„Minden nap valakié” …hangzott a Rock koncerten a dal, s a baráti kör egyre jobban ropta a táncot. Elvégre a TÁNC VILÁGNAPJA volt. Én ültem az asztalnál, s csak néztem a forgatagot, s valakire gondoltam, aki most még nem lehet itt. Én a lassú számokat szeretem, persze csak akkor, és azzal, akihez…
- Most miért pont erről kérdezel? – kérdeztem vissza, amikor láttam, Kati, a pszichiáter barátnőm kényelmesen elterül megszokott foteljében, s rám sem néz.
Én is itt fekszem, igaz kényelmesen a félig ülőre állított heverőn. Akár alhatnék is. Ő azt mondja, ha úgy érzem, nyugodtan alhatok.
De kissé…
Ágnes lázasan készült élete első báljára. Édesanyja segítségével maga varrta a ruhát, ő öltögette rá a gyönyörű gyöngyöket is, amit keresztanyjától kapott.
Nővére, Éva féltékenyen nézte, mert ő nem megy el ebbe a bálba, hiszen a kedvese katonaidejét tölti, s ha bárkivel táncolna, a falu a szájára…
FÉRFI. A nő kezét nézte, ahogy kavarta a kávét. Szép körmei elárulták, nem végez fizikai munkát. Bár nem volt lakkozott, s nem műköröm. Gyűrű sem csillogott ujján.
Ennyit állapított meg az első randevún. S azt hogy a nő már nem fiatal, de még jól néz ki…
Milyen lehetett fiatal korában,…
Csöngettek. Ilona gyorsan leszaladt kaput nyitni -, már amennyire majd nyolcvan éves kora engedte szaladni. Nyílt az ajtó, s Balázs bácsi állt a kapuban.
- Jó reggelt Kedvesem - s nyújtotta Ilonának az egy szál virágot.
- Jöjjön fel - mondta Ilona, s együtt lépegettek lassan fel az emeletre.
-…
- Látod, milyen nagy az ember, ha okos?- nézett az emberre a gyerek.
- Nem látom, én nem látok – mondta a vak a kisgyereknek…
- De azt csak látod, hogy itt állok előtted? – okoskodott tovább a gyerek.
- Azt sem látom, csak érzem, és hallom, hogy itt vagy – mondta a vak.
A gyerek nem tudta mit…
Ép testben ép lélek! - tartja a mondás… a lélekkel még nem volna semmi baj, de a test már nem mindig engedelmeskedik.
Igaz, én még életemben nem sportoltam, gondoltam, ezúttal kipróbálom magam, na és nosztalgiázok is egy kicsit…
Fonyódliget Gyermektáborába úgy 50 éve lehettem utoljára, nem is…
Délután öt óra. Fáradtan indulok haza. Hosszú az út. Kavarognak a napi események agyamban, s félig már otthon vagyok gondolatban.
Szokásos hétköznap. Vacsorafőzés, mosogatás, tévézés… néhány esti telefon.
Végre hazaérek… már az utcasarkon bömbölő magnó. Az ajtót alig bírom kinyitni. Táskák, cipők…
Időben érkeztem a találkozóra a Fontos Emberrel, pedig nem volt egyszerű bejutni az ultramodern irodaházba. Miközben átküzdöttem magam a különféle recepciókon, varázsszóra nyíló ajtókon, azon törtem a fejem, tán egyszerűbb lett volna egy állig felfegyverzett kommandós osztag társaságában érkezni,…
Ez a gondolat motoszkált a fejében, miközben csomagolt. Egy kicsit félt is ettől a nagy úttól, de már nagyon várta. Gondolataiban mindig erre készült. Már akkor is, amikor a gyerekek csak az esküvőt tervezték, s a menyjelölt azt kérte tőle, ha gyereke lesz, megtanítja-e olyan dolgokra, ami régen…