Az apa a 91. évéhez közeledett. Tudta, már nincs sok hátra. Azon gondolkodott, hogyan ossza el három lánya között az örökséget.

Magához hívatta őket, egy-egy fehér lapot adott a kezükbe.

- Menjetek, nézzetek szét a házban, a portán, s írjátok össze, ki mit fogadna el tőlem örökségként.

A lányok már a középkorukon is túl voltak, igencsak összeszedegették eddigi életük során ami a mindennapokhoz kell. Így nem igen tartottak igényt apjuk kiöregedett holmijaira, bútoraira.

Azért elindultak, hárman három felé.

A legidősebb a konyhában és a szobában nézett szét, miközben haza gondolt, hogy kellene egy nagyobb szekrény a felgyülemlett ruháknak, mert amióta nyugdíjba van,  jár a klubokba, bizony ki kell öltöznie. Apja fiókos szekrényének meg még tudna egy kis helyet szorítani a nappaliban. Majd a konyhában a gáztűzhely felé vitte kíváncsisága.

Odahaza már az is kimúló félben van, apjának meg alig pár éve vették közösen egy karácsonyra, tehát még jó állapotban is van, és ez egy modernebb változat. Bár reméli, még sokáig használja apja, mielőtt az ő konyhájába kerülne.

Aztán néhány könyvet választott ki a könyvespolcon. Majd a családi fotóalbumot lapozta át.

Felírta e dolgokat magának. Tovább nem is keresgélt.

A legkisebbik lány már négygyerekes anya, de szerencsére mindenük meg van, így a hobbijára gondolt. Szépen festett, művész lélek volt. Talán déd- és ükapja régi bútoraiból vinne el néhányat. Faragott karszékek, lócák, kredenc sorakoztak a padláson. Egy kis restaurálással jól mutatna a lakásában.

Ő is felírta ezeket.

A középső lány csak bolyongott a házban, az udvaron. Úgy látta, ezek a holmik közül neki semmi sem kell. Modern lakása van, és nem szerette a zsúfoltságot. Így akármerre nézett, arra az elhatározásra jutott, hogy neki a házból semmi sem kell.

Miután az apjuk ismét összehívta őket, elkérte a papírlapokat, nyugtázta a legkisebb és legidősebb lány választását. Majd hirtelen megmerevedett a középső lány üres papírlapját látva.

- Neked nem kellene semmi?

- Ami kell, az minden meg van. A lakás bebútorozva, kocsi a garázsban. Az is a legújabb típus.

Az apjuk ráncolta a homlokát, majd arra az elhatározásra jutott, hogy a középső lánya semmit sem akar elvinni a házból, talán neki adja az egymillióról szóló takarékbetétkönyvet. Tudta, hogy szeret utazni.

Mindhárman elsápadtak.

A legidősebb és a legkisebb kissé irigyen nézte a középső testvért, hogy ő járt a legjobban. És biztosak voltak benne, hogy ez már megmásíthatatlan.

A középső lány viszont vonakodott elfogadni ekkora nagy örökséget.

- No, akkor mitévő legyek? - kérdezte tőlük apjuk?

Sokáig egyikőjük sem szólt, csak magukban osztották szorozták az elhatározásuk jó és rossz oldalát.

Az apjuk egy  nagy kancsó bort hozott fel a pincéből, hogy igyanak erre a mai választásra, és aztán szépen csendben elteszik magukat holnapra.

Örült, hogy a lányok nem zúgolódtak, s nyugodtan hunyhatja le szemét, nem fognak összeveszni az örökségen.

Nem úgy a lányok. A legkisebb és legnagyobb összedugták fejüket, hogy mégsem járja , hogy a középső rengeteg pénzt kap…de később csak arra az elhatározásra jutottak, nincs mit tenni, el kell fogadni, hiszen a saját döntésük volt. De azt is gondolták, a testvérük nem is szerette az apjukat, ha semmit sem akar elvinni a szülői házból emlékbe.

A középső lány sem tudott elaludni. biztos volt abban, hogy testvérei most haragudnak rá. És mit is kezdjen ennyi pénzzel, míg a másik kettő jobban rá lenne szorulva, legalább is így gondolta.

Reggel későn ébredtek, apjuk már reggelivel várta őket, s ráncolt homlokkal ült az asztalnál, kétségbe vonva a tegnapi szabad választást.

Szótlanul reggeliztek, majd egy kis idő múlva megszólalt a középső lány:

- Igaz, hogy én kaptam a pénzt, de úgy gondoltam, legalább utoljára utazzunk el mind a négyen valami szép egzotikus helyre….

Apjuknak könny gördült le az arcán, mégis csak jó gyermekek a lányai…

Kép: Fortepan 30486
Évszám: 1960
Adományozó: Németh Tamás