2018. már 06.

Kocsmajózanság

írta: Kurunczi Mária
Kocsmajózanság

_fp-16513.jpgA kocsmapultot támasztotta még egy darabig, majd sarkon fordult, és kimet a „világba”. Nem volt biztos benne, hogy ezt kell tennie, de meg volt győződve arról, hogy ha nem hagyja el ezt az életmódot, akkor a következő lehetőséget is elszalassza. Nem volt már józan, de annyira részeg sem, hogy át ne tudná tekinteni eddigi életét. Jó volt a kocsmában. Senki sem foglalkozott vele, csak addig, míg a stanpedlik összekoccantak. Mindenki mondta a magáét, minden ember egy rakás szerencsétlenség volt. Abból ítélte meg őket, amit elmeséltek. Ekkor jött rá, az ő élete még nincs veszve.

A friss levegőn kezdett már az agya tisztulni. Azon ostorozta magát, hogy lehetett ennyire magatehetetlen. Hagyott elúszni mindent. Az asszonyt, a gyerekeket. A munkahelyről már nem is beszélve.

Amint teljesen tiszta lett a tudata, vett egy hirdetőújságot, átböngészte. Most mindegy milyen munkát talál, csak legyen valami. A bíróság úgyis az asszonynak ítéli a gyerekeket, akkor pedig perkálni kell, de szigorúan a tartásdíjat. Talán ez lesz az egyetlen út, hogy láthassa a gyerekeit. Pedig milyen szép család is volt az övéké. Sokan irigykedtek rájuk. Hogy lehetett ilyen vak, hogy nem látta, az asszony mindent magára vállalt, amikor ő éjszakáról éjszakára a kocsmákat járta.

Mindenük megvolt. Jól mondja a közmondás: a kutya is jó dolgában veszik meg.

Reménykedett, még sincs veszve semmi. Új munka, új feladat, és a legnagyobb, visszakapni, amit elbaltázott.

Az egyik hirdetésen sokáig időzött, majd elindult gyors léptekkel a villamosmegálló felé.

Kép: Fortepan 16513
Évszám: 1949
Orig: Magyar Rendőr

 

Szólj hozzá