Ezerrel dübörgött a huszadik század. 1938, az utolsó békeév a II. világháború előtt. De az, hogy valahol a világban mindenféle erők mocorognak, területeket csatolnak ide és oda, annektálnak és okkupálnak, a legkevésbé sem zavarta a bakon békésen szundikáló urat.

Mert kérem, egy kocsisnak nem az a dolga!

A pacik úgyis tudják az utat, lehet hunyni kicsit. Aludni…

A tegnap nagyon fárasztó volt, a holnap is az lesz. Az egyhangúan pergő melós hétköznapok tán sose érnek véget. Jó, néhanap, ünnepeken lehet pihenni kicsit… Ejtőzni egyet, elmenni egy vendéglőbe… Persze nem a Siposhoz, a Halászkertbe! Milyen felkapott hely lett az mostanában… Már csak az urak engedhetik meg maguknak, hogy oda beüljenek… A pénz mindig kevés, a ...

Szia, cimbora!

Mi nem ismerjük egymást. És ha van egy kis szerencséd, soha nem is fogjuk. Nem akarlak ijesztgetni, de gondold meg kétszer is, mire készülsz! Nem ajánlanám!

Nem akarom elvenni a kedved ettől a világtól, de már elég régen járok benne, hogy elmondhassam: kicsit ismerem. Szerintem nem ez az a hely, amelyik tetszene neked.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy már a születésnapodon átvernek. Azt mondják majd, hogy tied a világ és bármi lehetsz. Ha akarsz. Neked csak döntened kell s vár a fényes jövő, lehetsz tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász. ( Kis kitérő: Bocs, Attila, de ezt a „vadakat terelő juhász”-t sosem értettem. Mióta vadak a birkák? Azok birkák. )

Ez egy fergeteges kamu, amivel rögtön mindenkit megetetnek. Mert ...

Kedves Jucusom!

Sajnálom, hogy nem tudtál eljönni a születésnapomra felköszönteni, de sose bánd, mert az én drága párommal, a Bélával kettesben ünnepeltük meg. Immár ötven éve, hogy együtt vagyunk, s én még mindig nagyon szeretem. Ő is engem.

Képzeld, csodás ajándékot kaptam tőle. Egy Fittneszbérletet egy hétre!

Sajnos, a fittneszterem a város túloldalán van, de sebaj. Ingyen buszozhatok, kit érdekel.

Rám is fér egy kis torna, hiszen, amióta nyugdíjas vagyok, felszedtem pár kilót. Nem az a régi feszes fenekű, ringó mellű lányka vagyok.

Lehet, Bélám is ezért adta a bérletet. Egyem a szívét, még mindig kíván engem. Gondolom, nemcsak horkolni szeretne mellettem éjszaka.

Meg is fogadtam magamban, ha törik, ha szakad, ...

Az első évekről nem tudsz semmit, pedig jelentősége van életed indulásában.

Hova születtél, kik a szüleid, s vannak-e testvéreid, egyéb közeli rokonod.

Milyen a környezeted, szeretnek-e?

Persze hogy szeretnek, s te szeretsz-e?

Nem tudod, mert most még csupán csak elfogadod a szeretetüket, gondoskodásukat.

Aztán megnyílik az óvoda kapuja. Már emlékszel lépéseidre, a barátodra, a barátnődre. Mert itt bizony életre szóló barátságok születnek. És ellenségek? Leginkább az óvó néni az, aki néha sarokba állít, kivesz a többiek közül, s így a többiek is kiközösítenek, pedig nem voltál rossz, csak eleven. Hogy túl gyorsan szaladtál, s fellökted a másikat, aki nem ellenséged, csak rosszkor volt rossz helyen. Hogy ez nem bűn, ...

- Te tudod, én milyen konzervatív ember vagyok – mondta Ürdüngen Szvetozár, miközben otthonosan kiszolgálta magát a hűtőmből, kiemelve egyet a külön a számára rendszeresített, borzalmasan gyümölcsízesítésű sörök közül.

Ezt először hallottam tőle. Hogy valaki félévszázados ismeretség után is tudjon meglepetéseket szerezni!

- Mindig ragaszkodtam a régi, szép magyar hagyományokhoz és lelkesen kiszolgáltam az éppen aktuális rendszert. Mikor, melyiket. Ahogy kell. Hagyományosan. Már a nagyapám is kisnyilasból avanzsált kommunista párttitkárrá! De most… Nem értem! – csóválta a fejét.

- Mi a fennforgás? Könnyíts a lelkeden! – tettem hozzá, mint botcsinálta pszichológus. Azt persze már nem tettem hozzá: „Van azon ...

Régen az ilyeneket ledobták a Tajgetoszról,– mondta ismerősöm, akivel a buszon beszélgettünk. Miután megtudta, hol dolgozom, elszörnyülködött, majd tovább folytatta:

- Én bizony nem bírnám ki, felfordulna a gyomrom…- egy ideig nem szóltunk egymáshoz, megállt a busz, leszállt, integetett…

Továbbutaztam, s visszagondoltam arra az első napra, amikor megláttam a nyolc fogyatékos gyereket. Alig bírtam visszatartani könnyeim.

Akkor is erős leszek! Biztattam magam, bár ez csak félig sikerült. Hazafelé menet már fojtogatott a sírás

Odahaza tetőzött szomorúságom, jól kibőgtem magam, s másnap reggel újra megpróbálom… megpróbálom… megpróbálom – mondogattam magamban.

Az ajtón belépve elcsukló hangon köszöntem ...

- Na, erről csicseregj kicsi rigó – tört rám szokása szerint hívatlanul Ürdüngen Szvetozár, a régi megélhetési politikus és lejtmeneti demokrata. – Azt magyarázd el nekem, - ha tudod -, miért fizet ugyanaz a cég Magyarországon sokkal kevesebbet, mint Európa más országaiban?

Betelepedett a kedvenc fotelembe, a hűtőmből orzott sörrel és várakozón nézett rm, hogy ugyan már, mondjam meg a tutit.

És én megmondtam.

- Tök egyszerű. A marha magyar, csak, hogy legyen valami munkája, annyiért is bevállalja a melót. A multi meg röhög a markába. Minek fizetne ugyanannyit, mint mondjuk Münchenben, Londonban, vagy éppen Bécsben? Senki nem kötelezi rá, ilyesmire nincs törvény. De miért érdekel ez téged?

- Tudod, az unokaöcsém kint ...

A Káli Intézet hatalmas, régi, kopott ablakait már messziről látta.

Félelem fogta el, mint mindig, amikor ide kellett jönnie. De újra és újra megtette ezt az utat, hiszen szerette a férjét, mindenük meg volt, már csak a gyerek hiányzott.

Szomorú perceiben őt okolta. Bár vitáik után behúzódott a másik szobába és sírt. Azt is megbánta, hogy a férjét megbántotta, de ugyanakkor önmagát is sajnálta.

Miért veri őt a sors? Mit vétett és ki ellen? Nem elég, hogy 14 évesen megtörtént vele a tragédia – azóta nem lát rendesen – s hogy társai csúfolódását is el kellett viselnie?

Neki még az sem jár, hogy egy saját gyermeket ölelhessen magához?!

Sokan vártak a folyóson. Leült. Könyvet vett elő, még szerencse, hogy ...

Még fiatalok voltak, amikor Ádám egy bálon felkérte táncolni Ágnest. A fiú éppen a huszadik évét töltötte, a lány tizenkilenc volt. Gyorsan összeszoktak, olyannyira, hogy fél éven belül már benevezték őket versenyre, amit sorozatosan meg is nyertek.

Teltek az évek, s már nem tudtak meglenni egymás nélkül. A hétköznapokon is együtt jártak mindenhova.

Ádám elhatározta: megkéri Ágnes kezét.

Egész különleges leánykérést talált ki… az öltözőben a lány ruhája pántjára fűzte föl a jegygyűrűt, majd tánc közben, amikor egész lassú szám volt, éppen egy pillanatra letérdelt, és megkérte: lesz-e a felesége… a lány megállt a táncparkett közepén a zene még halkabb és még lassúbb lett, mindenki közrefogta őket… ...

Suhajda Klára 94 évesen hunyt el, s 25 gyermeket nevelt fel. Még télen is mezítláb járt, pedig az 1880-as években még nagy telek, hatalmas havak voltak.

Amúgy vidám természetű volt. Férje urával, mint abban az időben minden pár, magázták egymást. Nekem furcsa lenne, hiszen ma már szinte mindenkit tegezünk. Változnak az idők, változnak az emberek.

Szóval ők nagyon szép pár voltak, s mint a sok gyerek is mutatja, szeretetben, szerelemben éltek.

Klára asszony a hideg télben is, mint fentebb írtam mezítláb járt, s így ment ki a gyerekekkel hógolyózni is az udvarra. Mondta is neki férje ura:

- Tán elment a kend esze, hogy komoly asszony létire gyerekesen viselkedik.

Ám Klára asszonyt nem olyan fából faragták, mint aki nem vág ...