Mi is szeretnénk nyugdíjasok lenni
A nyugdíjjal kapcsolatos problémáknak két megoldása létezik: egy reális és mesebeli. A reális, hogy Gábriel arkangyal leszáll a mennyből és lángpallosát lengetve rendbe teszi a nyugdíjrendszert, a mesebeli pedig: majd az „illetékesek” összehoznak valamit.
Sajna, majdnem olyan öreg vagyok, mint a fenti vicc és legalább annyira unalmas, hogy folyton kötözködöm. Most épp majdani – már nem is olyan távoli – nyugdíjas éveimen merengtem el és meg kellett állapítanom: ha valami jóvátehetetlen tévedés miatt mégsem nyerem el a Nobel-díjat addig az írásaimért, akkor alaposan meg leszek lőve. Pont úgy, mint Önök, kedves olvasók. Annál nagyobb valószínűséggel, minél fiatalabbak. Ja, kérem: az ifjúság nem mindig előny!
...
A rakpart - először 
Azt hiszem, a hetvenes évek második felében, a nyolcvanas évek elején, mikor én voltam tizenéves, ez volt a mulatságok Csimborasszója, a csúcs. Jártunk persze kirándulni, koncertekre – vagy, ha valakinek olyan volt az ízlése – diszkóba, de a házibuli mindent vitt. 
Borcsa 90 évvel ezelőtt született kilencedik gyerekként egy cigánytelep legszebb kunyhójában. Mert az akkor igenis a legszebbnek számított a telepen. Szép fehérre meszelt „pici palota” volt, a tiszta szobájával. 
A felkelő nap első sugarait rávetette az öreg rozsdás fémkeretes MEGÁLLÓRA. Üveg oldalait már rég elvesztette az idővel, bár a vandálok is segítettek ebben, tetejét néha mozgatta a szél, s hogy még él, már csak ebből tudta. Ha megszólalhatott volna, mindenki elcsodálkozna, hogy mi mindent tud… 
1910 nyarán nemzetközi repülőverseny tartottak Budapest. A gépek látványa, a levegőben bemutatott kunsztok olyan hatással voltak egy ifjú úri hölgyre, hogy azonnal a fejébe vette, az autóvezetői jogosítványa mellé a pilóta engedélyt is megszerzi. 
Mindenhonnan kiküldött tudósítónk jelenti: Kupakő főterén, széles ünneplő néptömegek jelenlétében a minap felavatták az Ismeretlen Korrupt Politikus szobrát. Az egybegyűltek széles tábora, pártállásra való tekintet nélkül, sírva-kacagva ünnepelte a szoborállítást. Végre van hová elhelyezni a tisztelet és a kegyelet virágait. 
„Minden nap valakié” …hangzott a Rock koncerten a dal, s a baráti kör egyre jobban ropta a táncot. Elvégre a TÁNC VILÁGNAPJA volt. Én ültem az asztalnál, s csak néztem a forgatagot, s valakire gondoltam, aki most még nem lehet itt. Én a lassú számokat szeretem, persze csak akkor, és azzal, akihez érzelmek fűznek, de Ő nagyon messze van, sok-sok kilométer választ el… s ki tudja, találkozunk-e valaha? 
- Most miért pont erről kérdezel? – kérdeztem vissza, amikor láttam, Kati, a pszichiáter barátnőm kényelmesen elterül megszokott foteljében, s rám sem néz. 
