Még sokáig állt a peronon, miután megváltotta a jegyét. Egy kalauztól is megkérdezte, mikor indul a vonat. Két hét óta készült erre az utazásra.
Van még idő, talán a restiben bekap egy felest. Elővette a pénztárcáját, számolgatott. A visszaútra valót a másik rekeszbe tette, így maradt még egy marék…
Két perce még semmi bajom sem volt. Aztán egy rossz mozdulat, és már alig bírtam megmozdulni, becsípődött az a nyavalyás derekam. „Ez már nem derék, hanem nyomorék”, mondta mindig nagyanyám, és most jöttem rá, hogy igaza volt, és valószínű a hajlamot én is örököltem, mint annyi minden szépet és jót…