A tudatmódosító szerek hatása a művészetre
Ezzel a címmel hallottam a minap egy előadást. A drog nem tudom, hogy hat rá, illetve rám, ezt még nem próbáltam ki. Ki tudja, kipróbálom-e az életben, vagy úgy halok meg, hogy nem tudom, milyen…
Viszont az élénkítő szert, mint tea, kávé használom, naponta élek vele, de semmit sem tapasztaltam, hogy írásra, alkotásra késztetne.
Viszont a jó házi pálinkát nem vetem meg. Ám írni a hatása alatt még nem próbáltam. Ezidáig.
Történt ugyanis egy hűvös novemberi reggel, miután felébredve nagyon fáztam, becsaptam – most nem 3 centet-, hanem egy felest.
Aztán reggelit készítettem. Bundáskenyeret. Ez a egyik kedvencem. De ne mondja senki, hogy halmozom az élvezeteket. Vagy mégis?
Reszketésem a hidegtől, vagy a pálinka ...
Csak ült a széken és mereven nézett maga elé. Lopva rá-rálesett órájára. Csupán egy óra és az asszony is itt lesz. Régóta várja már ezt a percet. Alig egy éve van a szociális otthonban, megszokott már, mindene meg van, csak az asszony hiányzik.
Klári néni a kilencven évéhez közeledik. Szeretek nála lenni, mindig régi történeteket mesél. Mi volt az ő idejében? Próbálom összehasonlítani a mai életünkkel, és el sem tudnám képzelni, hogy ma úgy éljünk, mint akkor ők.
A nőnap alkalmából engedjétek meg, hogy ma reggel is elfogadjuk a kávét, amit az ágyba hoztok - ha másért nem, csak azért, hogy daráljuk le.
Jenő oldalt áll, kezében üveg, pohár, iszogat.
A kocsmapultot támasztotta még egy darabig, majd sarkon fordult, és kimet a „világba”. Nem volt biztos benne, hogy ezt kell tennie, de meg volt győződve arról, hogy ha nem hagyja el ezt az életmódot, akkor a következő lehetőséget is elszalassza. Nem volt már józan, de annyira részeg sem, hogy át ne tudná tekinteni eddigi életét. Jó volt a kocsmában. Senki sem foglalkozott vele, csak addig, míg a stanpedlik összekoccantak. Mindenki mondta a magáét, minden ember egy rakás szerencsétlenség volt. Abból ítélte meg őket, amit elmeséltek. Ekkor jött rá, az ő élete még nincs veszve. 
Székesfehérváron, 1923. március 1-én született Kuczka Péter, akit sokan a magyar sci-fi atyjaként emlegetnek, mások viszont azt hányják – utólag – a szemére, hogy valóságos diktátorként uralkodott a sci-fi irodalom területén az ántivilágban.
Mi még bőven a szocializmusban születtünk. Akkor jártunk az iskolába és azt tanultuk: „A párttal, a néppel egy az utunk”. Mi még voltunk sorkatonák és esküt tettünk. Hogy megvédjük a Magyar Népköztársaságot. Leginkább magunktól – hintette nekem a rizsát Müzli, Kupakő okleveles falubolondja. A galamboknak meg a morzsát szórta, egyenek csak, ezen a szép tavaszi napon.
Sokáig nem tudtunk róla. Mindig a hóember árnyékában élt. Nem ismertük, ki fia-borja, de talán a hóember lánya lehet.