A lakótelepen a 80-as évek végén igencsak elharapózott az a szokás, hogy a parkolóban álló kocsik tankjából éjszakánként leszívták a benzint. Reggel a gyanútlan autótulajdonos sietne, de nem indul a kocsi.

Később, miután több alkalommal én is így jártam, rászoktam arra, hogy reggelenként átmentem az Algyői útra, (Szeged) s a benzinkútnál mindössze háromszáz forintért tankoltam. Ez körülbelül elég volt egy egész napra…

Heteken keresztül így ment, amikor egy reggel kiszállok a kocsimból, s hallom, ahogy az egyik benzinkutas mondja a másiknak:

- Itt van a háromszázas csaj.

Nem tudtam, hogy dühös legyek vagy nevessek ezen, a végén az utóbbinál döntöttem, s végül is tényleg nem vagyok százas – csak háromszázas...

...

1931. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjjel 0 óra 20 perckor a biatorbágyi viadukton áthaladó gyorsvonat alatt bomba robbant. A detonáció következtében a vonat kisiklott, a mozdony és a szerelvény első hat kocsija lezuhant a völgyhídról. A merényletnek 22 halálos áldozata és 17 sebesültje volt.

A MÁV jelentése szerint a vonaton 3 I. osztályú, 34 II. osztályú és 68 III. osztályú utas volt, a vonat személyzete pedig 10 főből állt. Utóbb ugyan egyesek azt híresztelték: a vonatra nem is adtak ki első osztályú jegyeket...

A halottak közül négyen, a súlyosan sérültek közül ketten a vonat személyzetéhez tartoztak.

A merénylő – vagy merénylők – még azt sem tudhatták biztosan, hogy mit fognak felrobbantani. Ugyanis ...

Megérkezett ma, kiért éveket vártál. S míg ő ott volt a vártán, te itthon tartottad a „frontot”, mert minden mindennek nekirontott…s maradt csupán az idő, mi mindent elrontott. Eltolódott életek, hosszú vágyak, érzések…feledések, csalások, s új szerelmek…majd vissza…visszavárni a Kedvest.

S jött egy délután, egy kora-este, mikor megleste az idő, merre mennek a hazatérők…

Már nem szólt bele, hagyta, hogy minden s mindenki a helyére kerüljön…

S jöttek új fények. Fel kell építeni a lerombolt életeket, s a lerombolt házakat, vágyakat, mely itt ragadt érzések sűrűje.

Újra tanulni élni, szeretni, s nem félni.

Véget ért a harc. S egy új harc kezdődik. Most már nem a másikat lelőni, a másikat szeretni, ...

- Hosszú volt a hét !– sóhajtotta férjem, amikor péntek délután hazajött a munkából. 

- Nekem is – mondtam együttérzőn, s kinéztem rá a számítógép mögül. Nagy munkában 

voltam, egy könyv szerkesztését kellett határidőre befejeznem. 

- Kérsz kávét? – kérdezte, s már hallottam is, ahogy a mikróba teszi a csészéket. Odahozta a kávét, s ránézett a monitorra, beleolvasott a szövegbe, és azt kérdezte:

- Mi a vacsora?

- Semmi – mondtam hűvösen, s tovább pattogtak a betűk a klaviatúrán. Elővett a hűtőből valami dobozos kaját, s hallottam, ahogy csörömpöl az edényekkel vacsora után.

Bekapcsolta a TV-t, s odaszólt:

- Te nem vacsorázol?

- Nem érek rá -, mondtam, s folytattam a munkát. Először szidta ...

Nomen est omen – a név előjel, legalábbis a rége rómaiak szerint. A Wilhelm Gustloff német személyszállító hajó Harmadik Birodalombéli névadóiról feltehetően sok mindent el lehet mondani, de túl babonásak nem lehettek.

A régi tengerészbabona szerint ugyanis nem igazán okos ötlet olyan emberről hajót elnevezni, aki erőszakos halált halt. Hogy ebben mennyi lehet az igazság, azt mindenki döntse el maga. Wilhelm Gustloff azonban tényleg erőszak által fejezte be életét.

A németországi Meckleburgban született Gustloffot krónikus tüdőbaja és gégeproblémái miatt nem sorozták be az I. világháborúban katonának, de betegségei különösebben nem akadályozták abban, hogy később, 1929-ben belépjen a náci pártba, az NSDAP-be. Miután ...

A rendelőben már várakoztak néhányan. Csönd van, csak néha hangzik el egy köszönés. A fogason szaporodnak a kabátok. Idegesítő ez a csönd. Ha valaki belép, mindenki felé fordul. Az újonnan érkező is végignéz a már ott ülőkön és számolja, hányadik lesz a sorban.

Egy nő a harmadik széken nem mozdul. Nem néz senkire. Úgy tűnik, ha lehetne, láthatatlanná válna. Arca sápadt, alakja vékony, 35 éves lehet. Nincs terheskönyve, ehelyett személyigazolványát forgatja, hajtogatja benne a kis fehér lapot, melyen ott a képzeletbeli gyászkeret, az elítélt gyermek, aki nem születhet meg.

A védőnő érkezik. Barátságos mosolyával mintha enyhítené a dermedt csendet. Mozgolódás támad, vezényszó nélküli sorban állás.

Már munkában a ...

A tanár elszomorodott, látva, hogy a tanítványai egytől egyig elballagtak. Sokukról még hallott néha híreket, de többen voltak, akikről a ballagás után semmit nem tudott. Pedig érdekelné, hogy mi történt velük. 

Azért bízott abban, hogy jól megtanulták a leckét, amit annak idején beléjük sulykolt, és hasznát is veszik. Neki mindig csak a remény marad.

Aztán egy este kopogtak az ablakon.

Abban reménykedett, hogy valamelyik diákja jött el hozzá, és nem is tévedett.

Egy kedves, mosolygós, de már nem kisfiú állt az ajtóban.

- Csak erre jártam, gondoltam meglátogatom - mondta zavartan.

Bár lenne ezer dolga, elküldheti a fiút azzal, hogy jöjjön máskor, de kíváncsi volt, mi történt a gyerekkel. Vajon még mindig olyan ...

Bizony mondám néktek, ifjú barátaim, vagyon az emberiségnek egy oly találmánya, melyet nevezének táncnak. És ezt direkt azért találták fel, hogy bizonyos ifjú emberek beégjenek… 

Komoly, meglett tizenöt esztendős fiatalember voltam, mikor rá kellett ébrednem oktatásom súlyos hiányosságaira. Addig ugyanis remekül el voltam az iskolai lógással, a téri focizással és pofozkodással. De akkor…

A középiskola első éve.

Mikor gyanútlanul beiratkoztam a szakközépbe, nem sejtettem, hogy az új iskolának kínos hagyományai is vannak. A suliba gyakorlatilag csak fiúk jártak. A bánat tudja miért, de az ifjú hölgyeket igen kevéssé érdekelték akkoriban az acélszerkezeti szerelő meg az autószerelő szakmák – ebben, mondjuk, egyet is ...

Ősszel történt a baleset. 

- Combnyaktörés – állapította meg az orvos. 

Akkor már 78 éves volt, tudta, nem jön rendbe soha. Hiába látogatták meg a gyerekei, látta ő a visszafojtott könnyeket, ismerte a biztató szavakat, amelyekkel a valóságot próbálták palástolni. Az unokája biztatta leginkább:

- Ne búsuljon mama, fog még a dédunokája lakodalmán táncolni -, és kacsintott hozzá.

Ez egy kicsit felvidította, és elfelejtett visszavágni a más sokszor hangoztatott mondattal:

- Engem már csak a sárga föld gyógyít meg!

Most valahogy elhitte, amit az unokája mondott.

- Miért is ne! – gondolta álmatlan éjszakákon. Az orvos is megmondta, beforr a csont, ha sokára is.

Amikor a kórházból hazavitték, nagyon sok ...

Ha az ember blogot kezd írni, különösen, ha történelemmel foglalkozó témákat forszíroz, ne csodálkozzon, ha nem mindig értenek egyet vele. Ha kijavítják. Ezt még meg is szoktam köszönni. Mert hibázhatok és - sajnos - szoktam is. Még az is belefér, ha időnként elhordanak mindennek. 

 És akkor mi van?

Nincs ezzel semmi baj.

Miről is van szó?

Az eseményeknél, amikről időnként írok – bármily meglepő egyesek számára – nem voltam jelen. Rendben, elég vén fickó vagyok, de annyira azért nem, hogy ezer évvel ezelőtt ott lehettem volna egy csatában, vagy ötszáz éve egy koronázáson.

Tehát: nem vagyok szemtanú. Akkor honnan szedem az egészet?

Érdekelni kezd valamely téma, rákeresek, olvasok róla. Lehetőleg minél több, ...