„Csak a szépre emlékezem” - írta hajdan slágerszövegébe Halász Rudolf. Mert ezt is lehet. Csak a szépre emlékezni. Például arra, hogy Bezerédj Imre, a híres kuruc brigadéros 72 ellenséges tisztet ölt meg a harcmezőn. És arról elegánsan elfeledkezni, hogy ugyanezen Bezerédj Imre Sárospatakon, 1708. december 18-án fővesztéssel lakolt árulásáért.

"Tíz óra felé a fogságbúl sok szép istenes imádsági és keresztény készületi után a szekérre feltétettetvén, executióra a város piacára kivitetettek, az ahol is a generális auditor a sententiát elolvasván, és nemzetes vitézlő Kajaly Pál hadi főauditor a pálcát kötte (!) törvén, előbb Bottkának, letérdepeltetvén veres posztóra, sok száz ember concursussában a fejét a hohár elütette, annak utána penig Bezerédynek, jóllehet nem egészlen, de semmi kínlódása nem volt, hanem azonnal megholt, az kiket is a hajdúk vasakkal és billincsekkel együtt ott lévő koporsókban betévén, templomban bevitték, a criptában eltemették. A háromnak grátiája lött. E volt azon híres vitéznek, Bezerédi Imrének tragicus exitussa, az ki a maga dicsíretes édes hazája mellett való cselekedetivel Európában egész tartományokat betöltette, maga kezével kaplárokon felöl hetvenkét ellenség(es) tisztet levágott és megölt, szerencséje olly lévén, hogy hírére nézve az ellenség rettegte. Illy magyar Herculest az ellenség a hazának megirigyelvén, akit a maga fegyverével meg nem győzhetett, szénes és hamis ígéretekkel sok esztendőktűl csalatván, végre ugyan elejtette és édes nemzeti ellen való defectióra inducálta, az kit is a maga tisztei észrevévén, megfogtak, méltóságos Esterház Antal úrhoz vittek és ide a fejedelemhez küldettek. Szánja Isten esetit, s minden igaz magyart a haza árultatásátúl őrizze meg, szánja valóban az is személyét és dicső cselekedetit, aki írta, de az árultatását irtózza és abominálja.” - 1708. december 18. Beniczky Gáspár fejedelmi titkár diáriuma 1707-1710.

Szerény figyelmeztetés: az alábbiak nem Bezerédj Imréről szólnak. Csak az emlékezésről, meg a történelemről. Ha valaki nem kíváncsi az efféle „merengésekre”, javaslom: ne is olvassa tovább a bejegyzést.

Persze, én is jobb szeretek kiváló eleinkre, dicső csatákra, hősies győzelmekre emlékezni. De a történelem című társasjátékban igen ritkán fekete-fehérek a dolgok. Még az igazi vitézek is megbotolhattak olykor, nagyszerű emberek is csinálhattak marhaságokat. Akár még árulóvá is válhattak, mint a boldogtalan emlékezetű Bezerédj Imre.

És ha ezt elfogadjuk, ettől nem lettek kevésbé kiválóak eleink. Sajnos – mint minden nemzet történetében – a miénkben is akadtak gazemberek is. És róluk sem szabad elfeledkezni. Nem csak azért, mert részei a történelemnek, hanem, mert okos ember a rossz példából is okulhat: Na, ezt nem kéne csinálni!

Emlékeznek Hegedűs hadnagyra? Az Egri csillagok című Gárdonyi Géza írta regényben ő az áruló, aki át akarja játszani a török kezére a várat. És attól, hogy akadt a várban egy áruló, kevésbé lennének vitézek a többiek?

Persze, ki lehet „radírozni” Hegedűst a történetből. Az összes „Hegedűst” ki lehet hagyni a történetekből, a történelemből. De minek? Gondoljunk csak bele: elég lükén festene a 20. század történelme egy előadáson, ha kihagynák belőle Hitlert, meg Sztálint. (Mondjuk: tényleg kimaradhattak volna belőle. De nem maradtak ki… Mellesleg Sztálin 1878-ban pont ezen a napon született)

Lehet, hogy úgy minden szép és rózsaszínű lenne, viszont adnánk egy jókora pofont a tudománynak, valóságnak.

De elégedetten dőlhetnénk hátra: a múltunk makulátlan!

Csak épp – kérdem a tisztelt olvasót –, ha saját, személyes múltjára visszagondol: minden kerek? Sosem hibázott? Uram, bocsá’, sosem vétkezett?

Miért lenne másképp, nagy közös múltunkban, milliárdnyi ember múltjában, amit történelemnek hívnak?

Nem kell megbocsájtani a néhai gazfickóknak. De elfelejteni őket? Az csak arra jó, hogy esélyt adjunk a jövendőbeli gazfickóknak...

Ha megfeledkeznénk róluk, minden olyan szép délibábos lenne, mint a bejegyzéshez tartozó régi képeslapon…

Kép: Régi képeslap / Pinterest.com

Forrás: Wikipédia.