Beállt az elektromos kocsijával a cukrászda elé. 9-kor nyitottak. Botjára támaszkodva lassan elindult az apró asztalok felé. A felszolgáló elébe sietett.

- A szokásosat – mondta, azzal leült a hozzá legközelebb álló asztalhoz. Hamar hozták neki a reggelit. A tányéron nyolc-tíz apró masni alakú sós-sajtos sütemény, egy pohár ásványvíz és egy kávé.

Odaadta a kártyáját. A hölgy bement, levette az összeget, s máris hozta vissza. Mekkora bizalom, gondoltam magamban.

Még egy kis ideig ücsörgött, nézelődött. Két ismerőst üdvözölt, az egyik odament hozzá, beszélgettek. Majd botjára támaszkodva elbotorkált az elektromos kocsiig, beült és lassan elindult. A zebrán udvariasan átengedték az autósok.

Egy rendezvényen láttam ...

A tengerparti városban élt, s a nap 24 órájában mutatta az időt az embereknek. Nagyon fontosnak érezte magát, hiszen mindenki felnézett rá, amikor elment mellette, még a felhők is lejjebb úsztak, megtudják, mennyi idejük van fennmaradni, s mikor kell majd leesniük. A szél is tőle kérdezte: mennyi az idő.

Egyszer egy sirály szállt rá. A mutatója moccanni sem tudott

- Szállj le rólam! Nem tudom mutatni a pontos időt miattad, így becsapom az embereket, ha egy helyben áll a mutatóm.

- Érdekel is engem az idő. Nagyon fáradt vagyok és pihenni akarok. Napok óta szálldostam a tenger felett, mire ideértem. Te meg csak itt állsz lustán.

A vitára a többi sirály is ideszállt és most már mindkét mutatóját lebénították, és még ...

…a Kossuth-rádió az öltözőben hangosan bömbölte a híreket. „Szegednél az éjjel ismét emelkedett a víz szintje!”. Bármennyire is álmosak voltunk az éjszakai műszak után, e hírre felébredtünk. Az öltöző perceken belül zsibongó lett, mindenki mondta a magáét. Néhányan attól féltek a víz elmossa a várost. Emlegették az 1879-es árvizet, melyről legendák terjengtek, s eszembe jutottak a statisztikai adatok…

A város már 1750 óta védekezik a tiszai árvíz ellen. A tápai öregek meséje most megelevenedik előttem, s a víz emelkedése láttán nem is kell sok képzelőerő hozzá..

A víz fekete-szürke-zöld és koszos-barna, mintha ezzel is fitogtatni akarná erejét. A borzalmas látvány hatására dallamosan, ütemesen lüktetnek ...

Szeretem, ha jössz. Apró léptekkel, észrevétlenül. Az ajtóm mindig nyitva, csendben beköszönsz.

Szeretem, ha néha csokoládét hozol, mondod, hogy virág helyett. Mert a virág elhervad… De virágot is hozol. Jácintot, tulipánt, rózsát… ez a legszebb.

Szeretem, ha zenét keresel. - Ez a kedvenced… mondod, s hallgatjuk.

Szeretem, ahogy laptopod előtt ülsz. Komolyan, mint kisgyerek, ki megkapta a kedvenc ajándékát, kissé belegörnyedve, elmélyülve, abba mit éppen olvasol, nekem.

Szeretem a közös ebédeket, kanálcsörrenés sincsen. S ha éppen Te főzöl, figyelem, mit tanulhatnék még Tőled, bár magam is sokat főztem életemben, de mindig van valami új Veled.

Szeretem, ha útnak indulunk, a város kissé veszélyes, Te megoldasz minden ...

Esti mese közben unokám megörökítette rajzaival a történeteket. Így esett meg, hogy a rajzok életre keltek, és most már nem csak Boglárkámra kellett figyelnem, hanem a Tündérekre is, mert tudjátok, a sivatagban sok veszély leselkedik rájuk.

Amint lerajzolta, a Tündér rögtön bemutatkozott:

"Én a Sivatag Tündére vagyok,
éjjel-nappal itt bolyongok.
Kezemet zsebembe dugom,
meg ne szúrjon a sok kaktusz.
Állat, virág mind jó barát,
Velem repül a sok madár.
Te is velem utazhatnál."

- Sivatag Tündér - nézd, nem látod, ott repül a kaktuszok között, jaj, csak meg ne szúrja az a sok kaktusz! - mutatta nekem, Boglárka, de még oda nézni sem mertem, olyan félelmetes volt. Hatalmas tüskéik égnek meredeztek, nem olyanok voltak, mint otthon a mi ...

Mióta gerinctörött – nem hajótörött- lettem, megváltoztak az emberek körülöttem és irányomban is.

Állok a trolin, éppen nagy nehezen megnyomtam a leszállásjelzőt, kissé hátrapillantva, ha valaki mögöttem még le akar szállni, magam elé engedjem, mert én lelassultam, minden vonatkozásban. Ekkor látom, két tizenéves srác áll mögöttem, s az egyik csibészes mozdulattal mutatja a másiknak, hogy ki kellene rúgni alólam a botot. Ösztönösen elnevettem magam, mire a két fiú is nevetni kezdett, és hátat fordítottak nekem.

Egy másik alkalommal állok az utcasarkon, no, csak azért, mert oda volt megbeszélve, hogy értem jönnek autóval, mióta nehéz a járásom, mindig hoznak-visznek.

Lelépek a járdáról két lépést teszek az úttest ...

Mindig egy helyre kerültek. Amint lejöttek a gyártószalagról, máris egy ládába tették őket. Nem volt baj, hogy az egyik fehér, a másik kék volt.

Egy vevő különösen gondot formált arra, hogy ne legyen színtelen az asztala, ha vendégek jöttek vasárnapi ebédre.

Máskor meg épp a kiskocsmában fröccsöztek a legények. Az egyik meg is jegyezte: de szép ez a kék üveg.

Azt hiszitek ilyenkor, hogy a másik irigykedett rá? Á, dehogy. Sőt, büszke volt, hogy az ő oldalán virul a kékbe öntött asszony. Mert bizony ők már egy pár voltak. Jóban, rosszban.

A falusi disznótor sem volt meg nélkülük. A gazda óvatosan mérte a borát, sok szódával, hogy a vendég jól is érezze magát, meg dolgos keze munkáját is lássa.

Este aztán a ...

Késő visszalépni, mert már meglátta a szomszédasszonya. Egy laza köszönést eresztett felé, majd beállt a sorba maga elé engedve egy-két ügyfelet. Így nem kellett vele beszélgetni. Mit kereshet itt? - morfondírozott magában. Úgy tudta, ő jó anyagi körülmények között él.

El sem tudta róla képzelni, hogy zálogkölcsönért folyamodik.

Lesz ebből pletyka - gondolta. A fél város tudni fogja, hogy ő is zálogházba jár.

Évek óta idejön kölcsönért, főleg iskolakezdéskor. Egyszerre nem tud megvenni mindent abból a kis nyugdíjból.

Persze, küldenek haza pénzt a gyerekek, de fogalmuk sincs arról, mibe kerül itthon az iskolakezdés, és az idén már három unokát indít el a tudás útjára.

Közben lassan haladt a sor. Örült, hogy ...

Rugdosod a parton. Nem is látod, csak úgy röppennek fel előtted, majd apró koppanással visszahullnak. Aztán egyszer csak odapillantasz. Különös alakja van. Felveszed, forgatod.

Amőba is lehetne, vagy egy félig elfogyasztott szappandarab.

Csúzliba való röppenthető, mint gyerekkorodban. Milyen jókat játszottál.

Elképzeled most is, hogy akár a Holdra is repítheted.

Megpróbálod. Feldobod, s nézel utána. A Nap a szemedbe süt, alig látod. Csak száll felfelé. Már oda is van.

Újabb kavicsot veszel fel. Ez kissé háromszögletű, de mégis kerek. Nincsen éle. Ránézel a sétány melletti vízre. Beledobod. Érdekes cikk-cakkba siklik a vízen, majd eltűnik. Lemerült.

Megint másikat veszel fel. Ez különös. Mintha könyv lapjai lennének. ...

- Arra a sokgyerekes családra gondol? - kérdezte az igazgató -, nem tudnak azok semmit.

A felügyelő először az igazgatóra nézett, majd a tisztelendőre, akinek arcán semmiféle üzenetet nem látott. Majd folytatta.

- Csak nem a Gizi néni ajánlotta őket? Beszél az összevissza.

- Én azért csak megnézném azt a családot - mondta határozottan a felügyelő.

A tisztelendő azonnal felajánlotta, hogy elviszi. Máris befogták a lovakat és elindultak a tanyára. Útközben beszélgettek, az igazgató mutatta a tanyákat, hogy melyikben ki lakik, és egyre több a nagycsaládos ezen a vidéken. Elég rossz körülmények között élnek. Még csak nem is tanulnak. Ez a Gergő gyerek múltkor is egyesre felelt, mert nem tudta megmutatni a térképen hol van ...