Kinéztem az ablakon. Nem láttam a felkelő Napot. A fejére húzta a felhőtakarót, és jó sokáig aludt. A buszmegállóban sem volt senki, csak egy árva feketerigó. Azt hiszem, nem a buszra várt, mert nagy gonddal gyepált egy hatalmas zsemlemaradékot. Nem tudni, ki dobhatta el, de most ez tartalmas reggelinek bizonyult. Ilyen még a feketerigó királynak sem jut. Egy autó közeledett, nem figyelve a feketerigóra és lecsapta olvadó hólével a fenséges reggelit.

- Így is jó-, fogadta el a helyzetet rigónk, legalább nem olyan száraz a zsemledarab. Belecsípett még egyet-kettőt és már el is tűnt.

Közben a helyi reptérről egy kétszemélyes gép húzott fel, nem nagy magasságba, mert a felhők alatt maradt. Aztán újra csend.

Az álmos reggel tovább tartott, mint általában. Néha elsuhant egy autó.

- Hol késik a busz - morogtam csak úgy magamban. Talán túl korán értem ide? A szél feltámadt, igyekezett jól végezni a dolgát. Befurakodott a kabátom alá. Nem esett valami jól. A mellettem álló nyárfákon varjak jelentek meg. Károgásuk igencsak felverte az erdőszéli csendet. Havat jeleztek. A meteorológia is azt jelzett. Talán valóban jön az utánpótlás, hisz az előző adagból már csak mutatóban van.

Szemben a buszmegállóval még egy kukoricatábla zörgette az őszi széltől tépett leveleit. Betakarították a csöveket, de a szár talpon maradt.

Egy kukásautó jött nagy robajjal, a károgó varjak felröppentek, majd visszatelepedtek az ágakra. Újra csend.

Megnéztem a menetrendet, majd az órám. Elvileg nincs semmi változás. Csak a hó kezdett el szállingózni, majd egyre szaporázta, végül hatalmas pelyhekben hullt, beterítve az utat, fehérré változtatva a szürke aszfaltot.

A kanyarban végre megjelent a busz. Mire a megállóba ért, próbáltam hóember mivoltomtól megszabadulni, ne olvadjon rá a kabátomra a hópehely.

A buszon végre jó meleg volt.

Kép: Győr, Széchenyi tér, Xantus János Múzeum (Apátúr ház).
Évszám: 1970
Fortepan 29289
Orig: Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ / VÁTI felvétele