Azon a reggelen szokatlanul korán keltem, pedig a nyári szünidő nem erről szól. Mégis kinéztem az ablakon, már hajnalodott, s a felhők, mint álmos fátyolpaplan úsztak el az ablak előtt.

A felszálló harmat okozza -, mondta nagyapám, aki a határban járva már ismert minden felhőformát. Nekem csak ez a felhő volt képben, miközben álmosan szedtem magamra a ruháim, szinte félig ettem meg a reggelim, és már szaladtam is, hiszen az udvaron befogott lovakat nem volt szabad várakoztatni.

Nagymama még utána szaladt a kocsinak, hogy a félliteres zománcos bögrét otthagytuk. Ennek volt a legnagyobb jelentősége, hiszen ilyenkor már érik a szeder, és ha egy szelet kenyérrel ebédre megeszem, biztosan nem leszek tőle éhes estig se.

Sokat hallottam ...

Tudomásom szerint, felmenőim mind züllött, garázda elemek voltak, akik néha még oly ocsmányságra is vetemedtek, hogy könyvtárba járjanak. Ez van, nem szégyen a családi terheltség, csak koronként kellemetlen.

Például, mikor Háteszasztyán Eulália Kupakő kedvenc könyvtárosa keres telefonon. A bájos vénkisasszony – nem tudom, mitől vén, hisz alig múlt negyven, de jobb körökben így szokás emlegetni a korabeli szingliket – meghívott, hogy még az ünnepélyes megnyitó előtt sétáljak vele egyet a felújított könyvtárban. Nem randevúzási célzattal, hanem, hogy írhassak az új és korszerű létesítményről a Kupakői Hírharsona fedőnevű, világhírű sajtóorgánumba.

Mivel nem szokásom szép hölgyek meghívásait visszautasítani, a ...

Új lány jött a kertészetbe, először mindenki kíváncsian várta, aztán, amikor megérkezett szinte mindenki elfordult tőle. Az öltözőben zárni kezdték a szekrényeket, amik azelőtt tárva-nyitva voltak, és ha a lány megjelent még a pusmogást is abbahagyták.

Gyakran mentünk együtt haza a villamoson, ő is arra lakott, amerre én, így sokat beszélgettünk. Egy nap alig szólt hozzám, könnyes volt a szeme.

- Mi bánt? - kérdeztem. Először nem akart beszélni, de aztán megeredt.

- Az a baj, hogy én cigány vagyok.

- Ez mért lenne baj, - kérdeztem. Alig látszott rajta, hogy cigány, és eddig azt bizonyította, hogy semmivel sem rosszabb a többieknél. Szorgalmasan dolgozott, néha, ha nem vette észre, hogy nézem, még a virágokhoz is ...

Mi még bőven a szocializmusban születtünk. Akkor jártunk az iskolába és azt tanultuk: „A párttal, a néppel egy az utunk”. Mi még voltunk sorkatonák és esküt tettünk. Hogy megvédjük a Magyar Népköztársaságot. Leginkább magunktól – hintette nekem a rizsát Müzli, Kupakő okleveles falubolondja. A galamboknak meg a morzsát szórta, egyenek csak, ezen a szép tavaszi napon.

Aztán mentünk, tanulni, dolgozni. És felbruttósították a bérünket, hogy ezután majd fizethessünk adót. De semmi gond, senkit sem fog hátrány érni. És az ingyenes egészségügyi ellátás, oktatás, meg persze a nyugdíj is: biztos, mint az atom.

És módszert váltottunk. És privatizáltunk. Az muris volt, hogy aki még a múlt héten elkötelezett KISZ vezető volt, ...

Ki tudja már mióta élt az utcán. Összemosódott benne idő, s történelem. Ez a rendszer tudta csak igazán írni a történelmet. Ám ezen a reggelen furcsán kék volt az ég, és a nap is másképpen sütött, mint tegnap. Mintha valami áramütés érte volna. Nem tudta mire vélni, de érezte, hogy ma valami történni fog. Eljátszadozott a gondolattal, hogy valami nagy- nagy adakozás, vagy netán gyémánt pottyan a kalapba…

Aztán elindult nagy reményben, tényleg ki tudja, mi történik ma?

Csak gyűlt az aprópénz a kalapban, sem több, sem kevesebb, mint más napokon. Már- már azt hitte csak ő érzett valami titokzatos dolgot a mai napban, amikor megjelent egy fiatal lány. Ha nem lenne ilyen szakadt, biztosan udvarolhatna neki, de így még a halvány ...

Szeretem az erdő csendjét. Bár ez a csend nem is igazi csend, hiszen a fák leveleinek susogása, s a madarak dalolása megtöri a szó szoros értelmében vett csendet. Talán ez a csend inkább a nyugalom…a befelé fordulás pillanata.

Aztán itt van a zörgő avar. Nem tudsz nesztelenül járni az erdőben. Lábad alatt minduntalan meg-megzörren az.

Nem tehetsz róla, ez is hozzátartozik az erdő kedves hangjához.

Néhol pedig gépek zaja, munkások beszéde töri meg ezt a csendet. Az odvas, öreg fákat kivágják, s a tisztás más képet vetít eléd. Meghal az erdő. Ekkor már igazi csend van.

Ha hónapok, évek múlva újra erre jársz, apró fácskák mutatják magukat, mint iskolapadban ülő nebulók. Már híre-hamva sincs a gépek zajának, emberi ...

- Tudod, a gyógyszer drága, ezért hírek olvasásával tartom karban a vérnyomásom – magyarázta Müzli, Kupakő közismert falubolondja. – A doktor szerint a koromhoz képest túl alacsony, de leülök kicsit internetezni és perceken belül visszasétál az optimális értékre. Esetleg feljebb is megy.

A számítógépét buheráltam éppen, mikor a szomszédban kitört a kurszki csata, mely tudvalevőleg a világtörténelem legnagyobb páncélos ütközete volt. Legalábbis az irgalmatlan hangzavarból csak erre tudtam következtetni. Mivel a váratlan hanghatásoktól mindig frászt kapok, csaknem lefejeltem a monitorát.

- Semmi hézag – nyugtatott meg Müzli, mulatva riadalmamon. – Csak a szomszédasszonyom helyből felszálló mosógépe. Kicsit öregecske ...

- Nálunk nem a munkaidő számít, hanem a feladat! Amíg el nem készültünk vele, maradunk és nyomjuk az ipart! Így vezetett be leendő főnököm a munka világába – mondá Müzli, aki falu bolondja felelős posztját tölti be Kupakő városában. – Hát tollas az én hátam? – kérdé később, minden logikától mentesen.

- Legfeljebb koszos – nyugtattam meg. – A haverjaidé tollas – böktem az ebédelő galambok irányába. Speciális „Müzli-féle” tápot fogyasztottak, amely kevés pattogatott kukoricából és jó sok kenyérmorzsából állott.

A galambok etetése nem igazán javallott, de ez Müzlit nem zavarta. Etette őket. Ez meg a galambokat nem zavarta.

- Mi a bánatnak akarsz te munkát vállalni? – kérdeztem. - Olyan öreg vagy, mint a ...

Mindez október 31-én, a TAKARÉKOSSÁG VILÁGNAPJÁN történt.

Budapesti sétánk alkalmával rengeteget fotóztam. Épp a Vigadó előtt mentünk el, amikor először vettem elő a fényképezőgépem. Talán akkor nem húztam vissza a zippzárat, csak a vállamra akasztottam a táskát.

Kattintás ide, kattintás oda…aztán végig a Duna parton, és mindenhol, ahol éppen nem tilos fotózni…

Beültünk egy török kávézóba, majd jóval később egy olasz étterembe…

Sehol sem kellett fizetnem, mert vendéglátóm mindenütt toppon volt… igazi őszi mediterrán programot varázsolt nekem…amihez az időjárás is hozzájárult.

Miután Budapest összes nevezetességeit megnéztük, ami belefért abba a kevés együtt töltött pár órába, a Nyugati ...

…meg a telefonom is. De lassan a hűtő és mosógép is leköröz. Mert ez egy ilyen világ.

Mert ez egy ilyen ország. Mert félni kell attól, hogy „okos” személyi igazolványunk túl sok adatot tartalmaz. És jaj, ki fog azok közt matatni!?

Mondok egy mesét. Csak az a kár, hogy ez valóság. A mese Észtországban játszódik, ahol – nem mellesleg – 100% a wi-fi lefedettség és az internethez való hozzáférés alapjogként rögzítve van az alkotmányban. Ahol már rég egyetlen kártyával mászkál a polgár és azon van minden adata.

És a derék észt polgár háziorvosának egy szép napon eszébe jut: „Utánanézek, vajon mennyi lakbért is fizet az én betegem?”

És lőn. Bár ehhez az információhoz nincs joga, különféle trükkökkel csak ...