2018. máj 20.

76-os járat

írta: Kurunczi Mária
76-os járat

_fortepan_29163.jpgHúsz éve koptatom ennek az érdekes számú 76-os – majd megteszem a lottón- autóbusznak az üléseit, rugóit, és kötéltáncot járnak idegeimen a buszsofőrök…

A történet úgy szól, hogy ez a járat köti össze Szentmihályt Szegeddel, s engem is a nagyvárossal, mivel a két település között TOMPASZIGETEN lakom. Egy pusztán, aminek véget nem érő útján lehet eljutni a buszmegállóba, amit FEHÉRPARTI LEJÁRÓNAK neveznek.

Hosszú évekig csak a horgászok használták, de a 80-as években kezdtek kirajzani az emberek, akik nem bírták a nagyváros zaját, vagy otthagyták gyerekeiknek a városi házat, lakást.

Kiköltözésünk pillanatában még nem volt nagy szerepe ennek, hiszen autóval közlekedtünk.

Ám a gazdasági válság és a rossz út, kiette alólunk az autót, és jobbára erre a közlekedési eszközre fanyalodtunk.

Ebből következik, hogy egyes sofőrök nem tudják elképzelni mit kereshet itt a préri közepén egy buszmegálló, ahol nekik muszáj megállniuk…pedig itt jönnének lendületben, élveznék a lakott területen kívüli száguldást…de az a szerencsétlen utas ebben megakadályozza őket…

De hogy még mi minden történik?

Az utas lelkivilága, avagy közvélemény-kutatás, netán vélemények, s igények…

Mottó:
"Aki integet, az búcsúzkodik,
aki fut, az sportol.
Az utas az, aki szépen vár a megállóban."

Szerkesztő: Sántáné Kurunczi Mária
Korrektura: Kurunczi Istvánné

DÉLI TÜKÖR STÚDIÓ - 2016

Vendel bácsi és a sárga igazolvány

- Csakhogy minket is megkérdeznek, nem csak számolnak, mint a birkákat -, mondta Kapolcsi Vendel bácsi, aki már a 90. évét tapossa, és sehogy sem akarja megérteni, miért kell neki bérletet váltani, amikor 65 éves kora óta ingyen utazhat, igaz ugyan, hogy nem kell fizetni a bérletért, de a hülye is látja rajta, hogy már elmúlt 65 éves.

Még hogy bérletet, ráadásul sárgát! Hát ki ő, egy sárgacédulás!?

Ezen dühöngött az utasok mosolygása közben, miközben jött az ellenőr. Elég dacos lehet Vendel bácsi, mert nem vette elő még a sárga bérletét sem, csakazértsem!

Ám az ellenőr figyelmet sem szentelt neki.

Amikor a végállomáson leszálltunk, éppen azon zsörtölődött, hogy az öregeket már semmibe sem veszik…

Így ért véget a pár perces utazás Vendel bácsival.

 

Amikor az utas sem piskóta

Egy 60-as hölgy száll fel a buszra, természetesen nem veszi elő a bérletét, ugyanis egyik keze sem szabad, 90 év körüli édesanyját terelgeti, aki háromszor annyi idő alatt lépeget fel lépcsőről, lépcsőre. A sofőr először nézi, majd ingatja a fejét, tartaná magát a szűkre szabott menetidőhöz. Végül az idős hölgy is épségben felér. Az utasok bámulnak kifele, de senkinek sem jut eszébe átadni a helyet. Szerencsére csak két megállót mennek, így nem is vegyülnek bele a tömegbe a busz közepén, hanem ahol felszálltak, ott szándékoznak leszállni is. A sofőr nyomatékot akar szerezni uralmának, s a mikrofonban szelíd hangon közli velük: legközelebb ugye majd a középső ajtót használják a leszálláshoz.

Na, ez akkora olaj volt a tűzre, hogy a 60-as hölgy félig a lépcsőn állva ordítja a sofőr felé:

- Ne adja a Jóisten meg magának, hogy nyugdíjas legyen, ha így bánik az idősekkel, nincs semmi türelme, miért ilyen embert tesznek ide vezetőnek, aki még az udvariasság alapfogalmát sem tudja.

A sofőr már menne tovább, így nem reagál a mondottakra, holott látszik rajta, hogy legszívesebben lelökné a hölgyet, ám ahelyett hogy végre becsukhatná az ajtót, a hölgy gorombán folytatja:

- Dögöljön meg, mielőtt nyugdíjas lesz…

Mondanom sem kell, rögtönzött fórum kezdődött a buszon, ki a két idős hölgy, ki a buszsofőr pártjára állt….

S hogy nekem erről mi a véleményem? Szerencse, hogy ma nem fog az átok!

 

Szenteste

Ez a járat az utolsó. El kell érnem, mert azután vagy a taxi marad – amit kis nyugdíjból nem engedhetek meg magamnak -, vagy valamelyik gyerekemet citálom ide, hogy elérjem a családom, ahol együtt karácsonyozunk.

Szerencsém van, a busz időben érkezik. Alig van utas. Megállok a sofőr mellett. Tudom, nem szabad beszélgetni, de most valahogy kikívánkozik belőlem, hogy megkérdezzem, hol tölti a karácsonyt?

Örömmel beszél a kisfiáról, és oly boldogan, hangulatosan mesél, hogy szinte látom őket a karácsonyfa alatt…ő hétvégi apuka…

Szerencsére nincs több utas, nem kell minden megállóban megállni, csak a végállomáson. Sajnálom, hogy véget ért az utazás, jó volt beszélgetni a tilalom ellenére is, s látom arcán, még ő is beszélgetne tovább, de letelt a műszak, és különben is várja a kisfia…

Boldog karácsonyt!

 

Hóhelyzet

Az Önkormányzat minden évben „felkészül” a télre. Gyakran halljuk ezt, de a gyakorlat mást mutat.

Már 24 órája havazik. A megállóban legalább harminc centi a hó. Szép a táj…igen, ha csak az ablakból kellene néznünk, de nekünk menni kell. Nagy sokára be is áll a busz a megállóba. Fölszállok. Nyugtázom, mások sem tudnak otthon maradni. Míg a sofőr nehezen állt be a megállóba, ki már nem bír jönni, magas a hó. Elakadtunk. Beszól a központba, ahol „várólistára” teszik, s aztán már csak ölbe tett kézzel kell várni a76. traktort, ami kihúzza a mi járgányunkat is a sok városi elakadttal együtt…

Senki sem zúgolódik, HÓHELYZET van. Van, aki úgy dönt, leszáll, s gyalog pár perc alatt eléri a legközelebbi villamos megállót. Persze, csak ha nem ekkora hó lenne. S akik leszálltak, visszalépnek a buszra.

Időközben közli a sofőr, több mint fél óra múlva ígértek mentesítőt, mások is elakadtak.

Ekkor egyik utasnak mentő ötlete támad: mi lenne, ha kitolnák a buszt. Az erősebb férfiak le is szállnak, s erősen tolni kezdik, míg az egyszer csak megindul… Néhány perc múlva már „száguldunk”.

A sofőr udvariasan megköszöni a segítséget – szerintem ezek az emberek legalább egy havi buszbérletet érdemelnének…mert ha kiszámítanánk a kárt…

Ám a következő megállóban már nem áll be a megállóba, az utasok zsörtölődnek, pedig ha tudnák mi történt előtte…

Talán ennyit a város „felkészüléséről”

 

A legudvariasabb sofőr

Péntek délután van. Unalmas izzadságszagú, fülledt hazafelé út. Csak döcögünk, mivel az előttünk lévő autósor sem halad. Csúcsforgalom. A sofőr törölgeti izzadt homlokát. Mi megjegyezzük, hogy egy légkondi neki sem ártana. Biztosan ingerült ettől a hőségtől, talán a reflexei sem úgy működnek, mint a normál 23 fokban.

De nem -, türelmesen halad, s ahogy egy - egy megállóban kinyitja az ajtókat, a mikrofonba bemondja:

Kellemes hétvégét!

Senki sem szól neki vissza, hogy „viszont kívánjuk”, ellenkezőleg, egy középkorú úr mély dörgő hangon megkérdi:

- Mi van! Vazze! – nem akarom részletezni, a meleg elvette a hallását…

 

Odacsukva

Eddig csak az a volt a problémám, hogy nem akartak megállni a sofőrök a Fehérparti lejárónál, de most már nem engednek leszállni sem.

Egy fiatal lány lép le előttem, majd miután én is lelépnék, a sofőr egy mozdulattal becsukja az ajtót, mit becsukja, RÁM CSUKJA…

S még csak meg sem kérdezi, hogy JÓL VAGYOK?

Nem, nem vagyok jól, napokig fájt a karom és bekékült…

Mindez 2014. december 5-én du 15.35-ös autóbuszon történt…a városból kifele jövet…

                             

Kitörheti a bokáját!

A „Fehérparti lejáró” egy mostoha megálló. Nem szeretnek a sofőrök itt megállni, pedig már legalább 20 éve létezik. Régebben a horgászok örömére, kényelmére, ma már az itt lakók miatt. De nem. A sofőrök ezen a lakatlan úton szeretnék behozni azt az időt, amit a város lámpái, s a sorompó miatt elvesztettek

Nagy csomagokkal megyek előre, s megkérem a sofőrt, hogy kivételesen a bekötő útnál álljon meg, mert irtó nehéz a csomagom, s a megálló táblától legalább 200 méter az út. Aki idős, és négy nagy csomag birtokosa, annak 10 lépés is számít.

Ehelyett rám förmed, rázza fülbevalós hippi fejét, pedig már lassan a nyugdíj és a halál közt van, de macsónak akar látszani, s olyan fenegyerek formájú, s azért sem áll meg a kért helyen. Mikor megkérdezem – óvatosan, nehogy megsértsem szegényt-, hogy miért nem, azt válaszolja:

Mi van, ha leszállás közben eltöröm a bokám, ő a felelős, mert nem a kijelölt helyen állt meg.

És mi van, ha ugyanez okból kifolyólag éppen a kijelölt buszmegállóban töröm ki a bokámat?

Erre fölényesen válaszol:

- Ott úgy töri ki a bokáját, ahogy akarja!!!! 

 

Az ellenőr

Felszáll, kitűzi a kitűznivalóját, megáll az autóbusz végében, és lassú léptekkel elindul, miközben félhangosan mondja: Jegyeket, bérleteket! Ahhoz már buta, hogy hozzátegye: KÉREM.

Egy utas előtt áll meg, aki kibámul az ablakon, s kissé erősebb hangon mondja neki: Jegyeket, bérleteket! Mire az utas végignéz rajta, s csak annyit mond: KÖSZ, MÁR VETTEM…

 

Egy másik ellenőr

Ugyanez okból járja végig az utasokat, és ha álmából keltenék, akkor is ezt a szöveget mondaná: Jegyeket, bérleteket kérek!

Ő már legalább hozzáteszi, hogy kérek.

Egy kissé „pálinkás” utas ránéz, majd szemrehányóan megkérdezi:

- Tudja anyád, hogy kéregetsz?

 

Még egy ellenőr

Közeledik a 65. születésnapom. Már a gondolattól is jókedvem lesz, hogy nem kell drága bérletet váltanom, s azon töröm a fejem, mit veszek minden hónapban majd ezen a pénzen.

S ekkor jön az ellenőr. Mosolygok. Még van érvényes bérletem, de nem veszem elő. Tesztelem az ellenőrt. Elém ér, ráteszi  a vállamra a kezét, s annyit mond:

Jó egészséget!

Jól esik a gesztus, ezek szerint már rám van írva:

Annyi az idő!

 

A kisgyerek

Zsúfolt az autóbusz. Fiatalok ülnek, de ne higgyétek, hogy egy is átadja a helyet az idősebbeknek. Egy anyuka tablettel a kezében olvas, a gyerek nyüzsög mellette, majd leejti a nyalókáját.

- Világíts ide! - mondja az anyjának, de az meg sem hallja. Olvas tovább. A gyerek rám néz, mintha tőlem várna segítséget. Előveszem a mobilom, és rávilágítok, de a gyerek nem veszi fel a nyalókát. Nagy szemekkel nézi a kezemben lévő telefont, s megkérdezi:

- Honnan vetted ezt a gagyi telefont? – és gúnyosan vigyorog, majd hozzáteszi: 

- Mondd meg az anyukádnak, vegyen neked egy okos telefont!

Mindenki nevet a buszon, ám az anyuka észre sem veszi, mi történik körülötte…a tablet a fontos!

 

 Egy másik kisgyerek

 A kisgyerek felszáll a buszra, anyukája mögötte. A gyerek jó hangosan köszön, ám a sofőr rá se hederít. A gyerek áll tovább mellette, s még hangosabban megjegyzi:

- Nem hallottad, köszöntem!?

Az utasok mosolyognak….

 

Matektanárból buszsofőr

Nem sokkal karácsony előtt felcihelődök a Fehérparti lejáró nevű megállónál. Köszönök, de a sofőr nem köszön vissza, ehelyett förtelmes hangon rám szól:

- Bérleeet vaaaan?!

- Igen-, mondom, és mennék tovább, de ha lehet még arogánsabb hangon, most már szinte üvöltő stílusban:

- Akkor mutassa!!!!!

Előveszem nagy nehezen, mert a becsatolt táskából nem olyan könnyű, de ez nem elég neki, ki akarja kapni a kezemből, nem engedem, itt van, láthatja, neki az a feladata, hogy épségben beszállítsa az utast. Erre kiszáll a fülkéből, és még mindig erőszakoskodik a bérlet miatt. Most már én sem engedek. Érvényes a bérletem, mit kekeckedik. Azt mondja, addig nem indulunk tovább, amíg nem igazoltam, hogy van érvényes bérletem. Nyomom az orra alá, és erősen szorítom, már csak azért sem engedem, hogy elvegye…ez a pasi már pszihiátriai eset, miért is engednek ilyet emberek közé?!

Végül az egyik ismerős utas odahív, s megkérdi, megnézheti-e ő a bérletet. Természetesen odaadom neki, ő rendben találja, int a sofőrnek, most már mehetünk, de nem az a gyalázatos pára kikapja a bérletem a kezéből, és olvasni kezdi hangosan az utasoknak az adataim, nevem…stb…miután többen rászólnak, visszaólálkodik a fülkébe, és lassan elindul…

S hogy miért nem jeleztem a főnökeinek? Karácsony előtt voltunk, arra gondoltam, biztosan van gyereke, és ha miattam vonnák el a prémiumát…bár szóltam volna akkor, megérdemelte volna…utólag megtudtam a kollégáitól, hogy Debrecenben volt matektanár, de jó, hogy megszabadultak tőle a gyerekek…!

Azóta nem láttam ezen a 76-os vonalon…de nem is hiányzik!!!!!

 

A megálló

A felkelő nap első sugarait rávetette az öreg rozsdás fémkeretes MEGÁLLÓRA. Üveg oldalait már rég elvesztette az idővel, bár a vandálok is segítettek ebben, tetejét néha mozgatta a szél, s hogy még él, már csak ebből tudta. Ha megszólalhatott volna, mindenki elcsodálkozna, hogy mi mindent tud…

Itt van mindjárt az első ismerőse a Galamb. Burukkolva köszön neki minden reggel, majd, mint szorgos takarítónő, elkezdi az elmúlt nap szemetének kiválogatását. Van, hogy morzsát talál, néha valami mást is, a lényeg, hogy ehető legyen. Néha megpiszkálja a szemetes mögé odapöccintett csikkeket is, felelőtlen emberek ezt is csak szétdobálják, nem gondolnak arra, mi van, ha egyszer kigyullad a Megálló? Kit érdekel!

Itt már nem talál semmit a galamb, köszön a Megállónak, és elrepül. Annál is inkább, mert jön az első járókelő, na, nem mintha félne tőle, de azért jobb eltűnni innen, különben is annyi, de annyi Megálló van, amit még körbe kell szedegetni. Reméli, biztosítva a mai betevő falatja.

A galamb elrepült, s jött a járókelő. Miután megnézte a menetrendet és az óráját, leült a Megálló nyikorgó kopott padjára. Elgondolkodott, de lehet, hogy el is bóbiskolt, nem tudni.

A Megálló csak nézte, nézte és szerette volna megszólítani, beszélgetni vele, de nem jött a szó. Különben is azért Megálló, hogy fogadja az utasokat, ne társalogjon velük. Beszélnek az utasok egymással, meg a hülye mobiltelefonjukkal.

Mi mindent hallott ő már életében. Szerelmi vallomásokat, telefonon nevelő anyukát, apukát. Gyerekek, felnőttek hazugságait, hogy merre is vannak…

A múltkor meg egy basáskodó fazon ordibált, biztosan a feleségével beszélt, nem valami finom stílusban, lehet, hogy rosszul sikerült éjszaka után volt…most meg őt bosszantja a kiabálásával. Még a Megálló falát is ütögette az öklével, ez fájt neki, de nem tudott visszaütni.

Nem szerette az erőszakos hangoskodókat.

A járókelő még mindig ült a padon, és türelmesen várt.

Egy idős nő piacra járó kosárral közeledett. Be volt öltözve, mintha Szibériába készülne, nem éppen a legújabb divatú ruhába, de hát a piacra nem mennek ünneplőbe. Elővette a bevásárló cédulát, és mormogott magában. Korán kell menni, mert akkor még szép friss árut kap, és nagyobb a választék is. Megnézte ő is a menetrendet és az óráját.

- Már rég itt kellene lenni a busznak – szólította meg az ott ülő járókelőt.

- Én is úgy gondolom – hagyta helyben amaz a feltételezést, majd hosszasan beszélgettek. 

- Minden olyan drága, nem is tudja, hogy mennyire kitolnak a kisnyugdíjasokkal, bezzeg „odafönt” nekik mindenre telik.

A másik utas helyben hagyta eme megállapításokat. Ő még aktívan dolgozott, s belegondolni sem mert, mi lesz, ha ő is nyugdíjas lesz. Nekik már nyugdíjuk sem lesz…

A Megálló csak hallgatta őket, és szeretett volna belefolyni a beszélgetésbe, vagy inkább tanácsot adni nekik, de nem volt „beszélőkéje”.

Még csak ők ketten beszélgettek, amikor egy apuka robbant be a Megállóba, óvodás gyerekével, akit éppen útközben nevelt volna:

- Látod, már elment a busz, nem akartál öltözni, most várhatjuk, míg jön a másik, miattad itt állhatunk, ki tudja meddig!

A gyerek szipogott, és nem is nézett apjára. A Megálló szerette volna megvigasztalni, megsimogatni, de ő csak egy kezetlen Megálló volt.

Aztán sorban jöttek emberek, gyerekek, akik iskolába készülődtek, mindenki a buszt várta, de az nem jött.

Egy fiatal pár ért oda, kéz a kézben sétálva, mintha nem sietnének sehova. Igaz is, van idejük még életük végéig. Nem is szóltak semmit, csak vad csókolózásba kezdtek.

Az előbbi piacra készülő asszonyság meg is jegyezte:

- Micsoda erkölcsök! Micsoda fiatalok!

Senki nem állt mellé, de nem is cáfolták. Tudomásul vették, hogy ma ilyen a világ. A fiataloknak mindent szabad. Ám a fiatalok vagy nem hallották, vagy figyelmen kívül hagyták az öregasszony megjegyzését. A fontos, hogy itt, és most JÓ NEKIK!

A Megállót most már elborította a reggeli napfény. Hunyorgott egyet, majd az éppen mellé érkező kukásautó felé tekintett. Egy számítógép maradvány volt az egyik munkás kezében.

- Nézd már, mit találtam!- mondta örömmel a másiknak.

- Hülye vagy, ha ezt fölteszed, ez nem a mi reszortunk.

- De mért ne tehetnénk be, oda előre, majd otthon szétbontom, és kiszedem belőle a rézdrótokat, most jó ára van a réznek…amaz ráhagyta, és továbbgurultak a hatalmas hangosan csörömpölő autóval.

Az utasok egyre jobban türelmetlenkedtek. Mindenki a másikat kérdezte, miért nem jön már a busz?!

Két iskolás gyerek kiborította iskolatáskája tartalmát, s megkezdődött a csere-bere. Egy utas sokáig nézte őket, majd közölte velük, az egész hóbelevancért ad egy ezrest. A gyerekek csodálkozva néztek rá.

- Mért kellenének a bácsinak ezek a kacatok?

- Mert a gyerekkoromat idézik – mondta, s előre tekintett, kémlelve, hogy jön-e már a busz. Sajnálta volna, ha éppen emiatt maradna el ez a fantasztikus üzlet.

A két gyerek összesusmotolt, s arra az elhatározásra jutottak, hogy odaadják, de csak KÉT ezresért. Néhány utas a fejét csóválta, de nem szóltak közbe.

- Meg van dumálva – mondta a „vevő”, s azzal egy reklámszatyrot vett elő, beleborították a gyermekkoridéző kacatokat. Elővette pénztárcáját, s két darab, ropogós ezrest nyomott a kölykök kezébe. Tudta, hogy arra ment ki az alkudozás, hogy mindkettőjüknek egyformán jusson. Mosolygott a bajusza alatt, biztos volt benne, hogy délutánra újabb lomokat, bazárnak valókat szereznek a lurkók. Magában pedig kuncogott, milyen jó üzleti érzékük van ezeknek a mai gyerekeknek.

Ekkor megszólalt egy lány mobiltelefonja, aki izgalmában a kihangosító gombot is megnyomta. Mindenki arra figyelt.

- Várj, kitalálom hol vagy? – mondta a fiú, s a lány kuncogott. - Most már tudom, most döcögött el melletted a négyes villamos…SZERETLEK!...ordította bele a reggeli szélbe, majd tovább csevegtek.

Ekkor egy kismama érkezett. Látszott, hogy nem jól van, helyet is szorítottak neki a Megálló kopott padján. Ő izzadt homlokát törölgette.

A piacra készülő megkérdezte tőle

- Hányadik hónapban van, kedvesem?

A nő nem tudott megszólalni, csak mutatta kezével, hogy a nyolcadikban. De csak úgy patakzott róla a víz, pedig még a nap sem melegített olyan nagyon. Aztán csak annyit kérdezett:

- Van valakinél telefon?

Az előző agresszív telefonáló készségesen odaugrott, s már tárcsázta is a mentők számát.

A Megálló értetlenül nézett a szirénázó mentő után, miközben egy kicsit elszégyellte magát, hogy így elítélte az előző telefonbeszélgetése alapján a férfit.

Az utasok egyre türelmetlenebbek lettek, mikor jön már végre a busz?!

Ekkor jött egy ember, aki nagy plakátot hozott, hogy ma hajnaltól ez a járat egy utcával arrébb indul…

- Ezt előbb is hozhatta volna! – mondta egy dühös férfi, aki ez miatt valami nagyon fontos dologról maradt le. A többiek csak némán sarkon fordultak, s igyekeztek a megadott megálló felé, mielőtt elmegy előttük a járat….

 

A megálló magára maradt…

Nem tudott mit kezdeni a hirtelen lett csenddel. Ahogy a plakátot nézte, egyhamar senkit nem hallgathat, senki sem fog nyüzsögni körülötte.

Először egy kicsit elkeseredett, de arra gondolt egy óriásit pihen.

Most már ő is benne van a korban. Elöregedett. Bár ki tudja, mennyi egy ilyen Megállónak az életkora?

Sokáig aludhatott, vagy csak magában elmélkedett, amikor dübörgésre lett figyelmes. Egy óriási gép jött nagy hanggal, éppen feléje tartott. Hatalmas kanalát maga előtt tolta, majd egyáltalán nem óvatosan a Megálló alá nyúlt, hogy felemelje.

A Megálló ordított, nyögött fájdalmában, de hangját elnyomta a dübörgés. Összetört porcikáin át is érezte, hogy vége van…nincs tovább!

A Megállót örökre áthelyezték…

 

Új menetrend

Új menetrend van érvényben. Van, aki tudja, van, aki nem ismeri, csak az előzőhöz igazodva áll a megállóban, s várakozik. Két idős hölgy is így van vele, mert futnak, már amennyire idős korban futni lehet. A 76y-os kikanyarodik, de épp hogy csak elfordítja a sofőr a kormányt, meg kell állnia, mert előtte feltorlódott autósor áll…A két idős hölgy integet, a sofőr csak nézi őket, és ki nem nyitná az ajtót a világminden kincséért se. Tanulja csak meg az utas a menetrendet! Hallja még, amit a két hölgy kíván neki, majd miután elfogyott előle az autósor, elindul büszkén, még visszapillantva, nevetve a két hölgyre, akik a visszapillantó tükörben még látják a letörölhetetlen vigyort a képén.

Ja, ha a hölgyek legalább enyhe dekoltázst viseltek volna, netán 20 évesek lennének…

Kép: Szeged, Mars (akkor: Marx) tér, autóbusz-állomás, balra a Szent Rókus templom.
Évszám: 1967
Fortepan 29163
Orig: Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ / VÁTI felvétele

 

Szólj hozzá

Fősodor Curia