2018. ápr 24.

Periférián

írta: Kurunczi Mária
Periférián

oregur-flickr-8_1_1.jpgI./ Nehezen szállt fel a vonatra, pedig csomagja sem volt, csak ócska retikülje verdeste oldalát.

Sorba nézett be a fülkékbe, mintha keresne valakit, majd benyitott az egyikbe:

Kedveskéim, van itt szabad hely?

A két utas fel sem nézett újságjából, morgott az egyik egy igent, s már nem is foglalkoztak többé az öregasszonnyal. A másik utassal kezdett el beszélgetni, s minthogy az sem volt bőbeszédű, velem próbálkozott. Áradt belőle a szó, szinte egész életét elmesélte egy pillanat alatt, majd nevetve tette hozzá, hogy elszökött a szociális otthonról. Azt mondta, a testvéréhez megy. Közben jót  kuncogott, hogy azok nem is tudják, hogy nincs is  testvére

- És akkor hol fog aludni, nénike, - kérdeztem rosszat sejtve.

Ugyan kedveském, hosszú még a nap, s estére még vissza is érhetek

A két másik utas erre letette az újságot, s a beszélgetésünkre figyelt. Az öregasszony kissé bátortalanul, de elkérte mindkettőjük újságját, s mohón falni kezdte a betűket. Sokdioptriás szemüvegén egészen nagyra nőtt szomorú, kék szeme.

Miután kiolvasta az összes létező lapot, szedelőzködni kezdett, mint aki leszállni készül, majd elköszönt. Utánanéztem, de hiába meresztgettem a szemem, nem láttam a leszálló tömegben.

A végállomás előtt kimentem a peronra, megmozgassam elgémberedett tagjaim. Be-benéztem a szomszédos fülkékbe, s nem akartam hinni a szememnek, az egyikben az előbbi kis öregasszony ült, mélyen belemerülve az újságba…

 

II./ Borostás arcú öregúr állt a peronon, üres szatyorral a kezében. Ruházata túlontúl is egyszerű, régi öltözet, de jelezte, hogy az öregúr valaha jobb napokat is látott. Megvárta, míg mindenki leszállt, s korát meghazudtoló frissességgel ugrott fel a vonatra. Sietnie kellett, mert már közeledett a takarító személyzet.

Csörömpöltek az üvegek, ahogy sorban szedte össze őket a kis asztalokról, s a padok alól. Messziről figyeltem, hogy szaporodik a sörös és üdítős üveg a szatyorban. Nehezen emelte le a táskát, de mintha elégedetten mosolygott volna, ma bizonyára nagyobb „fogása” volt a szokottnál.

Ugyan mit vehet az üres üvegek árán? Gondoltam: meglesem. Először is a csaphoz ment, s egyenként, ráérősen kezdte el mosni az üres üvegeket.

Visszasorakoztatta a szatyorba, s elindult a beváltó felé. Aztán az aluljáró automatájából vett egy zsemlét és egy kakaót. Lassan enni kezdett, nem nézett sehová. Látszólag átadta magát az evés élvezetének. Egyre lassabban forgatta szájában a falatokat, érezni akart minden ízt, minden kortyot…

Összecsavarta üres táskáját, s elindult a Metro felé. Én utána. Nem lyukasztott jegyet. Szívem egyre  erősebben dobogott, csak most ne jöjjön ellenőr!

De nem volt szükség aggodalmamra, mert nem szállt fel egyik szerelvényre sem, csak végigdőlt az óriási piros székeken, s egy szempillantás alatt elaludt.

Kép: Vladimir Zivojinovic / Flickr.com

Szólj hozzá

Fősodor Curia