Hosszú, hűvös ősz volt. A lomtalanítók, mint mindig, most is a Tisza-partot választották lerakóhelyül. A hatóság ilyenkor nincs itt. Az éj leple alatt mindent idehoztak. Az építési törmeléktől kezdve a paprikacsumáig mindent…

Reggel, amikor az Árvízi emlékmű alatti betonmenhely alatt felébredtek a hajléktalanok, azt hitték káprázik a szemük. Egy zongora állt a vízparton.

Közelebb mentek szemüket mereszthetve, s nem hitték el, hogy egy valódi zongora áll ott.

Egy professzor megszólalt: ki tud zongorázni?

Lakli, akinek nem tudták az igazi nevét, bevállalta. Odaállt a zongora elé, s elkezdte csak úgy, mint a kezdők a boci-boci tarkát játszani. Úgy tűnt nincs lehangolva a zongora, lehet rajta játszani. Vajon ki, és miért dobta ide? Valaki egy rozoga széket hozott a lomok közül. Kicsit instabil volt, de egy tégladarabot tettek a lába alá.

Fenn a Tisza parton megálltak az emberek, amikor komolyzenére váltott, és a karácsonyi dallamok szálltak fejük felett, majd a víz vitte a hangot mindenfele.

Aztán Bajor következett. Valami német zeneszerzőtől játszott, akinek a műveit senki sem ismerte, de szépen szólt.

Pillanatokon belül óriási koncert-terem lett az Tisza-part. Fenn az emberek mind megálltak.

Néhányan lementek a zongora mellé, hogy lássák, ki is játszik rajta.

Bajor és Lakli felváltva zongoráztak. A tömeg már akkora volt, mintha valami tüntetés lenne.

Egyszer csak a rendőrség szirénavijjogása sivított bele a koncertbe, majd a hirtelen lerohanó rendőrök megtorpantak a lépcsőkön…

Egy kalapos úr közelebb ment, és csak a hajléktalanoknak pálinkát kínált. Valaki felrohant a lépcsőkön, majd pár perc múlva meleg lángost osztogatott szintén csak a hajléktalanoknak. Közben a zongora-játék folyamatosan ment. Felváltva játszott Lakli és Bajor…

A rendőrök még egy ideig hallgatták, majd lassan felmentek a lépcsőkön, és sziréna nélkül elhagyták a helyet.

A tömeg is oszladozni kezdett, de a zongorajáték még sokáig szólt. Így a még fent lévők aprópénzeket dobtak le, nem győzték később felszedegetni.

Szentestén még megszólalt a csendes éj, de karácsony napja reggelén már nem volt ott a zongora.

Kép: Paul Jarvie - Piano on Beach (Flickr.com)