Bizonyára ismertek, a tengerben lakom, s ha még nem láttatok, most megnézhettek, bár nem egészen ilyen vagyok. Szomorú történet ez.

Amikor még minden szép és jó volt a földön, az emberek is jók voltak, békésen éltek egymás mellett, tiszta volt a levegő, tiszták voltak a vizeink, még nem gondoltunk semmi rosszra. A Nap fenn sütött az égen, ami olyan kék volt, mint a halvány tinta. A mi bőrünk is kékes színt kapott a víztől. Vidáman úszkáltunk a tengerben, s ettük a finomabbnál finomabb halakat, s mindent, mi jó falat.

Barátaimmal én is úszkáltam a kellemes vízben, s csak akkor mentem a part közelébe, ha a barátaim játék közben megkergettek. ott találkoztam az emberekkel, s gyerekekkel. Sokáig boldogan úszkáltam velük is, néha felém is dobták labdájukat, s tovább dobtam delfintársaimnak, akik szintén játszottak vele a gyerekek nem kis örömére. Én az orromon pörgettem, s ugráltam nagyokat. Közben lefröcsköltem őket, és sikongva tapsoltak nekem.

ám ez a boldogság nem tartott sokáig. Az emberek egyre többen jöttek, s már nem csak labdáztak, de ittak, ettek, mulatoztak, s a tengerbe szórták a sok-sok szemetet. A sörös dobozok, kólás üvegekből, amiből egyre több jutott a vízbe is, s egyre nagyobb kupac lett a parton. Napolajjal kenték be testüket… s a dezodoros dobozokat is a vízbe dobálták. Beleengedték a mosó-, öblítős vizet, egyéb szennyet.

Hiába távolodtunk el a parttól, ők jöttek egyre beljebb a vízbe…A szeméthegyek  egész zátonyokat alkottak., s a víz is egyre sekélyebb lett. Később már minden más szemetet is beleszórtak.

Amikor már olyan nagy volt a szeméthegy, hogy nem lehetett látni a partot, Találkoztam Palkóval és Pannival, kedves gyerekek voltak, naphosszat homokoztak a parton, s ha szemetet találtak, elvitték a gyűjtőbe.

Egyszer azt mondták:

- Fúrjunk egy alagutat.

- Fúrjunk… adtam meg magam, és egy-kettőre dolgozni kezdtünk. Előkerült kis lapát, nagy lapát, seprű, ásó és minden szerszám, amivel dolgozni lehetett. Delfin barátaim is segítségünkre siettek. Nagyon nehéz volt a szeméthegyet átlyukasztanunk. Hát nap, hét éjjel dolgoztunk

Már majdnem kiértünk az alagúttal a partra, amikor rettenetes tragédia történt. Honnan, honnan nem, egy hatalmas festékes hordó állta utunkat. Gördítettük jobbra, gördítettük balra, de sehogy sem akart kitérni az utunkból. S amíg gördítettük, egyszer csak leesett a teteje, és tartalma pont az én fejemre zúdult, ami nem volt más, csak egy nagy adag zöld színű festék. Szemem, szám beragadt, s az uszonyaim sem tudtam mozgatni. Barátaim hiába próbálták lemosni, csak még jobban rám ragadt. Ha kimentem a partra, rám száradt, ha bementem a vízbe, ragacsos lettem. Napokba tellett, mire ki tudtam nyitni a szemem, s uszonyom is mozgathattam. Azóta vagyok ilyen zöld színű. Eleinte mindenki csúfolt, de mára már szokták, hogy nem szürke, s nem kék vagyok. vannak, akik azt hiszik, csak a zöld algák között fürödtem, s azért vagyok zöld, de Panni és Palkó így is szeretnek, ugye ti is szerettek gyerekek? s ha a tengerparton jártok, ugye ti nem szemeteltek?

Kép: Kepek.4ever.eu (ugro-delfin-196749)