Bizony mondom néktek, ifjú nebulók, valamikor, réges-régen a történelem hajnalán, létezett egy hely, melyet Budai Ifjúsági Parknak hívtak. Hivatalosan. Nekünk csak Ifipark volt, esetleg BIP.

Hogy adatokkal untassalak bennetek – ez kutya kötelessége minden ifjoncokat okító mély bölcsességűnek -, a legendás szórakozóhely 1961. augusztus huszadikán nyílt meg. Ez olyan marha régen volt, hogy akkor még én sem éltem, pedig már rendesen ősz a fejem…

"Tudnivalók a Budai Ifjúsági Park látogatásával kapcsolatban: Belépés csak 18 éven felüli fiúk és 16 éven felüli lányok részére, nyakkendőben, világos ingben, zakóban. Vászonnadrágban a belépés tilos. Kitiltást eredményeznek a következő kihágások: Ízléstelen táncolás, nem ...

FÉRFI. A nő kezét nézte, ahogy kavarta a kávét. Szép körmei elárulták, nem végez fizikai munkát. Bár nem volt lakkozott, s nem műköröm. Gyűrű sem csillogott ujján.

Ennyit állapított meg az első randevún. S azt hogy a nő már nem fiatal, de még jól néz ki…

Milyen lehetett fiatal korában, morfondírozott, amikor már hazafele tartott. Halk zene szólt az autóban, de most nem a lágy zene érdekelte: A NŐ…

Vajon találkozik még egyszer vele, s a nő mit gondol róla?

NŐ: Boldogan kerülgette a tócsákat a járdán, de most nem bosszantotta. Mintha nem is a járdán lépkedne, hanem pár centivel fölötte. Kit érdekel a tócsa, pont most, amikor úgy érzi megtalálta álmai lovagját. Valóban megtalálta volna? Hisz csak ma találkoztak ...

Csöngettek. Ilona gyorsan leszaladt kaput nyitni -, már amennyire majd nyolcvan éves kora engedte szaladni. Nyílt az ajtó, s Balázs bácsi állt a kapuban.

- Jó reggelt Kedvesem - s nyújtotta Ilonának az egy szál virágot.

- Jöjjön fel - mondta Ilona, s együtt lépegettek lassan fel az emeletre.

- Teszem fel a kávét…

- Köszönöm Kedvesem-, s már vette is elő kicsinyke noteszét, melyben a mai verset írta, s hozta el a szeretett asszonynak.

Míg Balázs bácsi a verset olvasta, Ilona könnyes szemmel nézte a kedves öregembert, akiről még nem is gondolta, hogy élete alkonyán fényt hozhat az életébe.

Az elhangzott vers után pár percig csendben maradtak, nézték az ablak előtt elsuhanó érdekes alakú felhőket. Közben megszólalt a ...

Hajdani formájában a Magyar Néphadsereg – a továbbiakban: MN – mindössze arra volt jó, hogy az újonc magas szintű ismeretekre tegyen szert a piálás, pofátlan hazudozás, primitív tolvajlás és poszt-intellektuális süketelés terén. Most nem állok neki kritizálni a hajdani „ideológiai” nevelést, mert már elmúltak azok az idők és az az ideológia is…

Nevezhetném ezt az írást válasznak is az ismert közösségi oldalon keringő „Ez hiányzik a mai fiataloknak! Nyomj egy lájkot, ha szerinted is így van” című, hadsereggel kapcsolatos felvetésre. Érdekes módon, főként – fogalmazzunk így: már nem annyira ifjú – hölgyek terjesztik, akiknek tapasztalat híján lövésük sem lehet az egész témáról. Esetleg feltűnően feledékeny, ...

- Látod, milyen nagy az ember, ha okos?- nézett az emberre a gyerek.

- Nem látom, én nem látok – mondta a vak a kisgyereknek…

- De azt csak látod, hogy itt állok előtted? – okoskodott tovább a gyerek.

- Azt sem látom, csak érzem, és hallom, hogy itt vagy – mondta a vak.

A gyerek nem tudta mit feleljen, ezért elrohant, még visszakiabálva: te semmit se látsz, semmit se tudsz, nem lehet veled játszani!

A vak magára maradt, és elgondolkodott, mit tehetne, hogy a gyerek megértse, mit jelent a vakság. És most már egy kicsit önző is volt, mert azt szerette volna, ha ez a gyerek a barátja lenne.

Nem úgy általában a gyerek, vagy gyerekek, hanem EZ A GYEREK!

Aztán felállt a padról, kitapogatta az út melletti fákat a botjával, pontosan ...

Olyan szépen hangzik a mese: demokrácia van, minden ember egyenlő. Csak épp, mint minden szép mese, ez sem igaz. Orwell Állatfarmja óta tudjuk, hogy mindig vannak egyenlőbbek - kezdte Müzli, Kupakő városának hivatalos falubolondja a történetét.

Mert, hogy lenne egyenlő a főnök a beosztottjával, akinek odaveti:

- Edd meg nyugodtan a maradékot, amit a hűtőben hagytam, tudom neked ez is segítség!

Teszi mindezt a kollégák füle hallatára és fel sem tűnik neki, hogy porig alázta, akinek alamizsnát vetett. A beosztott hölgy, belül, ahol senki sem látja, pityereg. De nem szólhat. Félti az állását.

Más.

- Rendszergazda bácsi – szól oda a diák az órán az intelligens táblával ügyködő tagnak. Kérdezne valamit.

- Ő nem ...

Ép testben ép lélek! - tartja a mondás… a lélekkel még nem volna semmi baj, de a test már nem mindig engedelmeskedik.

Igaz, én még életemben nem sportoltam, gondoltam, ezúttal kipróbálom magam, na és nosztalgiázok is egy kicsit…

Fonyódliget Gyermektáborába úgy 50 éve lehettem utoljára, nem is gondoltam, hogy második gyerekkoromban is ott szállásolnak el…

Az útra már nem emlékszem, csak a faházakra, s a szép fákra, melyek azóta nagyobbra nőttek.

S a faház oldalán felfedezni véltem az 50 évvel ezelőtt bekarcolt nyíllal átlőtt szívet: Péter és Mari… bár az is lehet, hogy ezek mégsem  mi voltunk? Ki tudja hány Mari és Péter fordult meg ebben a táborban.

A faházak szúetten vártak bennünket, na és az emeletes ágyak, ...

Délután öt óra. Fáradtan indulok haza. Hosszú az út. Kavarognak a napi események agyamban, s félig már otthon vagyok gondolatban.

Szokásos hétköznap. Vacsorafőzés, mosogatás, tévézés… néhány esti telefon.

Végre hazaérek… már az utcasarkon bömbölő magnó. Az ajtót alig bírom kinyitni. Táskák, cipők ledobva, szanaszéjjel. Itt az egész haveri kör.

Benyitok hozzájuk. A lányok összerezzennek, bocsánatot kérnek:

- Mindjárt rendet rakunk.

- Felesleges, ez az én dolgom – nézek durcásan a fiaimra...A szoba közepén tálca, ételmaradékkal, feldőlt üres poharak.

Becsukom az ajtót, és nekitámaszkodom, miközben benn kitör a röhögés, és újra felhangosítva a magnó…

Vagy tíz év telt el, amikor egy nehéz munkanap ...

Időben érkeztem a találkozóra a Fontos Emberrel, pedig nem volt egyszerű bejutni az ultramodern irodaházba. Miközben átküzdöttem magam a különféle recepciókon, varázsszóra nyíló ajtókon, azon törtem a fejem, tán egyszerűbb lett volna egy állig felfegyverzett kommandós osztag társaságában érkezni, ahogy az akciófilmekben szokás. Ajtókat berobbantani, meg hasonlók.

Holott nem is holmi jól őrzött kormányfőhöz igyekeztem, csak egy, ideiglenesen Magyarországon állomásozó külhoni cég középvezetőjéhez. A nem annyira rövid úton bőven volt időm elbámészkodni a sürgés-forgáson, pörgésen.

Ja, kérem!  Ez a hatékonyság! (Mondjuk lövésem sincs, mitől hatékony az, ha egy sereg ember a 21. században papírokkal a kezében ...

Ez a gondolat motoszkált a fejében, miközben csomagolt. Egy kicsit félt is ettől a nagy úttól, de már nagyon várta. Gondolataiban mindig erre készült. Már akkor is, amikor a gyerekek csak az esküvőt tervezték, s a menyjelölt azt kérte tőle, ha gyereke lesz, megtanítja-e olyan dolgokra, ami régen volt, ami szép és jó. Örömmel ígérte meg, és az esküvő után mindig azt a pillanatot várta, mikor jelentik be a jövendő unokát. S most végre eljött az idő. Ez legalább kárpótolja azért, hogy nem sokkal az esküvő után kimentek a nagy Ámerikába.

Akkor azon kesergett, hogy abban a nagyvilágban nem lesz senki, aki segítene nekik. A bébiszitter drága és megbízhatatlan, az sose fogja úgy szeretni a gyereket, mint egy nagymama. Akkor a fia – ...