Csiripelnek a diófán
az ici-pici verebek,
a fészekből ki épp az imént
most először repültek.
Szárnyuk végén van még
egy szál halványsárga tollpihe,
de a fáról a világra
rálátnak már messzire.
Röpködnek is szorgalmasan,
hogy mindent megnézzenek,
jobbra-balra kíváncsian
röptükben betekintenek.
Veréb mama inti őket,
- csak ne olyan hevesen!
Izomláz lesz majd a vége
a féktelen röpködésnek.
A legkisebbik még inog, billeg,
de a mama elé áll:
- Holnap reggel, ha a nap kél,
elröpülök világgá!
- Ugyan, buta veréb gyermek,
hisz az orrodig se látsz.
A kert végén különben is
sok veszély leselkedik rád.
- Ugyan veszély! - toppant egyet
Veréb Zsófi a fa ágán,
korábban kell annak kelni,
ki a verebet bántaná.

Ebben röpke pillanatban
amit láttak - nem tudom,
elmondhatom-e most nektek
kedves meseolvasók?
Macska Marci a fa ágán
Veréb Zsófi mögé lép,
Veréb mama majd elájul
ijedtében kiált még:

- Fuss te balga !
Huss, huss, gyorsan,
a faágról tűnj el nyomban!
Jön a macska hátad megett,
vacsorázni a verebet.
- Ugyan mama, ne ijesztgess!
A macska a barátom.
Már a múltkor a fészekben
jól összebarátkoztunk.
Meg is mutatta nékem,
merre kél, s nyugszik a nap,
esőfelhő közeledtén
hová bújnak a madarak.

Nem kell félni semmitől se!
Csak jó szót szólj mindenkihez,
s ha valamit nem ismersz még
megmutatják tenéked.
- Jól van!- mondja veréb Mama:
Te tudod, hogy mit csinálsz.
Most, hogy szép veréb lány lettél,
Azért magadra is vigyázz!
Tanulj, figyelj, okosodjál,
ha te ezt így gondolod,
világgá is mehetsz tőlem,
a szíved egyszer visszahoz.
Itt várunk testvéreiddel,
akkorra már vén leszek.
Mesélsz nekünk a Világról,
minket minden érdekel.

Úgy is történt másnap reggel,
ahogyan felkélt a nap,
elrepült a veréb lányka,
bele a nagyvilágba.
Hogy merre ment, ne kérdjétek,
ma még én sem sejthetem,
de ha visszarepül egyszer
elmondom, megígérem!