Beállt az elektromos kocsijával a cukrászda elé. 9-kor nyitottak. Botjára támaszkodva lassan elindult az apró asztalok felé. A felszolgáló elébe sietett.

- A szokásosat – mondta, azzal leült a hozzá legközelebb álló asztalhoz. Hamar hozták neki a reggelit. A tányéron nyolc-tíz apró masni alakú sós-sajtos sütemény, egy pohár ásványvíz és egy kávé.

Odaadta a kártyáját. A hölgy bement, levette az összeget, s máris hozta vissza. Mekkora bizalom, gondoltam magamban.

Még egy kis ideig ücsörgött, nézelődött. Két ismerőst üdvözölt, az egyik odament hozzá, beszélgettek. Majd botjára támaszkodva elbotorkált az elektromos kocsiig, beült és lassan elindult. A zebrán udvariasan átengedték az autósok.

Egy rendezvényen láttam újra. Az esemény utáni fogadáson mellém sodródott, beszélgetni kezdtünk.

Elmondtam, látom reggelenként a cukrászdában. Aggódásomnak adtam hangot, nem félt odaadni a kártyáját? Netán többet vonnak le, mint ami jár?

- Ez a bizalom, mondta mosolyogva -,a kávé pedig ingyen jár…