Az írországi Belfastban, a Harland és Wolff hajógyárban, 1911. május 31-én vízre bocsátottak egy hajót. A hajót Titanicnak hívták, a történetét, a katasztrófáját szinte mindenki ismeri, ha máshonnan nem, a világhírű, sokszoros Oscar-díjas filmből. 2009. május 31-én, éppen 98 évvel azután, hogy a Titanicot vízre bocsátották, az angliai Hampshire megyében, Ashurstban, egy idősek otthonában, életének 98. esztendejében elhunyt Millvina Dean.

Róla azért kevesebben hallottak…

Pedig ő is nevezetesség volt, épp a Titanicnak köszönhetően. Ő volt a hajdani hajókatasztrófa utolsó túlélője. Még alig múlt két hónapos - 1912. február 2-án született -, mikor, 1912. április 15-én hajnali 2 óra 20 perckor a Titanic elsüllyedt.

„1912. április 14-én éjjel apja érezte, amikor a hajó egy jéghegynek ütközött. Miután utánajárt a történteknek, visszatért a kabinjukban, szólt feleségének, hogy öltöztesse fel a gyerekeket, és menjenek a fedélzetre. Millvina, a bátyja és az anyjuk a 10-es számú mentőhajóba került, és az elsők között voltak a fedélközben utazók közül, akik megmenekültek az óceánjáróról.” (Wikipédia)

Millvina Dean a British Titanic Society rendezvényén 1999-ben

Véletlen, hogy éppen a hajó vízre bocsátásának 98. évfordulóján hunyt el? Vagy valami titokzatos „rendezőelv” működését tapasztalhatjuk ez esetben?

Erre minden józanul gondolkodó ember rábólint: persze, vannak ilyen véletlenek.

Mások viszont nem hisznek a véletlenekben. A rendezőelvekben – legyen az sors, végzet, esetleg valamely isteni személy – viszont igen. És azt állítják: ilyen véletlenek nincsenek! Esetleg még el is kezdik emlegetni Carl Gustav Jungot, a jelenkori pszichiátria nagyját és az ő szinkronicitás elvét (vagy elméletét?).

„A mások által hagyományosan leírt három jelenségen túl (ezek: idő, tér, okság) létezik egy negyedik, ez a szinkronicitás. Szinkron jelenségekről akkor beszélünk, ha valamilyen külső esemény és egy belső (archetipikus) esemény véletlen módon egybeesik, egy időben jelenik meg. Erre példa: meghal egy ember és megáll az óra a halottas szobában. Ezek a jelenségek vonatkozhatnak életre, halálra, születésre, szerelemre stb. … (ezek archetípusok).” (Wikipédia)

Jung az egymás közötti, észlelhető kapcsolat nélküli tényeknek is valamiféle okot tulajdonít. Véleménye szerint, valamely magasabb rendű összefüggés, avagy rendszer figyelhető meg az égadta világon mindenben.  

Hogy igaza van-e, vagy sem, azt biztosan nem én fogom eldönteni. Egyrészt, mert – nem szégyellem bevallani: nem értek hozzá -, másrészt, még ha tudnám is a tutit, ki hinne nekem?

Hiszen sokan máig nem fogadják el a még a kvantum-összefonódás jelenségét sem. Ilyen összefonódás fennállhat egymástól térben távol eső objektumok között is, azaz, hogy ha az egyiknek itt és most megváltozik az állapota (kvantumállapota), akkor a párjának, esetleg fényévekkel odébb, minden időbeli csúszás nélkül, szintén megváltozik az állapota. Fittyet hányva a fénysebességre és az azzal kapcsolatos vidám fizikai törvényekre.

Volt-e valamiféle összefonódás a két érdekes módon ugyanarra a napra eső esemény között? Na, most, az időszámítás egy meglehetősen önkényes dolog.  Az tény, hogy mindenféle jól ismert oka van annak, hogy így számítjuk az időt – ha valaki mégsem ismerné ezeket, javaslom: nézzen utána -, de ha másképp számítanánk, mondjuk Vénusz- vagy épp Hold-években, akkor a két dátumnak az égen adta világon semmi köze nem lenne egymáshoz.

Egyszerűen csak azért, mert bármely dátum eshet egy másik évfordulójára, ha megfelelően számítjuk az időt. Ennyi. És a bájosan vonzó titokzatosság máris a múlté, maradtak a szürke hétköznapok…

A csodákra és hasonló dolgokra a 3M szabály érvényes. Nem hallottak még róla? Nem csoda, én állítottam fel ezt a szabályt: A csodák máskor, máshol, mással esnek meg. Vagy nem így van?

Kép: A Ttitanic a belfasti hajógyárban, valamivel kisebb testvérhajójával, az Olympickal. (Wikipédia)