Késő visszalépni, mert már meglátta a szomszédasszonya. Egy laza köszönést eresztett felé, majd beállt a sorba maga elé engedve egy-két ügyfelet. Így nem kellett vele beszélgetni. Mit kereshet itt? - morfondírozott magában. Úgy tudta, ő jó anyagi körülmények között él.

El sem tudta róla képzelni, hogy zálogkölcsönért folyamodik.

Lesz ebből pletyka - gondolta. A fél város tudni fogja, hogy ő is zálogházba jár.

Évek óta idejön kölcsönért, főleg iskolakezdéskor. Egyszerre nem tud megvenni mindent abból a kis nyugdíjból.

Persze, küldenek haza pénzt a gyerekek, de fogalmuk sincs arról, mibe kerül itthon az iskolakezdés, és az idén már három unokát indít el a tudás útjára.

Közben lassan haladt a sor. Örült, hogy maga elé engedte azt a pár embert, így a szomszédasszonya már ki is állhatott a sorból, és elindult a kijárat felé. Már csak azon aggályoskodott, ha végzett, meg ne várja az ajtón kívül.

Mit mondhatna neki, hogy még nem érkezett meg a nyugdíj?

Még jó, hogy a családi örökségből épp az ékszereket kapta meg.

Közben a fali plakátokat olvasgatta: …felhívjuk szíves figyelmét arra… de tovább nem érdekelte, mit akarnak a figyelmébe ajánlani. Mindjárt sorra kerül. Egyre idegesebb lett. Mindig sajnálta, amikor letette a pultra csodaszép értékeit, közben arra gondolt, visszaválthatja-e majd?

Aztán kilépett a nyomasztó helyről, s elindult az írószerbolt felé. Útközben elővette a listát, s memorizálni kezdett, mit kell vásárolni.

Benyitott a boltba, de majd elhűlt az ijedségtől, itt megint meglátta a szomszédasszonyát… kénytelen volt beszédbe elegyedni vele.

S amint megtudta, mi történt, már nem is idegeskedett azon, hogy esetleg elpletykálja, hogy a zálogházba jár.

Az asszony testvére nemrégen halt meg, s a gyerekeit ő vette magához. Hirtelen szakadt rá a pénztelenség, de hát a gyerekek nem maradhatnak ki az iskolából emiatt.

Telt az idő, megkezdődött az iskola. Reggelenként egyszerre indultak útnak. Sokat beszélgettek, segítettek egymásnak a gyerekek irányításában, de a zálogházi nap sosem került szóba.