Nagybátyám késő éjszaka járt haza attól a lánytól, aki a bandában szinte mindenkinek tetszett.

Boldog és büszke volt, hogy egyedül az ő oldalán látható a lány, a bálakban csak vele táncolt, a lekérés szabályait semmibe véve, nem adta más táncos kezére.

Szóval a haverok ijesztgették, hogy ne maradjon olyan soká a lánynál, mert a téren a szobornál boszorkányok tanyáznak, főleg éjfél után. És elkapják biciklistől…

Nagybátyám nem törődve az ijesztgetésekkel már jóval éjfél után kerékpározott haza. A szobornál lángokat látott, s hatalmas fekete árnyakat.

Ennek fele sem tréfa , gondolta először, de aztán felbátorodva beletaposott a pedálba, kis híján elsodorva ezzel a „boszorkányokat”. Az egyik éppen ...

Amikor először találkoztuk – valamikor a hatvanas évek elején – még fel se tűnt, hogy milyen kicsi. A képernyője. Elvégre én se voltam valami nagy. Még nem hordtam szemüveget, de hátul gombolódó nadrágot igen. Nem emlékszem, milyen volt nélküle az élet, mert amióta élek: van. Mondhatnám: beleszülettem a televíziós korszakba.

Már akkoriban is sokat szidták, de én nagyon szerettem. Elvégre nem csak esti mese volt benne, Mazsolával és Manócskával meg Cicamicával és Böbe Babával, de rajzfilmek is. Foxi Maxi, Frédi és Béni és társaik.

Meg a filmsorozatok… Jött a Tenkes kapitánya, ami akkora hatással volt rám, hogy rögtön eldöntöttem, mihelyt felnövök, azonnal kurucnak állok. Elvégre, ha nagy leszek, lehetek akár Rákóczi ...

1915. február 5-én egy szerbiai fogolytáborban, Valjevóban, tífuszban elhunyt bizonyos Kiss Béla, magyar katona. Ez a tény, bár szomorú, de nem valami nagy újság. A Nagy Háború idején feltűnően sok emberrel előfordult, hogy önként, vagy besorozva katonáskodott. Sajnos nagyon sokan oda is vesztek közülük. Ki csatákban esett el, kit betegség vitt el, ki más módon adta vissza lelkét Teremtőjének – ahogy akkoriban mondták.

De miért érdekesebb ez a Kiss Béla a számtalan elhunyt, eltűnt katonánál?

Tán, mert Karinthy Frigyes így írt róla:

„Egyik ember tajtékpipát gyűjt, a másik rovarokat, a harmadik levélbélyeget. Kiss Béla női holttesteket gyűjtött. Ott álltam a czinkotai temetőben, a bádoghordók előtt, és sorra néztem, a ...

Gyakran hallottam ezt a mondást gyerekkoromban, de sohasem értettem értelmét, míg nem egy alkalommal megkérdeztem nagyapámat, aki nagyanyámhoz hasonlóan nagyon bölcs ember volt, mit jelent ez a mondás?

Akkurátosan megpödörte bajuszát, és mesélni kezdett.

A régi időkben a szegény ember nem szaladt a bankárhoz, hogy kölcsön kérjen, egymást segítették ki az emberek, vagy leginkább a földesurak, gazdagabb nációk.

Így történt ez Jakab Jani esetében is, aki éppen kenyéradó gazdájától kért kölcsön, hogy az egy ökröcskéje mellé vegyen még egyet, így könnyebben bírják a szántást.

A gazda adott is neki, de a szerződésben leírták: amennyiben nem adja vissza a kölcsönt, levágják az orrát.

Mivel Jakab Jani sem írni, sem ...

Az ember gyűjtőszenvedélye a legrégibb időkig vezethető vissza. A sumérok állítólag könyveket gyűjtöttek, mintegy előrevetítve a mai könyvtárakat; Asszurbanipal asszír király nagy kedvelője és gyűjtője volt mindannak, amit most régiségnek nevezünk;  Arisztotelész tekintélyes herbáriumot állított össze; Caius Petronius római írónak volt az időszámításunk előtti első évszázadban a legnagyobb serleggyűjteménye. Gyermekkorunk kedves olvasmányát, a Winnetou történeteket idézi fel a Drezda peremvárosában lévő Old Shatterhand múzeum. A Karl May által leírt Vadnyugat légkörét élethűen visszaadó, bungalószerűen kiképzett épületben az amerikai indiánok életmódjába nyerhet betekintést a látogató. Európában ez a ...

- Tudja kedveském, és akkor megtaláltam ezt a pisztolyt. Kicsit fura volt, hogy miért tették bele a cekkerembe a piacon, ahelyett, hogy pénztárcámat lopták volna ki, de nem csodálkoztam. Én már semmi sem csodálkozom. Azon se, hogy valaki vadonatúj pisztolyokat dugdos öregasszonyok szatyrába.

Nem csodálkozik.

- De megvan a maga haszna. Nagyon érdekes volt. Amikor a hentesnél elővettem, hogy megmutassam neki, mit dugott valaki a szatyromba, rögtön adott öt kiló bélszínt, pedig nem is kértem… Csirkefarhátat akartam venni, de a bélszín is megteszi.

Legyint.

- A közértben is mókás volt. Mikor ki akartam fizetni a szokásos tíz deka parizerem, fél kiló kenyerem, meg a tejet, véletlenül ez akadt a kezembe először, a pénztárcám helyett. ...

A Jogi Kar előtt nagy volt a tömeg. A lépcsőn talárban állva a végzősök, az új DOKTORANDUSZOK mosolyogva pózolnak a fotómasinák előtt.

Vége van. Igen, vége van a diákéletnek, most már ők is valakik, s a szülők, rokonok, jó barátok gratulációját fogadva még fel sem fogják, mekkora erővel tör majd rájuk az a bizonyos nagybetűs ÉLET…

Az utolsó közös csoportkép, s a sapkák a levegőbe lendülnek, nagy az ujjongás…Majd az ünnepi ebéd…és jöhet a hétköznapi csodás élet…

Ám előtte be kell menni a hivatalba, s a személyigazolványba be kell vezettetni azt a két kis betűt, azt hogy mától őket is DR. akárkinek nevezik. Hogy valahol a társadalom ranglétráján kicsit feljebb állnak másoknál. S hogy ezt vegye tudomásul ...

Robert Pershing Wadlow-nak hívták. Története mesébe illik. Egy szomorú mesébe. Utoljára 1940. június 27-én mérték testmagasságát, ekkor 2,72 méter magas volt, és 199 kilogrammot nyomott. A Guinness Rekordok Könyve szerint ő volt a valaha élt legmagasabb ember.

Az utolsó méredzkedésnél mindössze 22 éves volt - 1918. február 22-én született Altonban, az USA Illinois államában – és nem valószínű, hogy tudta: már csak napjai vannak hátra. A michigani Manistee-ben hunyt el 1940. július 15-én, hajnali fél kettőkor, álmában. Jó volna tudni, mit álmodott.

Halálát egy ostoba véletlen okozta. Túlméretezett testalkata miatt lábmerevítőt kellett hordania, hogy járni tudjon. 1940. június 5-én kórházba került, mert az aktuális, az ...

…a szög kiesett a patkóból…talán elkopott, vagy megunta az örökös járást, vagy, mert el akarta hagyni a lovat…?

Szóval a Patkó ott prüsszögött a porhalomban, és majdnem megfulladt.

Amikor már úgy érezte, nincs már sok hátra, itt hal meg a porban, akkor jött egy kis enyhe szél, s lefújta róla a port. Később eső is esett és lemosta. Szép fényes lett, majdnem olyan, mint újkorában. Csakúgy ragyogott a napfényben.

Nem sokkal ezután egy kisfiú ballagott az úton hazafele, meglátta a porban heverő fényes patkót, s hazavitte.

- Felteszem a szobám falára – gondolta - Ha igaz, hogy szerencsét hoz, nem kell többé tanulnom, és mégis mindig ötöst hozok haza.

Ám azzal nem számolt, hogy anyja nem engedi feltenni a falra.

- ...

Kedves feleim, farmernadrágot mindenki látott már, a legtöbben birtokoltak is. Meg egyéb farmervászonból készült cuccokat is. Egy mai srác nem is igen érti, hogy mi farmerban a durranás. Pont olyan ruhadarab, mint a többi, bemegy az üzletbe, megveszi, oszt ennyi.

Hajdanán, abban a vidámabb korban azért nem mentek ennyire egyszerűen a dolgok. A farmernadrág – és a továbbiakban is csak nadrágként emlegetem, nem térek ki a dzsekikre, ingekre, miegymásra – egy egyszerű divatcikk volt. Slussz. Az összes többit meg belemagyarázták. Nem elég, hogy divatcikk volt, de „nyugati” divatcikk. És itt volt az eb elhantolva, azaz ez volt a probléma lényege.

Állítom, hogy ha a teljes magyar ifjúság valamely felderíthetetlen okból úgy dönt, hogy ...