A holdfény erősen világított, amikor a kis vakond kimászott anyja mellől a jó, meleg ágyból. Körülnézett, bár nem sokat látott. A szeme nem szokta még meg a hajnali fényeket. Lassan elindult.

Ment, mendegélt, amíg a város szélére ért. Ott megállt egy kicsit pihenni. Éppen egy hirdető oszlop tövében ült le. El is álmosodott, de egy autó reflektora éppen odavilágított, ahol ült. Kiverte az álmot a szeméből. Akkor látott meg egy hirdetést az oszlopon.

Művelt kis vakond volt, édesapja megtanította olvasni is. Így kibetűzte, hogy a Fővárosi Nagycirkusz akrobatákat keres.

Elgondolkodott. Ő is lehetne akrobata? Miért ne! És elindult a fő utca irányába.

Az egyik ház előtt éppen egy autóba pakoltak. Megkérdezte, hol van a Fővárosi Nagycirkusz irodája, mert ő jelentkezni akar akrobatának. Érdekes módon nem nevették ki. A rakodók felrakták az autóra és elvitték egészen a bejáratig. Illedelmesen megköszönte a segítséget, és bekopogott az óriási ajtón.

Egy morcos öreg néne ült a nagy asztalnál. Először észre sem vette vakondunkat, de ő szépen köszönt és udvariasan elmondta mit szeretne.

Az öreg hölgy leengedte orra hegyére a szemüvegét és úgy nézte a kis jövevényt, majd hangosan kacagni kezdett:

- Éppen te akarsz akrobata lenni? Hiszen a közönség észre sem venne a levegőben, olyan pici vagy!

A kis vakond nem sértődött meg ezen, hanem kifejtette az asszonyságnak, ha egy színes ruhácskát adnak rá, mindenki látni fogja, hogyan repül a levegőben.

A hölgy felvette a telefont, és nagy nevetések közepette elmondta az igazgatónak, hogy itt van egy pöttöm lény, aki akrobata szeretne lenni.

- Küldje fel hozzám! - volt az utasítás.

Vakondunk elindult a rengeteg lépcsőn. De nem lihegett, hanem határozottan szedte pici lábaival a lépcsőket. Végre felért. Az ajtón elolvasta a feliratot:

Cirkuszigazgató

Bekopogott. Az igazgató először meglepődött, de kezet fogott vele, majd megkérte, mutatkozzon be. Hol dolgozott eddig, milyen iskolai végzettsége van, és egyáltalán mit tud?

- Bizonyítványt nem hoztam, mert nálunk a föld alatt nincs olyan iskola, ahol ezeket osztogatják, de tegyen egy próbát, mit tudok! Gyorsaságban első helyezett lettem a Vakond Olimpián, meg az olvasásban is.

- Na és hogyan áll a fényekkel? Mert tudomásom szerint Vakondiában sötétség van.

- Igen, de már annyiszor voltam a föld felett, hogy szemem hozzászokott a fényekhez.

- Jól van! - mondta az igazgató - Próbaidőre felveszem, de még nem szerepelhet. Először végig kell járnia azt az utat, amit a többi dolgozó is végigjárt, mire művész lett belőlük.

- Vállalom! - mondta a kis vakond.

Ekkor egy lovász fiút kéretett az igazgató, aki lekísérte a lovardába. Minden ló bámult rá, amikor meglátták, milyen pici lény. És örültek is, ha bármelyik a hátára veheti majdan, szinte nincs is súlya. Máris vidámabban beszélgettek vele, és mindenki azt kérte, egy csóva szalmával csutakolja le őket.

Mire végigdolgozta a napot, úgy elfáradt, hogy az egyik ló hátán el is aludt.

Léna óvatosan fordult, hogy le ne essen picike új barátja. Mert tudni kell, hogy ezek után ők lettek a legjobb barátok a cirkuszban.

Itt abba is hagyhatnám a mesét, de nem lehet, mert másnap folytatódott a munka, és megismerkedett a cirkusz többi állatával.

Legelőször Bömbi, az elefánt került útjába. Neki is illedelmesen köszönt, de Bömbi nem is hallotta, mert úgy zokogott, hogy mellette egy kacsaúsztató keletkezett.

- Mi a baj? - kérdezte részvéttel a hangjában.

Ekkor már Bömbi is lenézett. Látta, hogy egy pici ismeretlen valaki szólt hozzá.

- Te ki vagy?

- Én vagyok a kis vakond és akrobata szeretnék lenni!

- Az jó! - mondta az elefánt.

- És te miért sírsz? - kérdezte ismét Bömbit.

- Tudod, nagyon szerettem Leónát, de ő valaki mást szeret, ez az én nagy bánatom. Pedig olyan sokszor léptünk fel együtt. Minden mozdulatát ismertük a másiknak. Most meg, mióta Prüszivel, a tüsszentős elefánttal dolgoznak együtt, rám sem néz.

- Ne sírj! - mondta vakondunk -, lesz másik elefánt barátod.

- Igen, tudom, de én még mindig őt szeretem, és nem tudom, hogy búcsúzzak el tőle, mert holnap átvisznek egy másik cirkuszba.

- Sehogyan sem - adott jó tanácsot vakondunk -, majd ha átmentél abba a másik cirkuszba, megismersz egy másik szép elefánt fiút, és akkor el is felejted ezt az egészet.

Bömbi megnyugodott, hátára vette vakondunkat és végigsétált vele a folyóparton, ahonnan láthatta az egész várost, a nagyerdőt, meg az óriás cirkuszi sátrat, ami ki volt világítva, és nagyon boldog volt, hogy itt fog dolgozni, és nemsokára akrobata lesz.

Itt megint befejezhetném a mesémet, de vakondunk már újabb napra ébredt, amikor a majmokhoz került. Krumplit kellett kiásni neki a közeli kertből, és a majmok hordták be hatalmas kosarakban.

Vakondunk szorgalmasan dolgozott, amikor arra sétált az igazgató.

Megsimogatta a kis fekete buksi fejét, megdicsérte, hogy milyen jól dolgozik, és megígérte, ma este a próbán megmutathatja, hogyan tud bukfencezni, és esetleg már a trapézra is felmerészkedhet.

Vakondunk olyan nagyon megörült, hogy még szorgalmasabban ásott, így délre készen is lettek a krumpli kiszedésével.

A délutánt alvással és pihenéssel töltötte. Így este frissen és reményekkel telve jelentkezett az első próbára.

 Prezenczki Nelli rajza

 Vacsora után mindenki a manézsban volt. A lovakon kívül kutyák, medvék, zsiráfok, sőt még oroszlánok is voltak. Ám kis vakondunk nem félt senkitől sem. Miután bemutatkozott, a többiek lábdobogással jelét adták annak, hogy befogadták. Ettől kezdve mindenkivel jó barátságban volt. De leginkább Lénát szerette.

Az első gyakorlat igen meglepte. Ő szeretett volna Léna hátán lovagolni, de e helyett egy fekete göndörszőrű puli hátára tették.

Így valóban nem látnak a gyerekek, gondolta magában, hiszen mindketten feketék vagyunk. Ám a próba után megbeszélték, hogy a fellépéshez szép piros gallért fog kapni, amitől messze kivirít a többiek közül.

Ennek tudatában minden este örömmel gyakorolt és mindig más állat hátán lovagolt.

Végül eljött a repülés ideje is. Most egy kicsit félt, mert mi lesz, ha leesik?

De nem kellett félnie, hiszen alattuk egy alig látható háló lebegett.

- Most, csak bátran! - mondta magának, és egy hatalmasat bukfencezett a trapézon, miközben nem mert lenézni, mert alatta tátongott a mélység. Helén az igazgató felesége kapta el röptében. Nagyon élvezte ezt a repülést, hogy a levegőben se keze, se lába nem ér semmihez, csak lebeg és lebeg.

- Akár az űrben is lehetnék -, gondolta magában, és nagyon élvezte ezt a súlytalanságot. Később is Helénnel szeretett fellépni, illetve felrepülni. A produkciók alatt síri csend volt, majd amikor célt értek, hatalmas taps tört ki. Ez melengette lelkét.

Egy nap aztán Zsóka, a zsiráf köszöntötte.

- Láttam, milyen ügyes vagy, most megkérlek, mássz fel a nyakamra és ott bukfencezzél.

Kis vakondunk nem tétovázott, bár igen csak gondolkodott, hogyan másszon oda fel. Ekkor Kraki, a rikácsoló kakadu felajánlotta segítségét. Felkapta csőrébe az apró fekete bundást, és szépen felrepítette Zsiráf Zsóka nyakára.

Akkorát sikított örömében ilyen magasban, hogy a környék kutyái mind ugatásba kezdtek. Hanem addig, addig ugrált vakondunk, míg egy óvatlan pillanatban megszédült, és lezuhant Zsóka nyakából. Ott feküdt a lábánál mozdulatlanul.

Ebben a pillanatban került elő, honnan, honnan nem Harkály doktor, aki meghallgatta.

- Még ver a szíve -, mondta, aztán beszélni kezdett hozzá, és egyszer csak megmozdult vakondunk, felpattant és máris vissza akart menni Zsóka hátára. Mert bizony semmi baja sem volt, hiszen Bárány Borika puha hátára esett.

Hogy ilyen jól végződött az eset, és már amúgy is fáradtak voltak, aludni tértek.

Ám kis vakondunk sokat forgolódott, mert nagyon rosszat álmodott. Most érezte, hogy hiányoznak a szülei és a testvérei.

Másnap este már ő is fellépett Helénnel, repültek a levegőben, és nagyon szép volt a kis piros ruhácskájában. Produkciójukat hatalmas taps kísérte. El is sírta magát, eszébe jutott édesanyja és apja.

Ha ők ezt most láthatnák!

Vége lett az előadásnak, hatalmas tapsot kapott minden szereplő és ekkor jött még egy meglepetés. A szünetben Helén szólt neki, hogy keresik.

Ugyan ki keresheti őt, hiszen senki sem tudhatja, hogy itt van. Akkor még nem tudta, hogy a színlapon ki volt írva a neve, és ez a hír messze földre eljutott.

Volt ám sírás, de ezek örömkönnyek voltak, amikor meglátta anyját, apját és a testvéreit.

Ezen túl minden cirkuszi előadáson meglátogatta a családja, sőt még a rokonokat, szomszédokat is elhívták.

Ő pedig boldogan repült Helénnel és a többi állattal minden este.

Nyitókép: Pixabay.com