Szerjózska érdekes, egyedi lény volt. Sem nem óriás, sem nem törpe, sem nem gyerek…na, már nem is tudom, hova soroljam. Ő maga sem értette, hogyan lehetett ilyen…alaktalan volt, pici és senkire sem hasonlító lény.

Magában mindig is arra vágyott, hogy óriás legyen, és egyszer felülről nézhesse a világot.

Előttük, a parkban állt egy óriáskerék. Naponta kiment oda és csak nézte, nézte. Az pedig őt nézte, és állt mozdulatlanul, mintha őrt állna a táj felett. Néha úgy tűnt, mintha megmozdulna, és valamit mondani akarna, de aztán csak a szellő fújdogált felette.

Egy alkonyatkor megszületett Szerjózska fejében a nagy gondolat: ma éjjel valahogyan feljut az évek óta ott álló óriáskerékre, és megszemléli a világot.

Tudta, érezte, hogy ott fönt valami titkot lehet meglátni. Csak egy akadály volt, az óriáskereket éjszaka állatok őrizték, sok-sok állat, minden éjjel más-más. Számba kellett venni, melyik állat milyen tulajdonsággal bír. Ki az, aki esetleg megengedi neki, hogy felmehessen, legalább egy lépést. Ha csak az első fokot éri el, máris nyert ügye van, mert a legtöbb állat nem tud felmászni még oda sem, és a többi csak gyerekjáték lesz. Legalább is így okoskodott

Esténként megfigyelte, mikor ki őrködik.

Azt gondolta, ezek az állatok könnyen a barátai lehetnek, ha szépen odamegy hozzájuk, és beszélget velük.

Így is történt, nagyon jó barátok lettek… Ezért reménykedett, megfejtheti a nagy-nagy titkot.

Amikor a Nap lenyugodott, csak halvány, piros fény mutatta, hogy lassan magára húzza a takarót, akkor látta meg Nyúl Nyivákot, aki éppen posztjára sietett. Beszédbe is elegyedett vele, mint jó barátok közt szokás, de Nyúl Nyivák, azt mondta neki, csak addig beszélgethetnek, amíg teljesen be nem sötétedik, aztán pedig némán kell őrt állni, amíg Rozsomák Rezső le nem váltja.

Ez jó kezdet, gondolta Szerjózska, mert sem a nyúltól sem a rozsomáktól nem félt.

Miután besötétedett, Nyúl Nyivák valóban nem szólt egy szót sem hozzá. Ő pedig csak ült, ült, s várta a megfelelő alkalmat, amikor felteheti lábát az első fokra. Ám azzal nem számolt, hogy a mögötte lévő szép piros lufi a vaksötétben egyszer csak világítani kezd a mozgására...

Minden hatalmas fényben úszott. Amilyen gyorsan csak tudott, kibújt a fény alól, s máris araszolgatott az óriáskerék felé. Egy lépés, két lépés…és még egy…Ám ekkor megszólalt egy dörgedelmes hang:

- Ne mozdulj! - ismerte fel Nyúl Nyivák hangját, s visszavágott neki:

- Azt mondtad, nem beszélhetsz sötétedés után. Most mégis megszólaltál.

- Igen azt mondtam, de ez a diskurzus a szolgálatommal függ össze. Ezért szépen

kérlek, ne mozdulj, ha jót akarsz! Tudom, mi a szándékod, belelátok a fejedbe.

- Akkor azt is tudod, hogy szeretném megszemlélni fentről a világot, és megfejteni a

nagy titkot, engedd meg kérlek, hogy felmehessek! Nekem nagyon fontos ez…

- Azt nem lehet! – mondta Nyúl Nyivák.

- És miért nem?

- Csak! Tegyél le a szándékodról!

- Ez nem válasz! - morgolódott sértődötten Szerjózska. Aztán sokáig, nagyon sokáig csendben ültek.

Csak az óriáskerék sóhaját hallhatták az éjben. Szerjózska és Nyúl Nyivák már biztos volt, hogy ő is érti beszédjüket.

Lassan hajnalodott, a piros lufi fénye is halványodott…egész halvány rózsaszínné vált, eltűnt…majd reggel lett.

Másnap este újfent ellátogatott Szerjózska az óriáskerékhez, akkor már Rozsomák Rezső volt szolgálatban. Jól kihúzta magát, mutatva, hogy őrá mekkora nagy feladatot bíztak.

- Mit szeretnél? – kérdezte Szerjózskát.

- Á, semmit – sunnyogott kicsit arrébb Szerjózska, és úgy tűnt egy kis idővel később

apró léptekkel vissza-vissza araszolgat.

- De látom, hogy valamiben mesterkedsz. Ismerlek már régóta.

- Jó, akkor megmondom: szeretnék felmenni az óriáskerékre, hogy megássam a világot.

Miért olyan nagy baj ez?

- Hamarabb fogod bejárni a világot, mint meglátni – mondta Rozsomák Rezső, és hátat fordított a kisfiúnak, aki sokáig töprengett ezen a mondaton, mi az, hogy hamarabb fogom bejárni, mint meglátni? Sehogyan sem értette.

Harmadik nap estéje is eljött, amikor Medve Szergej őrködött az óriáskerék alatt, s ő is komolyan vette munkáját. Senki sem mehet fel az óriáskerékre!

A kisfiú azt hitte, most felmehet, hiszen Medve Szergejjel druszák voltak, nem mindenkinek van ám ilyen szép neve, hogy Szergej és Szerjózska, ám ezúttal ő sem engedte fel.

Szomorúan, csendben üldögéltek mindketten, amikor Szerjózska megkérdezte:

- Végre mondjátok meg, hogy miért nem lehet oda felmenni.

- Mi az az óriási nagy titok, amit még én sem tudhatok?!

- Nem lehet, és kész! – volt a válasz. És nagyokat morgott hozzá Medve Szergej.

Még az is megfordult a fejében Szerjózskának, hogy ez a buta medve előbb utóbb megeszi, ha sokáig akadékoskodik vele. Jobbnak látta egy kicsit messzebb állni tőle.

Egyre izgatottabb lett a mi Szerjózskánk, mi lehet az a fene nagy titok, amit nem is tudhat, de nem is láthat.

Eljött a negyedik este is, Sirály Sarolta őrködött ekkor, s csak úgy keringett az óriáskerék fölött, sasszemekkel, vagy inkább sirályszemekkel bekukkantott minden kis zugba, nehogy bárki is feltegye lábát az őrzött monstrumra. Olyan buzgón őrködött, hogy még a párját is elhessegette, aki a vacsorát hozta néki.

Szerjózska csak ült az óriáskerék előtt, s mintha látta volna, egy kicsit megmozdulni, talán őt üdvözölte? Egyre szebbnek látta, és egyre jobban vágyott rá, hogy felmenjen a tetejére. Mintha a színei is megváltoztak volna, egyre élénkebb lett, talán az óriáskerék is azt szeretné, hogy ő felmenjen rá. Bizonyára szóra is bírná, ha ez a sikítós hangú nőszemély – mármint Sirály Sarolta nem lenne itt. Ám elmélkedését a sirály éles hangja törte meg:

- Mit keresel még mindig itt? Nem hallottad, mit mondtam? Értsd meg, nem mehetsz fel rá! Azt akarod, hogy jól összecsipkedjelek?

- De miért nem, valaki mondja meg, hogy miért nem mehetek oda fel? – sírta el magát Szerjózska.

- Nem lehet, és kész! – rikácsolta mérgesen a sirály, és egyre közelebb repült

Szerjózskához, aki megijedt, és elszaladt…

Pedig a sirály biztosan meg tudta volna mondani neki, mit lát onnan föntről. Ő röptiben belátja az egész világot.

De nem rohant ám messzire, mert újabb este következett, s ekkor már Pulyka Pál vigyázott az óriáskerékre. Nagy csúnya csülkét ide-oda dobálta, mintha igazi katona lenne, olyan peckesen járt-kelt, pedig olyan, de olyan esetlen, rút jószág volt, hogy Szerjózska meg is mondta neki:

- Te vagy a legcsúfabb állat a világon, a nálam kisebbek meg is ijednének tőled, de én ugyan nem félek ám! Előbb-utóbb úgyis felmegyek az óriáskerékre!

- Nem bánom, akárhogy gúnyolódsz, s én lehetek a szemedben akármilyen csúnya is, akkor sem engedlek oda fel! Persze a te szépségeddel sem lehetne kérkedni, nem hinném, hogy indulhatnál-e valaha is egy szépségversenyen. Egyáltalán, hogyan is nézhet ki valaki ilyen törpén is, meg gyerekesen is? Kezed, lábad rövid, a fejed hosszúkás, az orrod tömpe, szemeid meg kidüllednek – froclizta Pulyka Pál is Szerjózskát, aki azért se törődött vele. Nem is erőltette tovább a vele való társalgást, mert Pulyka Pál sem tudta volna megmondani, mit lát odafönt, hiszen repülni ő sem tudott.

Ismét eltelt egy nap, most már nagyon reménykedett benne Szerjózska, hogy fény derül a titokra, felmehet az óriáskerékre, és meglátja a világot. Valami csodálatos szépségnek, vagy varázslatnak kell lenni, ha nem engednek oda senkit.

Valami nagy titkot, vagy akár kincset is rejthet a távolság, s talán attól félnek, valaki egyszer ellopja mindazt, ami odafönt van. De ha valamilyen kincs van ott, az kié lehet? – gondolkodott el, amikor ismét az óriáskerék felé vette az útját.

Ezen az estén Oroszlán Orbán volt a soros az őrködésben, de vele sem volt szerencséje Szerjózskának. Nem is félt tőle, hiszen látta, hogy állandóan szundikál.

Oroszlán Orbán majdnem átaludta az éjszakát, ám amikor a mi Szerjózskánk egy-két lépést tett az óriáskerék felé, minden pillanatban felébredt. Nem is értette, hogy lehet aludni is, meg nem is. A tény az, hogy ezen az éjszakán sem jutott fel az óriáskerékre. De legalább nem kötözködött vele senki. Így hajnalban egy kicsit elbóbiskolt ő is az óriáskerék alatt.

A következő nap nagy reménnyel azért újra odamerészkedett. Most Zsiráf Zsiga őrködött. Szép kecsesen sétálta körbe az óriáskereket. Minden lépésnél megállt, körülnézett. Majd, amikor észrevette Szerjózskát, megkérdezte, mit akar.

Ő félénken, majdnem sírva mondta, hogy már sok-sok éjszaka járt itt, és nem engedi senki sem fel az óriáskerékre. Most már egyre inkább kíváncsi, mi lehet az a nagy titok, amit ő sohasem ismerhet meg.

Zsiráf Zsigának megesett rajta a szíve, s akadt is egy ötlete. A gyerekeivel is azt szokta játszani, hogy felmásznak a nyakára, és mindent látnak a magasból.

- Ugyan, én sem engedhetlek fel, de ha felülsz a hátamra, és felkúszol a nyakamon, akkor nagyon, de nagyon messzire elláthatsz.

De ezt csak akkor engedem meg, ha megígéred, hogy soha, de soha sem mondod el senkinek, amit itt láttál.

Szerjózska megígérte, hogy becsületszavára nem mond el senkinek semmit arról, amit itt fog látni. Megköszönte Zsiráf Zsiga jóindulatát, felkúszott a nyakára, sőt a feje legeslegbúbjára, és amit ott látott, attól ijedtében elámult szeme-szája.

Nem erre számított…

Mindenhol kiégett füvek, fák, úttalan utak, száraz kórókkal benőtt házak…sehol egy élőlény.

- Tegyél le, mondta Zsiráf Zsigának-, ez borzalom, hogy lehet, hogy ilyen egy táj?!

- Én nem tudom, mondta Zsiráf Zsiga -, de nekem is furcsa ez az egész…

Aztán hazasétált, hogy egy kicsit aludjon is erre a nagy ijedtségre.

Ám Szerjózska egész éjjel forgolódott, nem tudta lehunyni a szemét, állandóan az a csupasz, kietlen táj lebegett előtte, és elképzelni sem tudta, mi történhetett.

Másnap reggel első dolga volt, hogy elment az óriáskerékhez, amit akkor éppen nem őrzött senki. Jól szemügyre vette, s látta, milyen bánatos. Bár most már nem akart felmászni rá, hiszen a sok szörnyűséget Zsiráf Zsiga nyakából is megláthatta, de a kíváncsisága nem hagyta nyugodni. Meg kell találnia a választ a kérdésre…

Mi történt a világban, és ő mért nem hallott róla?

Napok teltek el, s ő mindennap kiment az óriáskerékhez. Már szinte hallotta sóhajtásait, s érezte, hogy egy-egy pillanatra megmozdul a nagy monstrum, mert ő is abban bízott, előbb-utóbb valaki felfedi a nagy-nagy titkot, amit csak ő ismert.

El kell valakinek mondani, mert most már nagyon szorítja szívét - lelkét, nagyon feszíti ez a titok.

Nem is kellett tovább várnia, az óriáskerék most megtalálta a megfelelő embert, illetve gyereket, akarom mondani törpét? Nem is tudom, de nem ez az érdekes…A lényeg, hogy végül az óriáskerék mindent elmondott neki, ami nyomta a lelkét…és, ahogy megkönnyebbült a nagy titoktól, mintha egy kicsit el is indult volna, bár lehet, hogy csak a szél játszott vele…

Szerjózska, aki egy idős néninél élt, senkije sem volt, kutatni kezdett a néni házának padlásán. A végére akart járni, igaz az, amit az óriáskerék mondott? S nem kutatott hiába. Megtalálta azt az újságcikket, ami felfedte a nagy titkot:

Újsághír:

„A csernobili atomkatasztrófa 1986. április 26-án történt az ukrajnai Pripjaty és Csernobil városok melletti atomerőműben. A védőépületek hiánya miatt radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államok keleti részére. A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek, kb. 200 000 embert kellett kitelepíteni. A radioaktív hulladék kb. 60%-a Fehéroroszországban hullott le.

Pripjaty város szabadidő parkja 1986. május elsején nyitotta volna meg kapuit.”

Nagy csúszdák és egyéb kalandok várták a gyerekeket, mint ahogy az óriáskerék is, és még sok más játék, mely kellemes időtöltést ígért, de a nyitásra nem került sor, mert az ember felelőtlen lény, s megtörtént az a nagy katasztrófa, amit azóta is fájón emlegetnek világszerte.

Azóta itt megállt az élet, mindent belepett a sugár, a virágokat, embereket, házakat…

Az utána született emberek torzak lettek, nem is éltek sokáig. Az állatok is elpusztultak.

Ahogy hazafelé indult volna, egyszer csak ott termettek mellette kis barátai, az óriáskerék őrzői. Most már beszélhettek vele a nagy tragédiáról, hiszen mindent megtudott Szerjózska.

Most már azt is tudta, miért lett ilyen torz, hogy miért nem hasonlít sem emberre, sem törpére, de nem is óriás. A sugárfertőzés tette. Ráadásul szülei sem élnek már, testvérei sincsenek. Ők is ennek az áldozatai lettek. Egyetlen egy rokona sem élt, akit szerethetne…

Nagyon szomorú volt emiatt, de legalább örült barátainak, és vallatóra fogta őket:

- Miért nem mondtátok el, hogy mi történt?

- Nem akartuk, hogy szomorú légy. Azt hittük, ha több idő eltelik, újra kizöldül minden, és akkorra már te is láthatod. És persze az óriáskerék is működni fog, beindul a vidám park is.

Szerjózska megköszönte barátainak a tapintatot, és jóindulatot, majd elköszönt.

Egyelőre nem tudott mit kezdeni ezzel a felfedett titokkal, amiről valami mást képzelt el, nem ilyen borzalmat, de azt tudta, valamit tenni kell!

Először is nagy erdőket telepít köröskörül, és meghívja barátait, akik majd itt fognak lakni, és már nem kell őrködniük.

Elbúcsúzott az óriáskeréktől, megköszönte, hogy megosztotta vele a nagy titkot, és lassan hazafelé indult, az úton kavicsokat rugdosva megfogadta, egyszer még életre kelti ezt a gyönyörű óriáskereket, az egész parkkal együtt, és szép virágokat ültet, és nem lesz ilyen sivárság a Földön.

Pár nap múlva már vidáman indult iskolába, és amikor a NYÁRI BESZÁMOLÓ című dolgozatra került a sor, ő ezt a kalandot írta meg, s a tanító néni akkora ötöst írt rá, mint senkinek sem az osztályban.

Ebéd után elment az óriáskerékhez, aki már tudott a szép dolgozatról, de megkereste barátait is, és elújságolta, mi történt, véletlenül én is ott voltam, és hallottam, így tudtam nektek is tovább adni…

Vigyázzunk, vigyázzatok a FÖLDRE, mert egyszer még az unokáink fognak rajta élni!

Kép: Az elhagyatott pripjatyi óriáskerék - intermarium.com.ua