A kis vadmalac
A kis vadmalac elkóborolt anyjától. Napokig kóborolt étlen szomjan, vagy talán nem is, hiszen az erdő állatai nagy-nagy összefogásban élnek, és amint a kis vadmalac betévedt az erdő közepébe, máris figyelemmel kísérték minden lépését. Úgy intézték a dolgot, hogy éppen akkor kerüljön friss vadalma az útjába, mikor megéhezik, és akkor hulljon elé puha zöld moha, és csiklandozó madártollak, amikor álommanó a szemére ül…
Nagyon is élvezte a kis vadmalac ezt az életmódot, s cserébe ő pedig játszott a többi állatkölyökkel, akiknek szülei így könnyebben tudták elvégezni napi teendőiket.
Nagyon is élvezte a kis vadmalac ezt az életmódot, s cserébe ő pedig játszott a többi állatkölyökkel, akiknek szülei így könnyebben ...
Amikor olyan kicsi voltam, mint ti, nagyon szerettem játszani egy kopott bádogdobozzal, amelyben a nagymama varrós kellékei voltak, és sok-sok gomb. Mindig kincset kerestem benne.
1966. január 17. az a nap, mikor Palomares, a kis andalúziai halászfalu világhíres lett. Bár az eseményt, amiért a szárnyára kapta hír, valószínűleg még a falu legádázabb ellenségei se kívánták az ottaniaknak. Palomaresre ugyanis hidrogénbombák hullottak…
Kora tavaszi nap volt. A fák levelei épp, hogy most zöldültek, s a madarak is egyre jobb kedvvel daloltak, amikor Huncutka, a kis póni paci meglátta a napvilágot. Világos bundája apjáéhoz hasonlított, aki nagyon büszke volt újszülött fiára. Anyja pedig óvta, féltette.
Ősszel történt a baleset.
Először nem nagyon értettem, hogy Villoghyék mi a bánatos hernyótalpnak hívtak meg vendégségbe. De előbb-utóbb minden kiderül – állította valamelyik nagy filozófus, esetleg egy rendőrfogalmazó.
…erre csörög a dió, erre meg a mogyoró… játszottak a nagyok, s a kisfiú, akinek a szemét bekötötték, csak egy helyben topogott, majd hirtelen kiugrott a kör közepéből, s éppen a legnagyobb hangú gyerek ruháját kapta el. Nagyot nevettek, és most más állt be a körbe. Aztán bújócskát kezdtek játszani, és mindenki kereste a legjobb búvóhelyet, így nem vették észre, hogy a kisfiú ott maradt, ahol az előbb állt. Sírni kezdett, s meghallván az édesanyja, kijött érte az udvarra.
- Uraim, elvesztünk – nyitotta meg nemes egyszerűséggel Kupakő városi tanácsának ülését Menyéthneky Vendel az Úr 1553. éve április havának első napján. Az agg úriember körbehordozta tekintetét a tanács jelenlévő tagjain és megerősítette iménti véleményét – Uraim, tuti, hogy elvesztünk.
Az első találkozás
A trónterem ablakairól félrehúzták a díszesen hímzett vásznakat, a tavaszi nap élesen tűzött be, felmelegítve a vastag kőfalak közé szorult levegőt. Könyves Kálmán, a magyarok bölcs királya törvénynapot tartott ezen a vasárnapon. A reggeli mise után bármilyen rendű, rangú személy elébe járulhatott, előadhatta panaszát, kérését. Bűnösöket ítéltek el ilyenkor és pereskedők tehettek pontot vitájuk végére. Ha a király kimondta a végső szót, abban a feleknek meg kellett nyugodniuk, mert legfeljebb Istenhez fellebbezhettek. Áldották is az Urat, hogy ilyen bölcs, nagy királyt adott a magyarok népének, akinek tudása a bibliai Salamonéval vetekszik.