Első ízben piros betűs ünnep e nap. A multik zárva, így marad az igazi magyar piac.

Átlagos forgalom. A kofák, standok és a vevők aránya a megszokott hétköznapi.

A fő, hogy rengeteg sonka mosolyog a húspavilonban. Ha akarod mangalica sonkát, kolbászt választhatsz.

A tojásos pultnál is sokan állnak. Egy vevő - nem tudni komolyan, vagy csak viccből -nyúltojást kér, ráadásul színeset.

- Azt nem tartunk-, mondja az eladó-, de ha akarja, holnapra festünk színeset is.

A vevő elgondolkodik. Viccnek szánta, de ha ilyen felajánlást kap, nem tud ellenállni. Legalább nem kell otthon kínlódnia a festéssel.

- Igen-, mondja-, tíz darabot kérek, és nem pirosat, hanem kéket és erezett mintával.

- Meg lesz, uram- veszi kezébe az ...

Nem a klasszikus Petőfi vers jutott eszembe,  hanem a húsvéti ünnepre kibontakozó természet csodája.

Anyám meséjét ezen a szép tavaszi ünnepi napon tapasztaltam meg a valóságban.

Kora tavasz volt. Ez az év nem kényeztetett el bennünket időjárási finomságokkal. A húsz fokos december után, márciusra megérkezett a tizenöt fok mínusz is. Ám a tyúkudvar lakóit ez nem zavarja. Anyám fekete tollú tyúkja egyre csak kotyog, mint amikor kotlani készül.

- Hova akarsz még elülni? Ilyen hidegben korai lenne csibék kelése. Nekem meg nadrágot kellene varrnom valamennyi apróságnak - elegyedett beszédbe anyám az ő, na nem egyetlen jószágával. Hiszen a baromfiudvarban még másik negyven tyúk kapirgált.

Ám a természet, ha beindul, akkor az ...

Londonban leginkább vonattal közlekednek. Kényelmesek, és gyorsak, a követési idő sem sok, hiszen mire elkezdenél bosszankodni, hogy elment előtted egy járat, már ott is a következő. Igaz úti célod eléréséhez akár negyven percet is kell utaznod, de kényelmes.

Streatham állomáson csak egy pillanatra tűnt fel, már át is suhant megállás nélkül a híres Orient Express, mely hetente csak egyszer jár erre.

Pedig szerettem volna megörökíteni, de huss, már el is suhant. Másodpercre láthattuk csak a jellegzetes fényes barna étkezőkocsikat,  a királyi címert a vagonok oldalán.

A Viktória pályaudvarra mentünk. Innen indul vonat Brightonban. Bár húsvét előtt vagyunk, hideg a tenger, azért kíváncsi vagyok a tengerpartra, az ottani ...

1905. március 29-én felsírt egy kisgyerek és az irodalomnak nevezett társasjáték nem sejtette, hogy ezzel egy akkora balhorgot szedett be, ami felér egy rejtői jobbegyenessel. Megszületett Rejtő Jenő.

Kérem, higgyék el, mindennek az ökölvívás az oka. A későbbi író bokszedzéseket látogat, itt ismerkedik meg bizonyos Müller Györggyel, aki unokaöccse Müller Dávidnak. Müller Dávid pedig – fiával, Müller Pállal – a jólmenő könyvkiadónak, a Novának a vezetője. Neki említi meg egy alkalommal Rejtő, hogy pengős regényt szeretne írni.

„...nem rossz ötlet. Magának van ehhez tehetsége. Próbálja meg... biztos sikerül. - Milyet parancsol? - kérdi Rejtő. - Légiósat. Most, tudja, ez a divat. De... hogy is mondjam... válasszon magának ...

Az étkezések nem túl látványosak, de a jellegzetes steak közkedvelt. Megkóstoltuk. Egyébként majdnem mindig étteremben eszünk, bár Anita nagyon jól tud főzni, most nem töltünk időt ezzel. Több vendéglátóhelyet „tesztelünk”.

Anthony Wood írta Cromwell koráról ”A puritánok házában hideg hús, fagyos társalgás, jeges fogadtatás volt osztályrésze a vendégnek”

Én nem ezt tapasztaltam. Miután megérkeztünk Anitához, kipakoltam a csomagjaim. Örült az ajándéknak, mármint a hazai Pick-szaláminak és a finom házi pálinkának.

Felfrissítettem magam, máris portyára indultunk. Valahol vacsorázni kellett. A Mexico éttermet választottuk.

Alig volt hely. Itt mindig sokan vannak, de jól főznek és a hangulat is jó. Ezt perceken ...

Az felszállás pillanata örökre bennem marad. A gép hirtelen erősen zúgni kezdett, majd enyhén rázkódott, ahogy felemelkedett, szinte belenyomott az ülésbe. A másodperc töredéke alatt már fenn is voltunk. Mellettünk, alattunk fehér kondenzcsíkokat húztak a korábbi gépek. Láttuk az előttünk öt perccel felszálló moszkvai járatot is. Hatalmas mélység alattunk. A lent hatalmasnak látszó földparcellák innen csak gyufás skatulyáknak néztek ki, más színekkel, alakjukkal tűntek ki az egyhangúságból. Falvak, városok fölött repültünk el, majd csak a felhőket láttuk. A nap a gép szárnyára sütött, onnan visszaverődött. Néha gomolyogtak alattunk, máskor belementünk egy hatalmas felhőóriásba. Mellettünk, mint kávéscsésze ...

Már csak két nap van az indulásig. Mint a kisgyerek, úgy számolom, mennyit kell még aludni?

Elérkezik az indulás napja. Hét óra húszra ígérte a Transzfer-repülőtéri járat, hogy értem jön.

Előtte este még egy leltárt készítek, minden bepakolva, ruhám kikészítve, kávé lefőzve, így reggel hatig alhatok. Ám már három órakor fenn vagyok, és nem tudok visszaaludni.

Fél hétkor már készen állok. Kisétálok a kapuig, kizárom.

Visszamegyek a házba. Megiszok még egy utolsó kávét indulás előtt. Felveszem a kabátom, és csak ülök a nappaliban, mintha búcsúznék. Eddig eszembe sem jutott, hogy ekkora utazásból visszatérek-e?

Már csak tíz percem van. Percenként nézem, de nem akar telni az idő.

Aztán hét óra tizenkilenc ...

London… London… ízlelgetem a szót. Néha belenézek a szótárba, de a kiejtéssel már nem boldogulok, remélem nem lesz szükség a nyelv használatára, hiszen Anita lányom mindig mellettem lesz, mint egy köldökzsinór, össze leszünk kötve, mint annak idején, születése előtt.

Sohasem szerettem, ha valakire rá voltam utalva, de most ez a helyzet kimondottam örömmel tölt el.

Nem sok időt tölthettem el vele úgy, hogy csak mi ketten. Annak idején ott volt a család többi tagja is, a munkahely, a háztartás, de nem mentegetőzni akarok. Most nagyon, de nagyon hiányzik, hogy végre igazán kibeszéljük magunkat.

Az útitáska ott állt a nappaliban a szekrény előtt. Ha valamit le akartam venni a polcról, mindig arrébb kellett tennem. Máskor csak ...

Lehet, hogy furcsa e címadás, Angliát Ködös Albionnak nevezik, ahol nem tanácsos esernyő nélkül elindulni otthonról, de erre most rácáfolt az időjárás. Nem véletlen, hiszen „megrendeltük” a szép napos időt. A Temze is csendesen folydogált, hátán hajónkkal, mely könnyedén hagyta el a Westminster-kikötőt, hogy új ismereteket szerezzünk és bújócskázhassunk hídjai alatt. Parkjaiban már nyüzsögtek a természetbe vágyók, a turisták, kedvükre fotóztatták magukat a mókusok, persze nem ingyen, hiszen egy kis csemege kijár minden „fotómodellnek”.

Aztán az emeletes piros buszok, a gyors vonatok, a vezető nélküliek, az éttermek, és még sorolhatnám.

Mint kisgyerek, úgy élveztem ezt az utazást.

„Bizonyos, hogy minden igazi ...

Vannak az életben nagy igazságok – magyarázta Müzli, Kupakő hivatásos falubolondja. – Például az, hogy az embernek gondolni kell a jövőjére. Meg előtakarékoskodni a nyugdíjas éveire. Csak nekem már kicsit későn szóltak. Már majd harminc éve vagyok nyugdíjas. Anno meg fel se merült ez a remek ötlet.

- És? Csak nem mondod, hogy nem voltál előrelátó és semmit sem tettél félre?

- Mi a bánatból tudtam volna én bármit is félretenni? Akkoriban a tanárok nem kerestek valami sokat… Hej, ha ma taníthatnék… Lenne mit! Mert én öntudatos polgár vagyok!

- Te? Ezt először hallom!

- Mi az, hogy! Adj egy cigarettát!

Odakínáltam neki a dobozt! Vett egy szálat, rágyújtott és előhúzott a zsebéből egy laposüveget. Kortyintott a ...