Mint minden baj, gond és probléma, ez is egy esküvővel kezdődött. A gyanútlan Péleusz király és Thétisz, Néreusz tengeri isten leánya, lakodalmukat ülték a Pelion-hegyen a bölcs Kheirón kentaur barlangjában. Hja, kérem, azokban az időkben szerették a menyegzőket egzotikus helyeken tartani, illusztris vendégek részvételével. Ahogy elnézem a mai esküvők némelyikét, ebben azért nem különbözünk olyan nagyon a régiektől.

Az ifjú pár tényleg kitett magáért, esküvőjükre hivatalos volt az Olümposz minden istene – megjegyzem, jó nagy lagzi lehetett, mert a görögöknek annyi istenük volt mint a nyű –, de valamely okból, tán szórakozottságból, tán mert nem volt elég népszerű, Eriszt, a viszály istennőjét elmulasztották meghívni.

Na, mármost, az istennő ezt elég rossz néven vette. Mivel – úgy mond – kifejezetten a szakmájába vágó feladat volt egy jó kis balhé kavarása, gondolta, majd ő megmutatja ezeknek a bamba népeknek, hogy kivel szórakozzanak, kit mertek kihagyni a vendéglistáról.

Mikor együtt mulatott a tisztes gyülekezet, a bosszúszomjas Erisz elcsórt egy aranyalmát a Heszperidák kertjéből, gondosan, szépen, olvashatóan ráírta. „A legszebbnek” és behajította a mulatozó gyülekezet kellős közepébe.

Nem számolt rosszul. Elvégre maga is hölgy volt ismerhette alaposan a női lelket.

Héra, Zeusz felesége, Athéné a bölcsesség istennője és Aphrodité, a szerelem istennő rögtön, előírásszerűen hajba kapott, melyiküket is illeti az a bizonyos aranyalma. Mivel maguk nem tudták eldönteni, ítélőbírónak felkérték a legszebbnek tartott földi férfit, Párisz trójai királyfit választották.

És itt kezdődtek a bajok.

Ugyan mindhárom istennő alapból a legszebbnek tartotta magát, de azért nem lehettek biztosak abban, hogy egy lüke férfi is látja-e ezt. Ráadásul még halandó is a szerencsétlen!

A tisztesség, becsület és sportszerűség nevében azonnal neki is álltak megbundázni a versenyt. Héra neki ígérte az Európa és Ázsia feletti hatalmat, ha javára ítél. Athéné bölcsességet, hősiességet kínált fel, és győzelmet minden felett. Aphrodité – akinek azért lehetett némi fogalma a férfilélekről - pedig a legszebb földi nő szerelmét ajánlotta fel az „elfogulatlan” és „befolyásolhatatlan” bírónak.

Az már a férfilélek rejtelmeihez tartozott – bár szerintem nincs is itt semmiféle rejtelem, nagyjából minden fiatal srác így döntene –, miért találta Aphrodité ajánlatát a legvonzóbbnak Párisz. A legszebbnek kijáró aranyalma a szerelemistennőé lett…

Akkoriban a spártai Helénét tartották a világ legszebb asszonyának. Helené olyan szép volt, hogy még kislánykorában Theszeusz athéni király elrabolta, de fivérei visszarabolták. Eladósorba kerülve rengetegen versengtek érte. Végül Menelaosz, Agamemnón mükénéi király öccse nyerte el a kezét. A többi kérő viszont esküt tett, hogy amennyiben Helené férjét bármi sérelem éri, kötelesek segítségére sietni.

Aphrodité megtartotta az ígéretét. Tanácsára Párisz kibulizta, hogy diplomáciai küldetésben őt küldjék Spártába. Mivel Menelaosz királynak épp el kellett utaznia, asszonykája, Heléné otthon maradt „parlagon”, mint szalmaözvegy. Párisz természetesen kihasználta az alkalmat. Összejött Helénével – naná, majd nem, amikor Aphrodité személyesen dolgozott az ügyön -, megszöktette a királynét és Trójába vitte.

Menelaosz, ahogy megtudta, mi a fennforgás rögtön bátyjához, Agamemnónhoz fordult segítségért.

Az esküre hivatkozva háborúba hívták az összes görög királyt. Helené visszaszerzése jó ürügy volt arra, hogy a Fekete-tenger felé irányuló kereskedelmet ellenőrző és vámoló Tróját legyőzzék, és a görögök gazdagodjanak helyette.

Így kezdődött a trójai háború...

Kép: Joachim Wtewael: Paris ítélete (1615)