Beszedné Ön egy olyan gyártó gyógyszereit, amely hajdan kábítószert gyártott és forgalmazott? A kérdés átverés, mert csaknem biztos, hogy szedett ilyet. Már, feltéve, ha nem érzékeny az aszpirinre…

„A heroint, tudományos nevén diacetil-morfint, még tudományosabban C21H23NO5-öt egy brit kémikus, Charles Romley Alder Wright szintetizálta először 1874-ben, a morfiummal végzett kísérletei során. Pár állatkísérlet után úgy látta, a szer nem igazán jó semmire, és le is tett a további tanulmányozásáról. 1895-ben aztán egy német vegyész, Felix Hoffmann fedezte fel újra a vegyületet a Bayer gyógyszercég laborjában. Heinrich Dreser, a labor vezetője azonnal lecsapott az ígéretes új szerre, és utasította Hoffmannt, hogy azonnal ...

A szertár legmagasabb polcán sorakoztak a futball labdák. Igen egyformák voltak, szakadtak, koszosak, szomorúak.

Úgy középtájra furakodott melléjük egy vadonatúj, hófehér labda. Nem is érezte jól magát az öregek között. Először csak fészkelődött, majd fiatal hangján megszólalt:

- Nem bírom a szagotokat, úgy néztek ki, mint a hajléktalanok. Nem is értem, hogy tehettek engem ide közétek? Nézzétek meg az én ruhám tiszta, fehér és a varrásaim is épek, és majd tudjátok meg a gyerekek is engem választanak, ha bejönnek a szertárba!

Még sorolta volna a maga kis erényeit, de a jobb szélről egy igazán öreg, torzonborz labda lehurrogta:

- Te sem leszel mindig ilyen szép, és ha hiszed, ha nem, mi is voltunk olyan újak, hófehérek, ...

Szeretem az erdő csendjét. Bár ez a csend nem is igazi csend, hiszen a fák leveleinek susogása, s a madarak dalolása megtöri a szó szoros értelmében vett csendet. Talán ez a csend inkább a nyugalom…a befelé fordulás pillanata.

Aztán itt van a zörgő avar. Nem tudsz nesztelenül járni az erőben. Lábad alatt minduntalan meg-megzörren az avar. Nem tehetsz róla, ez is hozzátartozik az erdő kedves hangjához.

Néhol pedig gépek zaja, munkások beszéde töri meg ezt a csendet. Az odvas, öreg fákat kivágják, s a tisztás más képet vetít eléd. Meghal az erdő. Ekkor már igazi csend van.

Ha hónapok, évek múlva újra erre jársz, apró fácskák mutatják magukat, mint iskolapadban ülő nebulók. Már híre-hamva sincs a gépek zajának, emberi ...

Sohasem féltem a pókoktól, de az az igazság, nálunk csak kis pókok voltak, olyan picik, hogy a körmöm akár táncparkett is lehetett volna nekik.

Amikor beszélgetni akartak velem, szóba sem álltam velük.

- Na, ne legyél ilyen undok, beképzelt! – szólalt meg egyszer egy ilyen kis pók takarítás közben. Úgy meglepődtem, hogy szólni se mertem, még a pókhálózó is kiesett a kezemből. Ami nem nagy baj, mert a takarítást nem szerettem. Fölemeltem a szőnyegről a kis pókomat, és azt mondtam:

- Nos, akkor beszélgessünk.

Mindjárt el is kezdte mondókáját, hogy én milyen szívtelen vagyok, mindig kisöpröm őket a hidegbe, a sárba, esőbe, hóba. De ne gondoljam ám, hogy ez így van jól! Mert ők igenis visszajönnek, és ha százszor kidobom ...

Hol volt, hol nem volt, volt egy gyönyörű fekete cica, akit Mircinek hívtak. Naphosszat a vízparton sétált, és leste, hogy horgásznak az emberek.

Egy vastag fűzfa alatt éldegélt, míg a fűzfa másik oldalán egy aranyos zsemle színű kutyuska lakott, aki a Morzsa névre hallgatott.

Már régen eljöttek otthonról, így hát nem is emlékeztek gazdijukra, és az az igazság, olyan nagyon nem is szerették az embereket.

Mirci abban is különbözött a többi macskától, hogy még életében nem fogott egeret. Irtózott a pókhálós padlásoktól, vizes pincéktől. Járt ott kiscica korában eleget! Ám abban hasonlított macskatársaihoz, hogy nem szerette a vizet. Néha amikor halat látott a víz színén, mindig kinyújtotta a mancsát, hogy megfogja, de ...

Csiripelnek a diófán
az ici-pici verebek,
a fészekből ki épp az imént
most először repültek.
Szárnyuk végén van még
egy szál halványsárga tollpihe,
de a fáról a világra
rálátnak már messzire.
Röpködnek is szorgalmasan,
hogy mindent megnézzenek,
jobbra-balra kíváncsian
röptükben betekintenek.
Veréb mama inti őket,
- csak ne olyan hevesen!
Izomláz lesz majd a vége
a féktelen röpködésnek.
A legkisebbik még inog, billeg,
de a mama elé áll:
- Holnap reggel, ha a nap kél,
elröpülök világgá!
- Ugyan, buta veréb gyermek,
hisz az orrodig se látsz.
A kert végén különben is
sok veszély leselkedik rád.
- Ugyan veszély! - toppant egyet
Veréb Zsófi a fa ágán,
korábban kell annak kelni,
ki a verebet bántaná.

Ebben röpke pillanatban
amit ...

Egyszer volt, hol nem volt, a világ másik végén, vagy innen, nem is tudom, de volt egy nagy-nagy fekete kalap. Olyan nagy volt, hogy egy hétig mentem, amíg körbe tudtam kerülni. A magassága meg akkora volt, hogy két nap, két éjjel néztem felfelé, mire megláttam a tetejét.

- Ha én egyszer belenézhetnék ebbe a kalapba – gondoltam, de a gondolatomnak a végére sem értem, máris benne voltam, méghozzá a leges-leges legbelsejébe. Hogy én ott mit láttam? Egy hét, kettő…, de még három hét se lenne elég elmesélnem néktek.

Hanem azért mégis megpróbálom elmesélni, ha addig élek is!

Ugye meghallgatjátok?

A nap úgy ment mendegélt az égen, mint máskor, csak sokkal erősebben sütött. Egyszer csak egy kisebb kalap szegődött mellém.

- ...

- Ha nincsenek szörnyetegek, akkor ki, vagy mi lakik tizenhét éve a gardróbszekrényemben? - kérdezte a kis, köpcös, kopasz férfi mélabúsan.

A pszichológusnő kedvesen mosolygott a betegre.  Mindössze három hete járt hozzá, ez volt a negyedik találkozójuk, de azt már meg tudta állapítani, a férfi reménytelen eset. Makacsul ragaszkodik a téves eszméjéhez, miszerint egy zombi lakik a gardróbszekrényében. Szeren­csére ez a tény nem különösebben zavarja a beteget, saját bevallása szerint remekül kijön a zombival, esténként együtt tévéznek, sakkoznak. Néhanap söröznek is. A páciens agglegény, egyedül él, ezért nem a családja kérésére jött kezelésre, a szomszédjai, kollégái beszélték rá.

- Látta már valaki önön kívül ...

A minap egy este beléptem a kamrába. Nem kapcsoltam fel a villanyt, mert tudtam hova kell nyúlnom, hogy a teafüves dobozt levegyem a polcról, de elállt a lélegzetem.

Nem tudtam képzelődöm-e, vagy tényleg beszélgetést hallok a kamra polcai felől.

Megálltam, s hallgatóztam. Az edények már csöndben voltak, csak szuszogásukat hallottam, amint álmukban is a forró gőz kerülgette őket. Tehát ők nem lehettek.

Az alattuk levő polcokon apró kosarakban rágcsálni való száraz sós és édes teasütemények voltak, de most ők is hallgattak, biztosan azért, hogy a teafű mellé ne vegyem le őket, mert még egy kicsit szeretnének ebben a kamrában élni.

Végül mégis csak kitaláltam a hangok forrását, és az nem volt más, mint a tésztás zacskók, ...

Aznap kapcsolták be először a világ legszuperebb szuperszámítógépét. Az első olyan kompu­tert, aminek elég nagy a kapacitása ahhoz, hogy a már elkészített mesterséges intelligencia program elfogadható sebességgel futhasson rajta.

Sokan állták körül a gépet, hiszen a világtörténelem folyamán most fog először öntudatra ébredni egy ember alkotta szerkezet.  Hatalmas diadal és beláthatatlan lehetőségek… A veszélyeket, ahogy ez már szokás ilyen esetekben, ki tudja miért, senki sem emlegette.

Ott volt a tervezője, a mesterséges intelligencia program írói, akik kicsit szorongva is várták, hogy a közönség előtt, élesben soha ki nem próbált művük miként fog működni, az intézet igazgatója és persze egy sereg szájtáti is.

...