I.

Lassan szállingózott a hó. Ádám éppen gyönyörködött benne, miközben a zöldre várt, hogy átmenjen a zebrán. Aztán elsötétült minden. Se kép, se hang.

A kórházi ágyon ébredt fel. Minden fehér volt körülötte. Lassan rájött, ez nem a hópihék fehérsége.

Az ápolónő nyitott be, akire kérdőn nézett. Az töviről hegyire elmesélte neki, hogyan került ide, hogy megműtötték, a szíve most már jól működik, minden rendben lesz.

Dehogy lesz!

Nem érezte sem lábát, sem kezét. Egyáltalán minden porcikája zsibbadt volt. Még az agya is. Nehezen fogta fel, hogy hónapokig ágyhoz lesz kötve.

Nem érzékelte a napokat, hol éjjel aludt, hol nappal. Vagy inkább állandóan.

Egy nap aztán érezte, megmozdult a lábujja. Ezeket a mozgásokat sorra érzékelte más testrészein is, míg egy reggel fel tudott állni.

Ettől kezdve állandóan sétált a folyósón, hogy erőt gyűjtsön. Beszélgetett az ápolónőkkel, és barátkozott betegtársaival, hogy jobban teljen az idő. Minden szakirodalmat elolvasott a betegségével kapcsolatban.

És úgy érezte: újjászületett. Bár a lábadozás sokáig tartott.

Végre eljött a nap, amikor távozhatott.

Mélyen beszívta a friss levegőt, ahogy kiért a kórház udvarára.

Otthon könnyebben gyógyul, gondolta, de minden egyre nehezebb volt.

Magának kellett elrendezni dolgait, bár a bolti bevásárlásban néha segítettek a szomszédok is.

Teltek a hetek. Egyszer csak azt vette észre, egyre többet bír, már nem is szorul segítségre.

Úgy érezte felépült. És már bement a városba is. Kerékpárra ült. Boldog volt, hogy életben maradt. Ez egy csoda, nyugtázta.

Bele se mert gondolni, mi lehetett volna, ha nem kap időben segítséget.

Újjá született, és próbálta élvezni az életet.

II. 

A fájdalom már nem ismert határokat. Ágnes napokon keresztül csak feküdt, mire orvost ért. Ám az ide-oda küldözgette, amiből elege lett.

Egyetlen orvos sem tudta, mi a baja.

Végül keresett egy magánorvost, aki megállapította: daganata van - még azt is, hogy a huszonnegyedik órában jött…

Kétségbeesett.  Nem tudta eldönteni, szóljon-e a gyerekeinek.

Éppen ebben az időben teszteltek egy újfajta gyógyszert, ami még nem volt bejegyezve Belement a kísérletbe. Azt érezte, vagy a betegségbe, vagy a gyógyszertől fog meghalni, most minden mindegy, mégis reménykedett. Talán sikerül meggyógyulnia.

Azt gondolta, vele ez sohasem fordulhat elő, mégis megtörtént. El is keseredett. Hogyan tovább?!

Az a legkevesebb, hogy étrendet vált. Hogy nem szomorkodik emiatt, hogy mindent meg kell tenni, ha élni akar. És ő élni akart.

Senkinek sem szólt, mi a baja, de barátai érezték, valami nincs rendben. Egyre fogyott, és látták szomorú arcvonásait.

Ő azonban senkit sem akart beavatni, megriasztani betegségével. Bízott, és bízott.

Hosszú álmatlan éjszakákon imádkozott. Igen, remélte van gondviselés, van segítség.

Az új, ismeretlen gyógyszer megtette hatását. Több órát fenn tudott lenni anélkül, hogy elfáradna. Arca kipirult. Természetesen tartotta még a diétát, de már tudott mosolyogni. Ez egy csoda, gondolta, és vidámabban teltek napjai.

---

Teltek a hónapot. Ádám egy meghívót kapott. Ritkán megy születésnapi partira, de ez most sokat ígérő volt. Útközben az „ünnepi” beszéden gondolkodott. Mit is lehet, mit is kell ilyenkor mondani? Mire odaért összeálltak a mondandók.

Az ünnepelt örömmel vette a megtiszteltetést, hogy eljött.

---

Csodálatos augusztusi nap volt. Ágnes élvezte a napfényt, a felépülését, amiről alig akarta elhinni, hogy sikerült.

Valami furcsa érzése volt, és belül bujkált benne egy gondolat, ma valami jó történik vele. Valóban várható volt, mert egy korábbi meghívót olvasgatott: Egy jó barát születésnapja.

Most már szerencsére csak az volt a gondja, hogy mit vegyen fel. Meleg volt, bár estére esőt jelzett a meteorológia. Felvette legújabb ruháját, elvégre egyszer fel kell avatni. Útközben majd vesz ajándékot.

---

Az ebédnél egymás mellé ültették őket. Ágnes már ismerte Ádámot hallomásból, de még sosem beszéltek. Most ismerkedtek, beszélgettek.

A születésnapi parti nagyon jó hangulatban telt el.

Az ünnepség után már találkozgattak, emailt váltottak. Majd hosszú séták a Tisza-parton, közös, estébe nyúló ebédek. Még hosszabb beszélgetések. Volt közös téma bőven.

III.

Eljött az ősz. Mindketten borzongtak ettől az évszaktól, de a szigeten, az avarban tett órákig tartó séták alatt meghozták döntésüket.

Márton napjának estéje már együtt találta őket egy kis házban, messze a várostól. Majd az első karácsony.

Amikor Ádám befaragta a fát a tartóba és feldíszítette, nagyon szép és barátságos lett tőle a szoba. Életük első közös karácsonya ez. Meghatódott.

És jött Szilveszter.

A tűzijátékok fényében érezték: csoda történt, nem hiába maradtak mindketten életben.

Kép: Fortepan 124571
Évszám: 1986
Orig: Urbán Tamás