Egyszer régen, nagyon régen egy picike Vízcsepp felébredt a hűvös hajnalon. Sóhajtott egyet, és nagyot nyújtózott. Megdörzsölte álmos szemecskéjét, megkapaszkodott a felhő szélében, amelyen aludt, és lenézett a Földre.

- Milyen óriási! – ámult el, s olyan vágyat érzett, hogy lemenjen, és közelebbről megnézze, de nem tudta, hogyan is juthat el oda?

Ekkor sodródott mellé egy másik Vízcsepp, amelyik jóval nagyobb volt, mint a mi kis kíváncsi Vízcseppünk.

- Min gondolkodsz kis Vízcsepp? – szólalt meg mellette.

- Csak azon, hogy milyen szép ott lenn a nagy Föld, meg kellene nézni közelebbről, hogy mi van odalenn.

- Egyet se búsulj! - mondta a nagy Vízcsepp – ezen könnyen segíthetünk, szólok vízcsepp társaimnak.

...

A nyári szünetben, mint mindig, most is dolgoztam, diákmunkán, a TSZ-ben. Jó volt a társaság, mint fiatalok, mindig vidámak voltunk, a munka meg sem kottyant. S vártuk az iskolakezdést, mert mi még örültünk az iskolának. Szerettem tanulni, bár anyám mindig azt mondta: olyan hülye vagy fiam, semmire sem viszed az életben.

Most jobban elgondolkoztam ezen a mondatán. Igen, vége a szünidőnek, és azután mi lesz. Hol találok másik gimnáziumot? Hogyan tovább???

Egy este, megtalálta a megoldást. Az újságban talált egy hirdetést, hogy Szegeden a Textilművekbe szövő-fonó ipari tanulókat vesznek fel.

Valami fogalmam volt erről a gyárról, mert apám is építette, amikor a TSZ-ből toboroztak munkásokat. Szegény, ha akkor már tudta volna, hogy ...

Élt valaha egy magyar színész, akinek csillaga van a Hollywoodi hírességek sétányán és szobrot állítottak neki a Városligetben. Blaskó Béla Ferenc Dezsőnek hívták, de a világ csak Lugosi Bélaként, vagy még inkább: Drakula grófként, vámpírként ismeri…

1882. október 20.-án született Lugoson, egy polgári család negyedik gyermekeként. A legkisebb fiú, akiből király lesz, ezúttal nem a harmadik… Ő maga így emlékezett gyermekkorára:

„Szilaj fiú voltam, akit nem lehetett kordában tartani. Mint Jekyll és Hyde, csak én a nemek szerint változtam át. Úgy értem, a fiúkkal kemény voltam és brutális. Amint azonban lányok, asszonyok társaságába kerültem, azonnal kézcsókra jelentkeztem… Mondom, a fiúkkal fenevad voltam. A ...

Nagyapó minden születés és névnapomra a könyveiből ajándékozott meg. De, ha kétszáz évig élnék, akkor sem tudná mindet nekem adni, pedig nagyon szerettem volna, ha az egész könyvtára az enyém lenne.

Barátnőm, Angéla azt mondta, majd elörökölöm. Akkor én meg is kérdeztem nagyapót:

- Ha meghalsz, igaz, hogy elörökölöm a könyveidet?

- Igaz - mondta nagyapó.

- És az mikor lesz?

- Az is lehet, hogy még ma, de az is, hogy húsz év múlva.

Anyám akkor nagyon leszidott, amiért ilyet kérdeztem, és azt is mondta, ne csodálkozzak, ha nagyapó ezután nem engedi, hogy olvassam a könyveit. De nagyapó engedte, sőt, volt úgy, hogy ő olvasott fel nekem. Bár kevés ideje volt. A fél falu hozzájárt panaszkodni. Az egyikre sok adót ...

Szervusztok, gyerekek! Remélem, ágyban vagytok már. Ma az uzsoráról meg a kamatról mondok nektek mesét!

Épülő, szépülő új világunkban, mikor dübörög a gazdaság, és úgy élünk, mint még sosem, érdemes néha egy-egy pillantás vetni a szörnyűséges múltba: hogyan fosztották ki cseles hitelezők a föld egyszerű népét. Hogyan s mitől szenvedtek akkor a szegények, elnyomorítottak és megalázottak. A fejlett világ szabadságjogai és törvényes védelme még nem illette meg a korának nyűgjeitől szenvedő polgárt. Hiszen lövésük sem volt a szabadságjogokról, meg a törvényes védelemről. Csak próbálkozgattak, a maguk szerény eszközeivel.

Vegyük például a hitelek és kamatok roppant fontos kérdését… Mert nap, mint nap hallani, ...

- Ez nem Rio de Janeiro, sokkal rosszabb annál! – idézte Müzli, a falu sokat próbált bolondja a halhatatlan Osztap Bendert. Kedvenc helyén, a parkban álldogáltunk és a templom elé állított fakeresztet szemléltük. Nem egy régi darab és közel sem olyan impozáns, mint a riói Krisztus-szobor.

- Jól nézd meg, ifjú tanítványom, mert ki tudja, meddig láthatod! – mutatott a keresztre.

- Minőségi, magyar tölgynek nézem, akár századokat is elbírhat…

- A fa igen. De a kereszt? Tudtad, hogy manapság a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása? És nem csak az aktuális Kim kicsit se vidám észak-koreai rezsimjében? Ahol csak Phenjanban 300 000 kereszténynek kell szigorú illegalitásban gyakorolnia a vallását… Azok a tréfás Boko ...

Gyermekkorom nyarait a román határ menti kis szülőfalumban, Eleken töltöttem.

Nagyapám és Sándor bátyám parasztemberek lévén a határban élték szinte egész életüket, s nyaranta gyakran magukkal vittek.

A koránkelést nem igen szerettem, de ők mindig hajnalban mentek, hogy mire a nap erejével fent lesz, früstökre hazaérjenek.

Ezen a reggelen is így történt. Nagyanyám odatette a gondosan becsomagolt zománcos bögrét, melyen gyönyörű zöld levélkék és virágok kellették magukat. Ez a bögre nagy kincs volt akkoriban. Talán nagyanyám is örökölte valamelyik felmenőjétől, de az is lehet, hogy a „filléres” piacon vette. Ez minden nyáron az enyém volt. Zománca sok helyen lekopott, de még virítottak rajta a virágok, mintha ...

Épp 73 éve – 1924. július 10-én -, nagy diadalt ünnepelhetett a magyar sajtószabadság. József Attilát a Büntető törvényszéken a Schadl-tanács Lázadó Krisztus című verséért 8 hónapi fogházra és 200 000 korona pénzbüntetésre ítélte, a költő védője - Vámbéry Rusztem - minden igyekezete ellenére.

A költeményt a rövid életű Kék madár irodalmi és művészeti szemle hozta le 1923. október 19.-én. Művéért a Napkeletben – a Magyar Irodalmi Társaság folyóirata, főszerkesztő: Tormay Cécile – hevesen támadták. ( Mély tiszteletem a Magyar Irodalmi Társaságnak és kézcsókom a főszerkesztőnőnek! )

A vád elejtését hiába kérte, a pert nem kerülhette el, az ítélet megszületett. A sajtó sokat foglalkozott az ...

A Remény utcai „Grund” – ahogy mi neveztük-, eltűnt. Üresek, csendesek lettek az esték. A környék villanyégői hónapokig épségben maradtak.

János megnősült.

Nem focizik velünk többé a szomszéd virágágyásaiban, és nem lehetünk tanúi verekedéseinek sem. A vagány fiú idegen vizekre hajózott.

Évek teltek el így, ki-ki élte a maga életét.

Egy délután aztán találkoztunk. A szokásos ”Hogy vagy?” kérdésre hirtelen egyikünk sem tudott mit felelni. Hogy ne az utcán ácsorogjunk, felhívott magához.

A tizedik emeleti háromszobás lakás szépen berendezve. A bútorok, szőnyegek, csillárok s a könyvek halmaza arról tanúskodik, hogy itt van élet – példás rend mindenütt.

Cigarettára gyújtott, s itallal kínált, ő ...

Ketten ülnek a padon. Az anyóka régi, megsárgult füzetet lapozgat.

- És volt a Mari… - mondja.

- Nem volt. - szögezi le szilárdan az öregúr. – A Mari aztán nem. Nincs annyi pálinka…

- De az a dög Eta, az igenis volt! – csattan fel a nénike. – Itt áll, feketén, fehéren!

- Nem volt – ismétli az öregúr higgadtan. – Az olyan csúf volt, hogy ha a Lánchídnál belemosolygott a Dunába, Paksig kidöglöttek a halak.

- Persze! – csattan fel a nénike. – Mindegyikre ezt mondod! De a Jalováczné igenis volt!

- Pont a Jalováczné? Annak még a lépcsőházban is csak udvariasságból köszöntem… Még látni se szerettem, nem hogy…

- Tudom én, amit tudok! És fel is írtam mindent, hogy el ne felejtsem!

- Gondolom, akkor a ...