Az igazság nem demokratikus dolog – tájékoztatott Müzli, aki a falu bolondja felelősségteljes posztját tölti be Kupakőn. Kedvenc parkjában cseréltünk eszmét, közvetlenül azután, hogy nagy sikerű előadást tartott a galamboknak legújabb térhajlítási elméleteiről. A Tisztelt Házat is feddésben részesítette, azon a címen, hogy túl kevés spenótot fogyasztanak a képviselők. Nála ez már csak így megy, nap, mint nap. Sűrű és felelősségteljes életet él.

- Az nem szavazásoktól függ. Az van. Ezt jó, ha megjegyzed, ifjú padavan, mert szeretném rád hagyományozni a posztomat. Hülyének már most is elég hülye vagy, de még sokat kell tanulnod, hogy teljesen bolond lehess – biztatott.

- Például – kezdett legújabb példabeszédébe ...

A minap betértem egy élelmiszer boltba vásárolni. Miután mindent megvettem, beálltam a pénztárhoz. Kifizettem a tételeket, bepakoltam a szatyromba, s csodálkoztam, hogy nem elég egy szatyor. Elővettem még egy kisebb reklámtáskát, és pakoltam. Amikor befejeztem, a mögöttem lévő 30 év körüli fiatalember megszólalt: Elnézést, elkérhetem a szatyrot IS?

Nézek rá csodálkozva, majd egyszer csak leesett, a második szatyorba az ő vásárolt dolgait pakoltam. Kínosan éreztem magam, s odaadtam a csomagot, a csomagját. Ő csak annyit mondott: bocsánat, kézcsókom…és elment.

Néztem utána, s csak percek múlva ocsúdtam fel, hogy miért nem szólt hamarabb, vagy a pénztáros szólt volna, hogy már elpakoltam, amit kifizettem…

Ez már tényleg az ...

Sulykolják ezerrel, hogy ötven fölött neked már annyi!

Nem tudom ki találta ki ezt az őrültséget, de hogy egy nagy ló volt az biztos. Nála, – náluk - csak mi vagyunk az ütődöttebbek, hogy be is dőlünk ennek a rizsának. És arcunkra ráncosodott éveinkkel büszkén bezárjuk magunkat a saját kis cellánkba, mintha bűnösek lennénk azért, mert elmúltak azok a nyavalyás évek!

Frászkarikát!

Az tény, hogy kevesebb is az energiánk, meg nyűgösebbek is vagyunk, mint rég és van mindenféle rigolyánk. Meg egy nagy adag elszánás a szívünkben, hogy meggyőzzük magunkat: mi már nem vagyunk jók semmire, mi már nem kellünk senkinek. Kimentünk a divatból.

És nagyon szeretjük elfelejteni, hogy gondolkoztunk valaha.

Pechetek van, kedves kor- ...

Amíg fiatal vagy, gyors, szeles, kapkodós, néha bölcsen átgondolsz mindent, aztán sietve megmásítod döntésedet.

Pörögnek az események körülötted, néha te magad próbálod pörgetni őket. Az otthonról hozott szokásaid is belevíve. Minden szikrázik körülötted, s észre sem veszed. Napok, évek telnek így el.

Aztán történik valami… valami, ami az élet rendje… apró picike kéz, mosolygós szemek körülölelnek… aztán felnőnek, elhagynak, mint te is elhagytad őket, kik életet adtak, s felneveltek… s egyszer csak nincs zsivaj körülötted, még ősz öreg párod van melletted… majd ő is váratlanul elmegy… el az égi mezőkre…

Törődött, fáradt lettél, de még nem vagy egyedül, ők eljönnek, segítenek, s nevetnek, mert az ...

Ezzel a kissé szenzációhajhász címmel jelent meg a Délmagyarország 1911. július 30.-i számában Szabó Mihály cikke a bűnügyről, mely nem csak a , de az egész országot megrengette.

Mi mindig úgy hittük: békésebb kor volt az. A „Boldog békeidők”- ahogy emlegetni szoktuk az I. világháború előtti éveket. Idők melyekre édes-bús nosztalgiával gondol az utókor - szokásához híven -, alaposan mellélőve.

De miről is tettek azok a halottak vallomást?

Egy sorozatgyilkosságról. Mert sajnos ez sem új találmány, és nálunk is előfordult, már a 20. század elején is.

Gerzsány Mária „egyszerű” parasztasszony volt, 1864-ben született. 1911-ben 47 esztendős volt, bábaasszonyként dolgozott. Abban az időn, azon a tájon nem dúlt a ...

- Bajban vagyunk – mondta gondterhelten Ürdüngen Szvetozár, miután elterpeszkedett kedvenc fotelemben, kezében a málnaszörppel ízesített sörével. Ez a turbókoktél mindig meghozza számára a gondolkodáshoz szükséges elmélyülést. Mert a gondolkodás – tudvalevően – fárasztó és veszedelmes művelet.

- Részemről már több, mint ötven éve. A világgal és kapcsolt részeivel vannak gondjaim. Na de neked…?! Mi a fennforgás? – kérdeztem érdeklődve, mert tudtam, hogy úgyis elmondja. Akkor meg, már miért ne tennék úgy, mintha érdekelne?

- A szobor. Az a fránya szobor – így ő.

- Miféle szobor? – így én.

- Tudod – kezdett bele – jó darabig meg voltunk mi úgyis, hogy a városunkban egy darab szobor sincs. Soha fel nem ...

- Na, mutasd magad! - mondta keresztanyám, amikor felállított a székre, hogy bejelölje, meddig kell felvarrni a szoknyám. Ugyanis ő varrta a ballagó ruhám. Szépen tudott varrni, a szomszédok, s a környékbeli emberek csak vele dolgoztattak. Így hát külön öröm volt, hogy elvállalta a sok munka mellett ezt a rendkívüli eseményre készített „ruhakölteményt". Keresztapám mondta így, mert ő mindig ott foglalatoskodott, ha rólam volt szó.

- Vedd egy kicsit rövidebbre - adta ki az utasítást -, egy kislány úgy szép, ha kivillan a térde a szoknya alól.

- Te ebbe ne szólj bele, értesz is a divathoz. Inkább menj és etesd meg a jószágokat, lassan sötétedik!

Így évelődtek egymással, miközben valóban beesteledett. Keresztanyám is ...

„ Ahogyan a mai fiatalok kihasználják a szüleiket, azért azt mi nem mertük volna megcsinálni. Követelőztök? Mire fel, gyerekek? Mit tesztek az asztalra? Hazudni profin tudtok. Tízesével buktok az iskolában, boldogtalanok vagytok. Csak a menő tárgyakat és a divatos ruhákat követelitek a szüleitektől. Otthon eljátsszátok a mintagyereket, és közben hátba támadjátok az ősöket, ha nem kaptok meg valamit? Szinte minden tíz év felettinek mobiltelefon kell, meg pléjsztésön? ”

Mikor a fenti sorokat olvastam, határozottam úgy éreztem, hogy visszautaztam az időben, úgy nagyjából a mohácsi vész idejére, boldogult kamaszkoromba. Csak az utolsó mondatnál jöttem rá, hogy mégse. Mert akkor még nem volt se mobil, se pléjsztésön. Viszont már ...

Miszter P. C. nyújtózott egy nagyot, és bekapcsolta a számítógépet. Nem kellett messzire menjen, hiszen az este is, mint mindig előtte aludt el. Felkiabált a feleségének, aki ugyanolyan álmosan támolygott le az emeleti hálószobából:

- Hozod már azt a rohadt kávét? – ám az asszony álmosan visszaszólt.

- Mindjárt, csak nem daráltad le az este. Te, mit gondolsz, meg lehet főzni szemesen is, elvégre a bablevesbe is egészben főzik meg…

- Hülye, naccsága – kiabálta miszter P.C és böngészni kezdte a híreket…

Az asszony sehogyan sem boldogult a kávédarálóval, s már bánta, hogy nem őrölt kávét vásároltak. Mérgesen szólt oda urának:

- Nem néznéd meg a neten, mit kell ezzel a szarral csinálni?

- Oldd meg magad! - ...

- Vannak az életben nagy igazságok – magyarázta Müzli, Kupakő hivatásos falubolondja. – Például az, hogy az embernek gondolni kell a jövőjére. Meg előtakarékoskodni a nyugdíjas éveire. Csak nekem már kicsit későn szóltak. Már majd harminc éve vagyok nyugdíjas. Anno meg fel se merült ez a remek ötlet.

- És? Csak nem mondod, hogy nem voltál előrelátó és semmit sem tettél félre?

- Mi a bánatból tudtam volna én bármit is félretenni? Akkoriban a tanárok nem kerestek valami sokat… Hej, ha ma taníthatnék… Lenne mit! Mert én öntudatos polgár vagyok!

- Te? Ezt először hallom!

- Mi az, hogy! Adj egy cigarettát!

Odakínáltam neki a dobozt! Vett egy szálat, rágyújtott és előhúzott a zsebéből egy laposüveget. Kortyintott a ...