Éppen ezért van gombarcomra rányomva ez a horgony.

A Varrótű ezt már nem bírta cérnával, s amilyen fürgén csak tudott, kiugrott a tűpárnából és a kérkedő gombok előtt termett:

 - Csak ne legyetek olyan beképzeltek, mert nélkülem ti sohasem kerültetek volna sem a menyasszonyi ruhára, sem a tengerészöltönyre – és fényesen pörgött, forgott saját tengelye körül.

Egyszer csak valami koppantott, a Gyűszű ugrott ki a dobozból:

- Én is fontos vagyok ám, mert ez Tűcingár még megsértené a nagymama 

ujját, ha engem fel nem húzná – és ő is pörgött, forgott annak rendje, módja szerint

Most meg a Cérnaguriga pattant ki a dobozból, és behálózta a tűt:

- Nélkülem te sem lennél olyan nagylegény, mert csak akkor marad fenn a gomb a kabáton, ha én belebújok abba a buta, lyukas fejecskédbe és velem varrják fel a gombot. Ezért nem egyedül a tied az érdem – és úgy összegabalyodott, hogy nagymama cirmos cicája sem csinálhatta volna jobban.

Erre már az Olló is felcsattant, nem bírta hallgatni ezt a sok kérkedő doboz lakót:

- Nyissz, nyissz – és elnyisszantotta az összegabalyodott cérna spulnit.

- Tudd meg, hogy nélkülem nem mennétek semmire sem! Te is csak egy kóchalmaz lennél, ha én nem vágnálak akkorára, amekkorára kell, és a kabátra, ingre, blúzra sem kerülnétek fel, ha én nem szabnám ki azokat! – és egyre csak csattogott.

- Csendesebben, mert felveritek a házat! – nyújtózott ki álmából a Centi.

Én is vagyok olyan fontos, mint ti, mert ha én nem lennék, nem tudnátok, mekkora legyen a cérna, a szoknya, a ruha hossza – és össze-vissza tekeredett, leengedte magát, s újra feltekeredett.

A többi gomb is morgolódni kezdett. Egy nagy fekete nagykabát gomb dörmögött leginkább:

-  Örüljetek, hogy itt vagytok a jó meleg dobozban. Nem tudjátok, milyen az fagyban kinn ülni egy nagykabáton. És ha leszakadok, beletaposnak a hóba, sárba… én is teszek olyan jó szolgálatot, mint ti.

Erre már minden gomb mondani kezdte a magáét. Leginkább egy pruszlik gomb hangoskodott, mert bizony hűvös napokon egész nap le nem vetette magáról nagymama.

Mindegyik morgott még valamit, de nagymama rájuk szólt:

-      Most már maradjatok végre csendben! Mindnyájan fontosak vagytok, ki ezért, ki azért. Menjetek vissza szépen a dobozba, és meg ne halljam, hogy még egyszer veszekedtek!

Azzal rátette a dobozra a tetejét, és vissza akart bújni a jó meleg ágyba, de már hajnalodott, s a tyúkudvar ébresztője is megszólalt, kukorékolt erősen a kakas…

Azóta sok év telt el. Ha éjszaka nem tudok aludni, mindig figyelem a varrós dobozt, de csönd van. Biztosan megfogadták a nagymama intelmét, tudják, hogy mindenki fontos, és nem veszekednek egymással.