Egyszer volt, hol nem volt, a világ másik végén, vagy innen, nem is tudom, de volt egy nagy-nagy fekete kalap. Olyan nagy volt, hogy egy hétig mentem, amíg körbe tudtam kerülni. A magassága meg akkora volt, hogy két nap, két éjjel néztem felfelé, mire megláttam a tetejét.

- Ha én egyszer belenézhetnék ebbe a kalapba – gondoltam, de a gondolatomnak a végére sem értem, máris benne voltam, méghozzá a leges-leges legbelsejébe. Hogy én ott mit láttam? Egy hét, kettő…, de még három hét se lenne elég elmesélnem néktek.

Hanem azért mégis megpróbálom elmesélni, ha addig élek is!

Ugye meghallgatjátok?

A nap úgy ment mendegélt az égen, mint máskor, csak sokkal erősebben sütött. Egyszer csak egy kisebb kalap szegődött mellém.

- Hát te mit keresel itt, ahol a madár sem jár? – szólalt meg emberi hangon.

- Én, én csak egy kicsit kíváncsi voltam - kezdett reszketni a hangom, s a térdem is   igen citerázott -, és gondoltam megnézem, mit rejt ez az óriási kalap. De te ki vagy? Nini, hiszen pont úgy nézel ki, mint az a nagy társad, nevettem el most már én is magam. S azt vettem észre már nem is félek.

- Én vagyok a Bátorság Kalapja, s aki szóba áll velem, az bizony olyan bátor lesz, hogy kilenc oroszlántól sem fél! Ki akarod próbálni?

- Hát, ha lehet? – mondtam határozottan, s magam is csodálkoztam, hogy milyen bátor vagyok. Bár egy kicsi félsz azért mégis ott bujkált bennem, mi lesz, ha cserben hagy ez a Bátorság Kalap? Ám Kalap barátom a gondolataimban is olvasott:

- Egyet se félj! Olyanok lesznek veled az oroszlánok, mint otthon a kis cicáid.

Úgy is lett. Amint előjöttek az oroszlánok, mind a kilencen, megszaglásztak, majd mancsukat nyújtották felém. Megsimogattam őket, mind a kilencet, nehogy egy is megsértődjék, s ők erre dorombolni kezdtek. Ettől olyan hangzavar támadt, hogy Kalap barátom is megsokallta, és visszaparancsolta őket rejtekhelyükre.

- Ugye most már mindig bátor leszel? – kérdezte Kalap barátom.

- Ühüm – mondtam határozottan, s tovább vitt a lábam, anélkül, hogy én akartam volna.

Mentem, mendegéltem hetedhét országon, hét nap, hét éjjel, hét hegyen és hét völgyön, no meg hét folyón átall. Hanem egyszer egy hatalmas kő állta utamat.

A bátorság itt mit sem segít, vakartam fejem, hogyan folytatom utam? Hanem egyszer csak megint ott termett egy kalap. Most már nem ijedtem meg. Tisztességgel köszöntem neki.

- Hát te barátom, mi járatban erre, ahol a madár se jár? – kérdezte ő is, mint előző társa tette.

- Engem csak a kíváncsiságom hozott ide, meg akartam tudni, mit rejt ez az óriás kalap – mondtam Kalap barátomnak.

- Aztán bátor vagy-e? – kérdezte.

- Úgy gondolom igen. Az előbb jött kilenc oroszlán, és csak úgy lekezeltem velük, megsimogattam őket, mire dorombolni kezdtek. Erre a hozzád hasonló kalap elzavarta, én pedig nagyon megsajnáltam őket.

- Látom, rendes ember vagy. Az a másik Kalap az én testvér - bátyám volt. Ha sokáig jársz-kelsz közöttünk, még találkozhatsz néhányunkkal. Az az óriás Kalap, amiben most vagy, egy Varázskalap, s egyben az apánk is…

Én pedig az Erő Kalapja vagyok. De most aztán lássunk munkához! Sok erő kell ezt a nagy-nagy követ elgurítani innen. Megpróbálod? – kérdezte. Persze, hogy megpróbáltam. Gurítottuk jobbra, gurítottuk balra, s egyszer csak elindult, de nem ám lefelé, hanem felfelé a hegyre, annak is a legtetejére.

- Ott jó helyen leszel, - mondta neki Erős Kalap barátom. Én pedig illedelmesen megköszöntem segítségét, s folytattam utamat.

De nem jutottam messzire, amikor veszekedést hallottam. Nem fogjátok elhinni, két icipici kalap veszekedett. Úgy csépelték egymást, hogy azt néztem egy csontjuk sem marad épen. Nem állhattam ki, hogy ne csitítsam őket:

- Halljátok-e, mire való ez a nagy veszekedés! Nem jobb volna békeségben élni? – kérdeztem tőlük, ám a két pici kalap csak nevetett. – Csak próbára akartunk tenni, hogy békeszerető ember vagy-e. Mi vagyunk a Béke Kalapok. – Talán Béke Galambok! - helyesbítettem.

- Nem, nem jól értetted. Mi valóban a Béke Kalapok vagyunk. Aki erre jár, bármilyen indulatos is, mi kibékítjük.

Ez kellene az embereknek is – gondoltam magamban, és búcsút intettem a Béke Kalapoknak, akik olyan picik voltak, mégis nagyok a szememben.

Hogy ilyen csupa jó dolgok történnek a Varázs Kalapban, kíváncsian ballagtam tovább. Elképzelni sem tudtam,  kit rejthet majd a következő Kalap?

Hát amint így gondolkodva bandukolok, felettem egy faágon éppen egy bagoly osztotta az észt. Azt még akkor nem láttam kinek, csak ahogy közelebb érek, látom két Kalap sakkozik.

- Tégy köztünk igazságot, mert döntetlenre állunk – kérleltek a Kalapok.

- Ebben sajnos nem segíthetek - mondtam -, mert nem értek a sakkhoz - Ám amint kimondtam, kezem, akaratom ellenére máris a sakktáblán volt, és sorban rakosgattam a sakkfigurákat. Először az egyik Kalap nyert, aztán meg a másik. 

Így tartottam igazságosnak. És jól is tettem, mert ők bizony nem voltak mások, mint a Bölcsesség Kalapjai. Ezért volt velük Bölcs a Bagoly is.

Hát ilyen egyszerűen mennek a dolgok a Varázs Kalapban - gondoltam.

S mire végigjártam a Bátorság, az Erő, a Békesség és a Bölcsesség Kalapokkal az utat, már nagyon elfáradtam, s elszenderedtem.

Nem tudom meddig aludhattam, de már nem a Varázs Kalapban ébredtem. Ha esetleg megtaláljátok arra jártotokban, szóljatok be nekem is, szívesen elmegyek olyan helyre, ahol még létezik a béke, bölcsesség, erő és bátorság… no és a társai.

Kép: Fortepan 78033 (részlet)
Évszám: 1900
Orig: Nagy Beatrix Julianna