A sarki kocsma, mint mindig, most is hangos volt. A füstöt vágni lehetett. Én nem is tudom Vilma, a kocsmárosné hogyan tudott meglenni ebben a nagy füstben, lármában?   Igaz, ezt a két évet sírva négykézláb is kibírja, aztán nyugdíjba megy. De addig örül, hogy még van munkája.

Hát ez az…!

Két asztalt összetolva éppen a bádogosműhely munkásai füstölögtek, a szó mindkét értelmében. Balogh szaki, a legidősebb éppen nincs velük. Ma reggel rúgták ki!

Hogy mit tehetett Józsi bácsi? – ez itt a nagy kérdés. Az öreg a légynek se ártott volna.

Legalábbis ezt állítják róla a kollégái. Öregezni is csak azért merik, mert ő a legidősebb, 59 éves, a kora miatt még nem lenne öreg, de hát…

- Mit szól majd ehhez Zsófi ...

Ősszel történt a baleset. 

- Combnyaktörés – állapította meg az orvos. 

Akkor már 78 éves volt, tudta, nem jön rendbe soha. Hiába látogatták meg a gyerekei, látta ő a visszafojtott könnyeket, ismerte a biztató szavakat, amelyekkel a valóságot próbálták palástolni. Az unokája biztatta leginkább:

- Ne búsuljon mama, fog még a dédunokája lakodalmán táncolni -, és kacsintott hozzá.

Ez egy kicsit felvidította, és elfelejtett visszavágni a más sokszor hangoztatott mondattal:

- Engem már csak a sárga föld gyógyít meg!

Most valahogy elhitte, amit az unokája mondott.

- Miért is ne! – gondolta álmatlan éjszakákon. Az orvos is megmondta, beforr a csont, ha sokára is.

Amikor a kórházból hazavitték, nagyon sok ...

Voltak hajdan – és akadnak tán ma is - közhelyek és jelmondatok, amiket gyakran hajtogatnak. Leginkább azért, mert mióta az embert feltalálták, az így szokás. Ezeknek a szlogenek érdekes tulajdonsága, hogy időnként éktelen nagy marhaságok, de néha – tán csak merő véletlenségből – piszkosul beletalálnak.

Emlékszem, még kisiskolás koromban hallottam először: a legfőbb érték az ember. A tanító néni, aki mástól hallotta, majd továbbadta nekünk – szerintem – komolyan gondolta. Már vásott nebulóként elgondolkodtam a dolgom – amennyire jutott rá időm, két sürgős ablakbetörés között. Mivel akkor még igen messze állt tőlem, hogy transzcendentális filozófiai magasságokba emelkedjek – ma meg aztán pláne messze áll -, ...

Csak ült a széken és mereven nézett maga elé. Lopva rá-rálesett órájára. Csupán egy óra és az asszony is itt lesz. Régóta várja már ezt a percet. Alig egy éve van a szociális otthonban, megszokott már, mindene meg van, csak az asszony hiányzik.

Úgy volt, hogy ő is bekötözik, de közben kórházba került, s emiatt késik az ügy.

De ma már jön, kiengedik.

A gyerekek ugyan ellenezték, hogy beköltözzenek ide, de hát mindegyik dolgozik, s nem érnek rá őket istápolgatni. Azért, ha van idejük, gyakran belátogatnak. Ülnek a padon, jókat nevetnek az unokák csínytevésein, s együtt örülnek az iskolában szerzett jó jegyeknek.

Gyakran nézett a kapu felé. Elképzelte magában, hogyan rendezkednek be kis szobájukban. Reggelenként az ...

Szia, cimbora! Mi nem ismerjük egymást. És ha van egy kis szerencséd, soha nem is fogjuk. Nem akarlak ijesztgetni, de gondold meg kétszer is, mire készülsz! Nem ajánlanám!

Nem akarom elvenni a kedved ettől a világtól, de már elég régen járok benne, hogy elmondhassam: kicsit ismerem. Szerintem nem ez az a hely, amelyik tetszene neked.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy már a születésnapodon átvernek. Azt mondják majd, hogy tied a világ és bármi lehetsz. Ha akarsz. Neked csak döntened kell s vár a fényes jövő, lehetsz tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász. ( Kis kitérő: Bocs, Attila, de ezt a „vadakat terelő juhász”-t sosem értettem. Mióta vadak a birkák? Azok birkák. )

Ez egy fergeteges kamu, amivel rögtön mindenkit megetetnek. Mert nem ...

- Ugye hordod majd a karikagyűrűt? – kérdezte Endre Katától. 

- Miért ne hordanám? – válaszolta Kata - De még nincs is karikagyűrűm. 

- Majd lesz – válaszolta Endre, és kézen fogva Katát, sétáltak tovább a holdfényes tengerparton. 

Még egyikük sem járt a tengernél, így nagy élmény volt mindkettőjüknek… persze minden együtt volt: a tenger, a holdfény, a szerelem és ők ketten.

Azt hitték ez így marad örökre, de egy szép napon véget ért a nyaralás, s utazhattak vissza, ki-ki a saját kis városkájába.

Kata még sokáig álmodott Endrével, s várta, mikor találkoznak újra. Sokszor csengett fülébe az a mondat: Ugye hordod majd a karikagyűrűt? De gyűrűről azóta sem volt egy szó sem.

Újra és újra találkoztak, ...

Ehhez én túl öreg vagyok, nem értem! – közölte a bájos hölgy. Közben egy számítógép előtt üldögélt és legalább tizenöt évvel volt fiatalabb nálam. Az agyamban a biztosítékok - kiolvadásra készen – túlfeszültséget jeleztek.

Megint a klasszikus és általános téveszme! Túl öreg vagyok a hétköznapi informatika rejtelmeihez! Ahhoz különben is: csak a fiatalok érthetnek! Mikor erről tájékoztat az aktuális páciens, még ostobasága teljes tudatában, büszkén ki is húzza magát. Mert ő tudja, amit tud, ne akarjanak már neki bemesélni mindenféle zöldséget!

És közben észre sem veszi, hogy vérciki helyzetbe hozza magát. Az ugye természetes, hogy tisztelni kell a kora, a tapasztalatai, a tudása miatt. Csak éppen… Annyira azért ...

Nagy napra ébredtem. Amikor reggel operatőr kollégámmal – Molnár Pistivel – elindultunk a szegedi reptérre, még nem gondoltam, milyen élményben lesz részem.

Amíg az autóbusz döcögött velem, gyermekkorom képei villantak fel. Sokszor néztem fel az égre – akkor még ritkábban jártak a repülőgépek, és még ritkábban szálltak olyan alacsonyan, hogy jobban szemügyre vehessem.

A határban a földeken dolgoztam – apám mellett -, s a TSZ-sítés után már a földön is láthattam  repülőgépet, a mezőgazdasági permetezőt.

Már akkor próbáltam elképzelni, milyen is lehet repülni…

1992-be Stuttgartba utaztunk. Volt egy fél nap szabadidőnk, így hát felmentünk a kilátóba, mely 210 m magas. Ahogy föntről ráláttam a FÖLD ...

Egészen ifjú barátaim, jobb, ha tudjátok, hogy hajdan, kicsivel a mohácsi vész után, a híresztelésekkel ellentétben, mi is tanultunk nyelveket az iskolában. Mindenki olyat, amilyet akart, vagy amilyenre lehetősége volt. De oroszt, azt biztosan. Mert az kötelező volt… Mindenféle különös politikai okokból, amiket ti már nem nagyon értetek, ezért nem is térek ki rájuk. Volt, elmúlt.

Mint – sajnálatos módon – az orosz tudásom.

Az orosz nyelv oktatása a suliban egy nagyon speciális helyzetet teremtett. Szinte – hangsúlyozom: szinte, mert voltak kivételek – mindenki utálta, legalábbis felénk. Nem is nagyon tanultuk, kivéve a megrögzött eminenseket és hasonló elvetemült egyedeket. Tudok olyan egykori mintagyerekről, akinek a szülei ...

A vonat ütemesen zakatolt, s ez álmosítóan hatott rám. Igaz már két napja alig aludtam, amióta nagyanyám megérkezett, hogy magával vigyen. 

Ezúttal nagy eseményre készülődtek, a pergetésre.

Sándor bátyám méhész volt, sokszor mesélt a szorgalmas kis bogarakról…

A téli szünetben elolvastam a tőle kapott méhekről szóló könyvet. Amikor kitavaszodott és kinyíltak a virágok, a nap is melegen sütött, órákig néztem, ahogy gyűjtögetik a virágport.

Sándor bátyám egyszer azt is megmutatta, milyen tömegesen a virágpor. Az apró sokszínű, gombostűfej nagyságú galacsinokból felmarkoltam egy keveset, bár nem nagyon ízlett az édes-kesernyés virágpor. Annál inkább szerettem a mézet.

 - Estére ugye vacsorázhatok mézes ...