Jókedvvel ébredt. A lába se fájt, a szíve se vert össze-vissza. Fiatalnak érezte magát, pedig éppen ma tölti a 77-et. Előkészült a miséhez. Szerette a korai miséket, főleg ősszel a hajnali rorátékat. Míg mások panaszkodtak, hogy a ködös őszi reggel csontjukig hatol, ő nem érezte, szinte élvezte a hajnali hűvösséget.

Kinézett az ablakon, már özönlöttek a hívek, főleg idősek. Szerette az embereket, de leginkább az időseket. Sokszor hallgatta bölcsességüket az életről, a hétköznapokról, az ünnepekről, mert ők még szét tudták választani az ünnepet a hétköznapoktól.

Beharangoztak, s megszólalt az orgona. Ennek a hangját is nagyon szerette.

Közeledett az ádvent, miről is prédikálhatott volna másról, mint a Messiás ...

Egy délután, amikor a könyvtárban kutatott olvasnivalóért a polcokon, kezébe akadt egy érdekes könyv. Forgatta, lapozgatta, majd odament a könyvtáros lányhoz és megkérdezte: 

- Mondja kedveském, ha ezt a könyvet elolvasnám, én is tudnám a számítógépet kezelni?

A lány kissé furcsán nézett rá, tudta, hogy Anna néni már elmúlt nyolcvan éves, de nem töprengett tovább ezen, hanem visszakérdezett:

- Milyen számítógépe van, Anna néni?

- Nekem semmilyen, de a gyerekeimnek van, és amikor vigyázok az unokákra, én is belenézhetnék, talán van benne új kézimunkaötlet, szabásminta, receptek? Ugye ilyenek is vannak?

- Vannak -, nyugtatta meg a lány, aztán hozzátette:

- Én is segíthetek, ha szeretné megtanulni a használatát.

Amint meghozta a postás a nyugdíjat, máris fogta a kis szatyrot és átment a henteshez. Faluhelyen még meg volt a jó kis hentesüzlet, s a hentes maga is vérbeli falusi volt, értett a vevők nyelvén. 

Ha később megy, akkorára kiválogatják a jobb és olcsóbb falatokat, s neki csak az alja marad, ami amúgy is kutyának való, meg aztán a drágább húsokat nem bírja a pénztárcája.

Ezúttal is, ahogy belépett az üzletbe, megszólalt a csengő az ajtó fölött, jelezve, hogy vevő érkezett. A hentes mester gyakran hátul volt, néha még akkor bontotta a kora reggel levágott hízók különböző „alkatrészeit”, vagy éppen akkor hordta be a hajnalban vágott csirkéket a fagyasztóba.

- Mit adhatok, kedves néni? - kérdezte egy kissé közelebb ...

- Csakhogy minket is megkérdeznek, nem csak számolnak, mint a birkákat – mondta Kapolcsi Vendel bácsi, aki már a 96. évét taposta, és sehogy sem akarta megérteni, miért kell neki bérletet váltani, amikor 65 éves kora óta ingyen utazhat, igaz ugyan, hogy nem kell fizetni a bérletért, de a hülye is látja rajta, hogy már elmúlt 65 éves. Még hogy bérletet, ráadásul sárgát! Hát ki ő, egy sárgacédulás?

Ezen dühöngött az utasok mosolygása közben, miközben jött az ellenőr. Elég dacos lehet Vendel bácsi, mert nem vette elő még a sárga bérletét sem, csakazértsem! Ám az ellenőr figyelmet sem szentelt neki.

Amikor a végállomáson leszálltunk, éppen azon zsörtölődött, hogy az öregeket már semmibe sem veszik…

Kép: Budapest ...

Az étterem minden asztalánál ültek vendégek. Nem csoda, ebédidő volt. A pincérek szorgoskodtak, köztük egy hölgy felszolgáló is. Látszólag minden rendben ment, az étteremben halk zene szólt, hogy ne legyen oly nagy a csend, hogy ne csak a kanalak és tányérok csörrenését lehessen hallani.

Az ebéd után néhányan bort kértek, s érdekességként említem csak meg, hogy míg más éttermekben a férfi pincérek az italosok, ebben az étteremben az egyetlen hölgy pincér volt az italos. Mosolyogva töltötte ki a vendég kóstolása után kiválasztott borokat.

Könnyen tehetett ajánlatot, hiszen vérében volt a borral kapcsolatos minden titok, és ismeret. Apja is, nagyapja is borász volt. Néha pezsgőt kértek, azt is oly elegánsan nyitotta ki, hogy ...

Hangos a reggeli piac. Mostanában egyre több kofa folyamodik ahhoz, hogy valamilyen humoros formában reklámozza portékáját, s ez így van helyén. Én is szívesebben veszek olyan embertől árut, azon kívül, hogy nemcsak szép, de néhány szót is lehet váltani az árussal.

Ez az, amit nem lehet megtenni a szupermarketban.

Ám a minap érdekes hangra lettem figyelmes. Az egyik férfi árus azt kiabálta: vagy eladom, vagy odadom, vagy odadom, vagy eladom…dallamosan hangzott, miközben pakolászta termékeit.

Vettem tőle néhány karalábot, kelkáposztát, majd a mellette lévő asszonyság portékáját vettem szemügyre, s közben megkérdeztem tőle, nem zavarja egész nap ez a kiabálás? Az asszony elmosolyodott: legalább nekem is reklámot csinál.

Igaza ...

Már egy hete erre a napra készülök. Máskor az volt az elvem, hogy vasárnap nem kelek korán, de már hajnali öt órakor kivetett az ágy. Megfőztem az ebédet. Szépen felöltöztem, mintha templomba mennék, de ezúttal a sportcsarnok felé vettem az irányt.

Ja, nem is mondtam, nem akármilyen meccs lesz ma. A legújabb sport, még kevésbé ismert floorball meccs, mely azért terjedőben van. S a fiam is játszik… szurkolnom kell neki, nekik…

A vendégcsapat már az öltözőben zsibongott, amikor megérkeztek a mieink, s a szépséges liliomarcú lányok is, akik rövid időn belül már a masszírozást is elvégezték, s indulhat is a meccs.

Erről a játékról annyit kell tudni, hogy hasonló a jéghokihoz, csak parketten játsszák. Itt lehet csak nagyokat ...

Most itt áll előttem az íróasztalomon. Komolyan, mintha állandóan figyelmeztetne arra, semmit nem szabad abbahagyni, folytatni kell… 

Amikor gyerek voltam, anyám gyakran mondta: olyan hülye vagy fiam, soha sem viszed semmire, mi lesz belőled?! 

Ennek tudatában azt hittem, sehol sem érvényesülök. Az anyjára mégis csak odafigyel az ember, pláne, ha gyerek. Az tény, hogy rettenetesen rossz gyerek voltam, de jó tanuló, s ez sokszor kompenzálta rossz magaviseletemet. Az, hogy valaki rossz, nem tudom, mivel mérik, de amit egy fiú gyerek elkövethet, én elkövettem lányként.

Először is vertem a fiúkat, s a testvéreimmel sem a legjobban jöttem ki, bár itthon fordítva volt a dolog, ők vertek engem.

Az iskolában sem szívleltek osztálytársaim, ...

Még egyszer végignézett a kiságyakon, mielőtt levette a varrós dobozt. A gyerekek aludtak. Hozzálátott, hogy felvarrja a gombokat, a kisnadrágokról leszakadt kantárokat. Nagy gyakorlata volt már benne, hiszen majdnem három évtizede dolgozik ebben a bölcsődében. A fizetés ugyan kevés, de mindenért kárpótolja a csöppségek mosolya, s az a bizalom, hogy a volt bölcsődései is örömmel hozzák ide most már szülőként csemetéjüket.

Valamelyik kicsi megmozdult. Felnézett a szemüvege mögül. Andrea takarója lecsúszott, Peti most fordult át a másik oldalára, és nehezen találta meg az ujját, hogy újra a szájába vegye.

Visszaült, hogy folytassa a varrást, de ölébe hullt a ruhadarab. Elgondolkodott. Nem sok ideje van már, még elballagtatja ...

Március 15. az a nemzeti ünnep, amellyel csaknem minden hatalomnak akadt valami baja, bármilyen alapállású is volt. Tán, mert ez csakugyan a nemzet ünnepe. A magyar szabadságé. És nehéz a hatalomnak mit kezdenie egy forradalommal… Leginkább rátelepedne, kisajátítaná, a saját szája íze szerint használná fel.

A balhés március 15-ék szép hagyományát már 1860-ban megalapozták ősapáink.

Az 1850-es évek végén már több alkalommal is volt Pesten tüntetés a válságát élő önkényuralommal szemben. 1860-ban, az addig csak titokban ünneplő egyetemi ifjúság – a rektori tilalom ellenére – minden addiginál nagyobb megmozdulásra készült. Gyászmisét akartak mondatni az 1849-49 szabadságharc során elesett honvédek és a megtorlások ...